Hagyományos tömeg, csábító brutalista megoldásokkal
sebesp 2023.12.29.

A portugál Atelier Local stúdió által egy Porto melletti természetvédelmi területen létrehozott lakóépület brutalista felületekkel párosítja a „talált” anyagokat.

Az Ancede-i Háznak nevezett épület egy egykori romos kőépület helyén áll, amelynek alapterületét és tömegét nagyjából követni kellett a tervezés során. A helyszínről kapott dokumentáció és az épített valóság közötti eltérés lehetővé tette az Atelier Local számára, hogy kissé megnövelje az épület alapterületét. A meglévő köveket felhasználva a támfalakat újjáépítették, valamint helyet biztosítottak a fürdőszobának és a lépcsőháznak.

A ház egyfajta rekonstrukció. Arányai, a tető lejtése, valamint a homlokzat kompozíciójának alapja már a kezdetekkor meghatározásra került. Bizonyos értelemben azt is mondhatnánk, hogy a házat készen találták az építészek, és továbbtervezték, ahogyan találták. 

A lejtős telken lelépcsőzve a lakóház a közeli erdőre és a Duoro folyóra néz nagy, négyszögletes és kör alakú ablakokon keresztül, amelyek alumíniumkeretét élénkpiros árnyalatúra színezték.

A nappali és a hálószobák három emeleten helyezkednek el, itt a szerkezeti anyagok burkolat nélkül látszanak, és a berendezés is minimalista. Ezeket az ügyfél családjához tartozó régi brutalista ház leírása inspirálta. A tervezők valójában soha nem jártak az eredeti házban, és még megfelelő képeket sem láttak róla, de a családdal folytatott hosszú beszélgetések során lassan összeállt a kép egy házról, ahol széles és szűk terek, világos és sötét terek voltak, és ezek mindegyike egyformán nélkülözhetetlennek tűnt. Valahogy elindult a projekt, és a tervezők megpróbálták helyreállítani a ház csábító brutalizmusát.

A nagy nyílások déli fekvésűek, megvilágítják a lépcsőházat és a kettős belmagasságú lakóteret, nyugaton és keleten pedig a kisebb ablakok a privát helyiségeket világítják meg.

Míg belülről látható a betonblokkos szerkezet, kívülről hőszigetelték és okker színű vakolattal borították, amely illeszkedik a környező föld és a meglévő gránit falak sárga árnyalatához.

Képek: Francisco Ascensão

 

Címkék: Portugália, brutalizmus, atelier local