Ha erődből futja
Miért ne futná?
iStvan 2013.03.10.
Az energia sem vész el – csak átalakul.

Kicsit leragadtam a vízparti projekteknél, de ha luxusról van szó, nem mehetünk el szótlanul jelen témánk mellett sem. Ami nem is annyira vízparti, bár az "erődsziget" ténylegesen közel van a partokhoz.

A Spitbank Fort erődöt még a viktoriánus korban építették a britek, hogy megvédjék magukat a francia inváziótól, 135 évvel később azonban tulajdonosai luxusbunkerré alakították, 3 millió fontos büdzséből.

A Portsmouth öböltől mintegy 7 kilométerre lévő, 1878-ban hadrendbe állított Spitbank Fort az I. világháborúban fontos szerepet töltött be, a Honvédelmi Minisztérium a nyolcvanas években azonban leszerelte az erődöt. A mostani tulajdonosok 2010-ben vásárolták meg, ráköltöttek 1 Mrd Ft-nak megfelelő összeget, és 2012 végén megnyitották a hotelt…
A hotel anno 150 katonát szállásolt el, most max 18 főt. Kilenc luxusszobával, három bárral, három étteremmel, borospincével, könyvtárral és napozóterasszal várja tehetős vendégeit. A felújítás során ügyeltek arra, hogy minél többet megőrizzenek az erőd-jellegből, pár régi ágyú és az ablakok emlékeztetnek az egykori katonai funkciókra.

A Spitbank Fort Hotelbe magánhajókkal viszik a vendégeket a szárazföldről, de az erődtől 10 perces hajóútra lévő No Man's Land Fort területén helikopter leszállópálya is létesült. A hotel magánrendezvényekre, esküvőkre is kibérelhető, egy éjszaka kb. 170 ezer Ft-ba kerül, az exkluzív használat pedig 5 ezer fontba (1,7 millió Ft), ebben a szállás, ebéd, pezsgő, háromfogásos vacsora és a másnapi reggeli van benne.

További fotók a forrásoldalon megtekinthetők

Címkék: