Az Igazságügyi Palota tervezését és kialakítását maga Hauszmann Alajos mutatta be 1897-ben, „A budapesti igazságügyi palota” című írásában. [01] A dísztermek és tárgyalótermek építészeti kialakítását, berendezését és az igazságszolgáltatás rendjéhez igazodó térszervezését aligha lehetne hitelesebben bemutatni, mint az eredeti tervező szavaival. Százharminc év múltán nemcsak a Kúria tér vissza egykori épületébe, hanem ismét láthatóvá válik Hauszmann belsőépítészeti elképzelése, bútorai is. A fennmaradt építészeti és berendezési elemek restaurálásával, az eredeti tervek, rajzok és fényképek alapján elvégzett rekonstrukciókkal a történeti terek visszanyerték egykori karakterüket. A történeti faburkolatok, ajtók, bútorok és díszítőelemek közé a 21. század igazságszolgáltatásához szükséges világítási, hangtechnikai és elektronikus berendezéseket is be kellett illeszteni.
Hauszmann leírását követve, a 2017-ben és a 2026-os jubileumi nyílt napokon készített fényképeimmel mutatom be, miként váltak a történeti terek és berendezéseik ismét láthatóvá és használhatóvá.
„Az épület tervezésével az 1891. év nov. hó 7. kelt 10982 sz. igazságügyi miniszteri rendeletben bíztak meg. A tervezés alapjául szolgáló programm szerint ebbe az épületbe a magyar királyi kuriát, a budapesti királyi ítélő táblát, a. budapesti királyi főügyészséget és a korona ügyészség hivatalos helyiségeit kellett elhelyezni. [...] E tervet 1893. év tavaszán terjesztettem az igazságügyi miniszter elé, a ki annak el-fogadása után az igazságügyi palota építésére vonatkozó törvényjavaslatot nyujtotta be a törvényhozásnak. A törvényjavaslatot 1893. év junius hó 7-én tárgyalta az országos pénzügyi bizottság, mely után az országgyűlés elé került és elfogadva, mint 1893. évi XIII. t.-c. nyerte Ő Felségének legmagasabb szentesítését." – írta Hauszmann Alajos cikkében 1897-ben. [01–02]
Díszterem – első emelet
Az alaprajzon „Nagy Kir. Curia díszterme” felirat olvasható. A terven – és most, a helyreállítás, rekonstrukció után –, patkó alakban, több koncentrikus sorban elhelyezett ülésrend látható. A Kossuth téri (annak idején Nádor utcai) középrizalitban lévő terem 18 × 11 méteres, 12,30 méter magas volt. A második emeletről megközelíthető páholyszerű közönségkarzatot, márvány falburkolatot, aranyozott és festett kazettás dongaboltozatot kapott. Három nagy ablaka alatt ajtók vezettek a homlokzati oszlopcsarnokra. A reprezentáció, a kiemelt pulpitus és a közönség elhelyezése egységes térszervezési elvet követett. [01 – 58. o.]; 4. ábra, 63. o.
A Kúria első emeleti dísztermének eredeti berendezése az idők során eltűnt, elmondás szerint háborús sérülés következtében nemcsak a 3 nagy színes üvegezésű ablak, de a berendezés is tönkrement. A Néprajzi Múzeum használatában a terem előadóteremként működött: a történeti, patkó alakú padsorok helyét egyszerű, sorokba rendezett székek foglalták el. A gazdagon díszített boltozat, a márványburkolatok és a karzatok továbbra is őrizték Hauszmann építészeti elképzelését, de a tér eredeti berendezési rendje már nem volt felismerhető. A 2026-os rekonstrukció ezért nem csupán az elveszett bútorzat pótlását, hanem az eredeti térszervezés visszaállítását is jelentette.
