Három millárddal drágább stadionban szurkolhatnak majd a Diósgyőriek
sebesp 2016.03.02.
Markánsan kinyúló tető, könnyűfém burkolat, és vasbeton szerkezetű lelátó jellemzi az új, 15 ezer férőhelyes diósgyőri stadiont, melynek terveit Pottyondy Péter és stúdiója készítette.

A kormány új sportfejlesztésekről döntött. A diósgyőri stadion építésére és az MVSC sporttelep felújítására is többet költhetnek: a korábban tervezett 8 milliárd helyett 10,915 milliárd forintot. Pásztor Ervin, a Diósgyőri Stadionrekonstrukciós Kft. – a beruházás megvalósítására létrehozott projektcég – egyik ügyvezetője érdeklődésünkre úgy magyarázta a döntést, hogy a mostani kormányhatározat nélkül ez egy alulfinanszírozott projekt lett volna.

A többletköltségek forrása egyebek között egy napoztató berendezés alkalmazása. Az új diósgyőri aréna UEFA IV-es besorolású lesz, így előírás, hogy a teljes lelátó fedett legyen. A „belógó” fedél ugyanakkor árnyékot vet a pályára, a déli kapuhoz közel eső területek nem kapnak elég napfényt, ezért szükség van egy kiegészítő, úgynevezett napoztató berendezésre. Ezen kívül egy napelemegyüttes üzembe állítása is a tervek között szerepel. Ez jelentősen javítaná a stadion energiafelhasználási mutatóit. A szurkolók kényelmes sorok közötti közlekedését pedig a felbillenthető, vandálbiztos ülőhelyek szolgálják majd.

Forrás: Minap.hu/1 / Minap.hu/2
 
 

Címkék: Diósgyőr, Magyarország, stadion