Hamarosan nyitás! - így fog kinézni az új luxus divatpalotánk
donkanyar 2012.12.27.
Luxus divatmárkák vonulnak fel abban a divatpalotában, amely az Andrássy úton egy eklektikus épületben Il Bacio di Stile néven várja majd a teli pénztárcával rendelkező vásárlókat. A tavaszi megnyitóig persze még hátra van néhány hónap, az információk azonban szivárognak a luxusáruházról.

A beruházó Docler Holding egy teljes műemlék bérpalotát alakít át azért, hogy a vezető divatmárkák közül tényleg luxuskörülmények között lehessen válogatni. A látványtervek alapján úgy tűnik, a beruházó célja tényleg nem volt más, mint a meglehetősen lepusztult épület eredeti állapotának visszaállítása. A felújítás során például fontos szempont a belső terek olyan elemeinek megőrzése is, mint a stukkódíszek, vagy ajtók. A Székely Mihály utca sarkán álló, 5000 négyzetméteres épület több mint ötmilliárd forintos rekonstrukciója 2013 tavaszára fejeződik be, s az épületben lesz minden, ami szemnek-szájnak ingere: ezt bizonyítja, hogy a kulináris élvezetek halmozása végett a földszinten egy kávézó, a ház tetején pedig egy panorámás tetőtéri étterem kap majd helyet. Gattyán György Zoltán áruházának első emeletén pedig természetesen a legismertebb márkák vonulnak fel – olvasható a burzsuj.blog.hu-n. Ezen a szinten olyan márkanevek sorakoznak majd egymás mellett, mint a Bottega Veneta, a Salvatore Ferragamo, a Giorgio Armani, a Tom Ford, a Chloé, a Lanvin, a Saint Lauren Paris, a Jil Sander, továbbá a Céline, a Valentino, a Ralph Lauren Black Collection, a Brunello Cucinelli, az Oscar de la Renta, a Donna Karan és a Michael Kors. Az épület második emelete a hölgyeké lesz: itt a Chloé, a Juicy Couture, az Armani Collezioni, a RED Valentino és a Zadig & Voltaire itt találhatók majd, míg a harmadik szintet kapják meg a férfiak, akik itt Belvest, Brioni, Tom Ford, Giorgio Armani, Bottega Veneta, Lanvin, Jil Sander, Canali, Salvatore Ferragamo, Pal Zileri, Armani Collezioni, Tod's, Sergio Rossi ruhái és kiegészítői közül válogathatnak.

A Székely Mihály utca sarkán álló neoreneszánsz magánpalota 1880-81-ben épült, egy gazdag terménykereskedő, Brüll Zsigmond megbízásából. A terveket Freund Zsigmond készítette, a kivitelezésen a kor jeles mesterei, például Neuschloss Károly dolgoztak. A ház alapjaiban azóta sem változott, eltekintve a lakások leválasztásától és kisebb átalakításoktól. Az épület az építkezés megkezdése előtt üresen állt, a lakásokat már korábban megvásárolta az épület előző tulajdonosa. Az áruház építészeti terveit az Archikon Kft., míg a belsőépítészetet az olasz Beretta Associati és a londoni GA Design International jegyzi.

(forrás: burzsuj.blog.hu/hg.hu)

Címkék: andrássy út, archikon kft., beretta associati, divat, docler holding, ga design international, il bacio di stile, luxus divatmárkák, luxusáruház, műemlék-felújítás