Nagy tárgyaló az első emeleten
Az első emelet Honvéd utcai oldalán Hauszmann egy nagyobb tárgyalótermet is kialakított, amelynek építészeti kialakítása a későbbi múzeumi használat során is nagyrészt fennmaradt. A Magyar Nemzeti Galéria, majd a Néprajzi Múzeum kiállítótérként használta; utóbbi állandó kiállításában a kalotaszegi esküvőt és kelengyét bemutató rész kapott itt helyet. Ez a nagy tárgyaló az Igazságügyi Palota jellegzetes történeti tárgyalótermi kialakítását őrzi. Az eredeti alaprajzon jól felismerhető a bírói tanács elkülönített emelvénye, a tárgyalás résztvevőinek helye és a hallgatóság számára fenntartott terület. A tölgyfa falburkolatok, a bírói asztal, a korlátok és a padsorok együttesen határozták meg a terem használatát és építészeti karakterét. A korábban másik épületbe átszállított történeti bútorok visszahozatalával és restaurálásával a helyreállítás során ismét megjelenhetett ez az eredeti térszervezési rend, így a terem ismét egyesülhetett egykori berendezésével.
Ítélőtábla díszterme – második emelet
A Honvéd utcai középrizalitban található, 140 m2-es, 9 méter magas terem nagyobb per esetén tanácsteremként is használható volt. Hauszmann a kúriai díszteremhez képest egyszerűbb kiképzésről ír: márvány helyett a térarányok, a festés és a tölgyfa berendezés adta a reprezentatív karaktert. Az emelkedő dobogókon ívesen elhelyezett széksorok és párnázásuk ergonómiai szempontból is az előadások kényelmes követését biztosítják.
Tárgyalótermek
Az első és második emeleten a tanácstermek a kettős szobasorok egyesítésével keletkeztek; a három méter széles folyosókból vagy előszobákból a terem hátsó, közönség számára fenntartott részébe nyílt bejárat. Az ablak felőli oldalon a tanácselnök, bírák és jegyzők szobáihoz csatlakoztak. Ez a bírói és közönségforgalom tudatos elkülönítését mutatja. Az általános tanácsterem 80 m2 alapterületű és 6 m magas volt. A Kúriának tíz ilyen tanácsterme volt. [01 – 58. o.]
Az eredeti alaprajzok és Hauszmann leírása alapján a később a Néprajzi Múzeum által használt épületrészben hat nagyobb és négy kisebb tanácsterem azonosítható. Az 1950-es évektől a múzeumi kiállítóterek kialakítása során ezek többségét átalakították, eredeti berendezésük és faburkolatuk jórészt eltűnt. A történeti tárgyalótermi rendszer tehát már jóval a legutóbbi helyreállítás előtt jelentősen megváltozott.
A tárgyalási rendet kifejező berendezés
Hauszmann a szóbeli eljáráshoz igazította a berendezést: a bírói asztal emelvényre került, korlát határolta; helyet kaptak a vádló és a védő, a felperes és alperes képviselői, valamint a hallgatóság. A falakat két méter magasságig tölgyfa borította; a bútorok tölgyfából, a székek bőrözött üléssel és háttámlával készültek. A tervező a „szolidságot” és a stílushoz illeszkedő kiképzést fontosabbnak nevezte a díszítésnél. [01 – 58., 64–67. o.]
A felújítás alkalmával az eredeti tárgyalók nem kerültek visszaépítésre. Az épületben korunk igazságszolgáltatásához illeszkedően a mintegy 23 000 m2 hasznos alapterületen a három kiemelt műemléki termen kívül 12 tanácsterem és 10 tárgyalóterem került kialakításra. A munka 409 munkahelyen folyik majd 2027 márciusától.
Az asztalosmunkákról
Hauszmann leírása szerint az Igazságügyi Palota bútorainak szállításán Thék Endre és Kramer Samu osztozott. Az egyes termek berendezéseit azonban nem rendelte külön-külön egyikükhöz sem. A bútorok kialakításában Vörösmarthy Béla igazságügyi államtitkár ízlését és útmutatását külön is megköszönte.
A dísztermek és tárgyalók berendezése, bútorai nem önálló bútordarabok együttese, hanem a termek építészeti kialakításához igazodó, egységes kompozíció. Különösen jól megfigyelhető ez az ívesen elrendezett tárgyalótermi bútorokon, a faragott karfákon, az esztergált lábakon és a díszített háttámlákon. A dísztermek bútorainak kialakítása kényelmes ülést, használatot biztosít.
