Házak 3D nyomtatással
pestimonika 2014.09.04.
Egy kínai cég tíz darab egyszintes épületet állított elő 3D nyomtatással, kevesebb mint 24 óra alatt. Hollandiában a Dus Architects építésziroda az Ultimaker céggel együttműködve fejlesztette ki 3D printerét, amellyel 2x2x3.5 méteres nagyságig tudnak épületelemeket nyomtatni. Céljuk egy tradicionális formájú amszterdami ház megépítése.

A kínai WinSun Decoration Design Engineering nevű cég tíz darab egyszintes, 200 m2-es épületet állított elő 3D nyomtatással, kevesebb mint 24 óra alatt. A lakóépületek előregyártott paneljeit a sanghaji cég 6,6 m magas, 10 m széles és 150 m hosszú 3D printerével nyomtatták ki, amelynek kifejlesztése 12 évig tartott és 1,9 millió dollárba került.

Az épület alapanyaga egy cementbázisú keverék, amely újrahasznosított építőanyagokat és üvegszálat tartalmaz. Egy ház építési költsége 5000 dollár körül van.

Ezek az eddig elkészült házak elég egyszerűek, de a WinSun vezetői optimisták azzal kapcsolatban, hogy egyszer majd felhőkarcolók is készülhetnek ezzel a technológiával, amelynek használatával a környezetet most még veszélyeztető építési hulladék sorsa is megoldódna. Egyben az építőipari munkák veszélyessége és ára is csökkenne.

A gépészeti és elektromos vezetékek, valamint a hőszigetelés és a nyílászárók helyének figyelembevételével történik a nyomtatás, majd ezeket a szerkezetépítés után a helyszínen építik be.

Hollandiában a Dus Architects építésziroda az Ultimaker céggel együttműködve fejlesztette ki a KamerMaker (RoomMaker = szoba építő) elnevezésű 3D printerét. Ezzel 2x2x3.5 méteres nagyságig tudnak épületelemeket nyomtatni, amelyeket aztán a Lego elemek mintájára kapcsolnak össze. Az alapanyag 75 százalékban növényi olajokat tartalmazó, mikroszálakkal erősített műanyag. Az így elkészült blokkokat könnyűbetonnal fogják kiönteni.

Amszterdam északi részén egy csatorna melletti házat kívánnak ezzel az új technológiával felépíteni, amely iránt nagy az érdeklődés, már több mint 2000 látogató járt az építkezés helyszínén. A végeredmény egy 13 szobás épület lesz, a hagyományos amszterdami oromfalas házak mintájára, itt a téglahomlokzat helyett számítógéppel megtervezett, műanyagból készült ornamentikával.

Az építőipar az egyike a legszennyezőbb és legkevésbé hatékony iparágaknak. A 3D nyomtatásnál nincs anyagveszteség, csökkennek a szállítási költségek, mindent be lehet olvasztani és újrafelhasználni. Ez forradalmasíthatja a városaink építését – nyilatkozta Hedwig Heinsman, a Dus munkatársa a Guardian-nek.

Forrás és további információ:

http://www.archdaily.com/543518/chinese-company-showcases-ten-3d-printed-houses/
http://www.archdaily.com/491666/first-3d-printed-house-to-be-built-in-amsterdam/
http://www.theguardian.com
http://3dprintcanalhouse.com/
 

Címkék: 3D nyomtatás, Amszterdam, Sanghai