Helyére került az újjáépített genovai híd utolsó eleme
sebesp 2020.04.29.

Befejezéséhez közeledik a két évvel ezelőtt összedőlt genovai híd helyén megvalósuló, Renzo Piano tervezte új híd építése, bár a munka ezzel még nem ér véget, a városrész revitalizációjával teszik élhetőbbé a környéket.

A híd pillérei 50 méterre állnak egymástól, kivéve a folyót áthidaló szakaszt, ahol a fesztáv 100 méter. Az utolsó, tizenkilencedik előregyártott feszített vasbeton elemet a napokban illesztették végleges a helyére. Az új, 1067 méter hosszú híd felavatását az első forgalmi próbák után néhány hónapon belül tervezik, azt remélve, hogy Genova lakossága is részt vehet majd a megnyitón.  

Az új szerkezet a tervezőjéről Morandi hídként is ismert, hatvanas években épült elődjét pótolja, mely két évvel ezelőtt dőlt össze. A 2018. augusztus 14-én bekövetkezett katasztrófa következtében a beton szerkezetű híd egy része leomlott, negyvenhárom ember halálát okozva. 

Most a Renzo Piano tervei alapján készülő új híd utolsó betonelemének helyre emelése jelenti a szerkezetépítés befejezését, mely 620 nap alatt valósult meg.  "Ez a híd nem csoda, hanem annak bizonyítéka, hogy Olaszországban a szakértelem és az akarat eredményre vezet" – mondta a tervező Renzo Piano. 

A hídépítési munkákat a korábban kettészakított városrész rehabilitációjával egészítik ki, annál is inkább, mivel több mint ötszázan veszítették el korábbi otthonukat a híd körüli lakóépületek lebontása miatt. A rehabilitációs tervek kiegészítéseként városi park és gyalogoshíd is épül majd a tervek szerint Stefano Boeri, a Metrogamma és az InsideOut irodák közreműködésével.

A projekt olyan létesítmények hálózatából áll, amely a város számára a fenntartható mobilitáshoz szükséges infrastruktúrát, valamint intelligens épületeket kínál a kutatáshoz, tervezéshez és gyártáshoz. A völgy két oldalát összekötő vörös acél kör útvonalat képez kerékpárosok és gyalogosok számára, sőt, szélerőművel is fel van szerelve megújuló energia előállításához és elosztásához.

Forrás: designboom

Címkék: híd, olaszország, Renzo Piano, tájépítészet, Morandi híd