A 2017-ben készült fényképek még a megkopott, helyenként sérült és hiányos berendezést mutatják. A restaurálás során helyreállították a fafelületeket, pótolták a hiányzó elemeket és a kárpitozást. A 2026-os felvételeken ismét láthatóvá válik a bútorok eredeti formai egysége, amely a terem egészének megjelenését is meghatározza.
Az Igazságügyi Palota történeti belső tereinek jellegzetes elemei a nagyméretű, kétszárnyú, gazdagon tagolt faajtók. Kialakításuk a helyiségek rendeltetéséhez és reprezentatív szerepéhez igazodott. A dísztermekben a kőből és stukkóból kialakított építészeti keretezéshez illeszkednek, más helyiségekben maga a faragott fa ajtókeret válik a falarchitektúra hangsúlyos részévé. A fényképeken jól megfigyelhetők a különböző kazettás ajtólapok, a faragott díszítmények, a profilozott keretek és az ajtók fölötti ornamentális kompozíciók. Ezek az egyedi kialakítások a korabeli asztalosmunka magas színvonaláról tanúskodnak. A Steindl Imre Program tájékoztatása szerint a helyreállítás során 338 műemléki ajtót restauráltak vagy gyártottak újra.
Hauszmann a tanácstermek kialakításánál külön hangsúlyozta, hogy a falakat két méter magasságig tölgyfával burkolták, és a bútorok, valamint az egyéb felszerelések is tölgyfából készültek. A faburkolat nem falvédő vagy díszítőelem volt, hanem a termek egységes belsőépítészeti kialakításának része. A korabeli építkezés asztalosmunkáinak kivitelezőjeként Hauszmann Gregerson G.-t nevezte meg, míg a tölgyfapadló Neuschloss Ö. és M. gyárából származott. (A mostani helyreállítás kivitelezőiről nem kaptunk részletes tájékoztatást.) A helyreállítás nagyságrendjét jelzi, hogy a Steindl Imre Program adatai szerint 8 619 m2 tömörfa parkettát fektettek le, és 1 125 m2 fa falburkolatot helyeztek fel. A történeti termekben a fennmaradt burkolatok restaurálásával, a hiányzó részek pótlásával vagy rekonstrukciójával állították helyre a falak és a padlózatok eredeti összhangját.
A 21. század tárgyalótermei
A történeti dísztermek és tárgyalók helyreállítása mellett az épületben új tárgyalótermeket is kialakítottak. Ezek már nem Hauszmann gazdagon díszített belsőépítészeti formavilágát követik, hanem a mai igazságszolgáltatás működési és technikai követelményeihez igazodnak. A világos tónusú faburkolatok, az egyszerű vonalvezetésű bútorok és korlátok korszerű, világos, áttekinthető tereket alkotnak. A faanyag használata ugyanakkor kapcsolatot teremt a történeti és az új tárgyalótermek között.
A világítás és a hangtechnika beépítése is jól érzékelteti a kétféle megközelítést. A történeti termekben a kisméretű LED-világítótestek, hangsugárzók és elektronikus berendezések visszafogottan, a meglévő építészeti elemekhez igazodva jelennek meg, hol önálló technikai elemként, hol belesimulva a gazdag díszítésbe. Az új tárgyalókban viszont a korszerű világítótestek és technikai berendezések már a belsőépítészeti kialakítás szerves részei. Így egymás mellett él Hauszmann történeti belsőépítészeti világa és a 21. század tárgyalótermeinek egyszerűbb, funkcionális kialakítása. A különböző korok építészeti megoldásait az épület eredeti rendeltetése és a faanyag következetes használata kapcsolja össze.
Hauszmann palotája 130 év múltán nemcsak visszanyerte történeti tereit és berendezését, hanem ismét alkalmassá vált eredeti rendeltetésének betöltésére – immár századunk technikai követelményei szerint.
Jegyzetek
[01] Hauszmann Alajos: „A budapesti igazságügyi palota”, Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye, XXXI. kötet, 1897, 56–68. o. (Az oldalszámok a nyomtatott lapszámokra utalnak.)
[02] Hauszmann Alajos a tervező mellett Korb Flóris Nándor is részt vett a tervezésben, kezdetben az iroda élén állt; később Zuschmann János vezette a művezetői irodát. (1– 58., 62., 67. o)