A hősies harcok színhelyén a Kisfaludy utca 38. számú házban az 1956-os forradalom előtt munkásszálló volt. 1956. október-novemberében – kihasználva az ott rendelkezésre álló ágyakat, kötözőhelyet alakítottak ki, ahol kis túlzással kórházként üzemeltetve, a sebesülteket látták el ideiglenesen. Addig, míg a korabeli mentő, mely többnyire üléseitől megszabadított, lefoglalt állami személykocsi volt, amibe befektették a sebesültet, és ahol nemegyszer az ál-landó lövések, támadások miatt, a sofőr félig fekve vezette az autót, az utca két oldalán lévő házak ereszpárkányát figyelve, és azoktól egyenlő távolságra, azaz az utca közepén tartva a járművét. E háznak tehát szerepe volt az ’56-os forradalom, és szabadságharc idején.
A Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete 1996. május 14-én közalapítványt hozott létre az 1956-os Emlékmúzeum létesítésére, mert emléket kívánt állítani a XX. századi magyar történelem legdicsőbb napjainak, és lehetőséget akart teremteni az utókor számára, hogy az eredeti helyszínen ismerhesse meg az 56-os Forradalom történéseit, méltón ünnepelve a hősöket. Az 1956-os Forradalmi Emlékmúzeum Közalapítványt a Fővárosi Bíróság 6251 sor-szám alatt 1996. június 26-án nyilvántartásba vette. A Közalapítvány elnöke: Dr. Korsós László a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója, tagjai: Dr. Nemeskürty István ny. egyetemi tanár, Dr. Gedai István a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, Rainer M. János az 56-os Intézet megbízott igazgatója, Dr. Feitl István történész, és Tóth Imre önkormányzati képviselő, 56-os elitélt, míg titkára: Szladányi Sándor volt.
Az Alapítvány a Múzeum megtervezésére meghívásos tervpályázatot írt ki, melyen az 1. díjat Szende Árpád és Rainer Péter építészek (Archigram Kft.) nyerték, mely pályázati tervet ábráinkon adtuk közre.
A koncepció szerint a tervezők szerették volna megjeleníteni az 1956-os kort, és a forradalmi eseményeket. A megjelenítés a tényleges, részben rekonstruált vizuális városi elemek között berendezett kiállítás segítségével volt lehetséges. A vizuális elemek nevezetesen épületrészek, villamos, kisarchitektúrák, pavilonok, és egyéb kertészeti elemek, utcabútorok, melyek közül nem egy szimbólikus tartalommal és jelentőséggel bírt. Ilyen központi szimbólikus elem vi-zuális megvalósítása a villamoskocsi, a hozzá tartozó sínekkel és azok nyomvonalával. A sínek ugyanis a ”zónába” vezetnek, keresztül haladva a különböző tereken, és kiállítási anyaggal meghatározott korokon. A villamos motorkocsi - miközben valóságos használati funkcióját (szélfogó) betölti - összeköti a külső és belső tereket, furcsa nem mindennapi épületbe hatolt helyzetével utal az ugyancsak nem mindennapi forradalmi helyzetre, és azok eseményeire. A ”villamos” a magyar történelem folyamán már többször, és így 1956 október - novemberében is más rendeltetésétől eltérő funkciót is betöltött, ezért utalt a tervbeli villamos a rendkívüli eseményekre. Lehetőség nyílik azonban, hogy a kocsira felszálló látogató, legalább gondolati időutazást tegyen. A villamos az újrakezdés, a társadalmi és valóságos újjáépítés, és a szabadság szimbóluma is. Ezt a célt kell, hogy szolgálja e múzeum és kiállításai.
A régi épületrész száraz kapualjában történik az 1956-os forradalmat megelőző események bemutatása. E szűk tér ugyanis nemcsak sorrendiségében, térhatásában is alkalmas a diktatúra bemutatására.
Ezt követi mintegy felrobbanva a tér, az udvar szabadtéri kiállítása, ahol a kockakő burkolat és a lépcsők mellvédjeinek barikádszerű kialakítása, már a városi harcok és események bemu-tatásának tényleges hátterét adja. Itt mód van fegyverek, hirdetőoszlop elhelyezésére, és a tűzfalon korabeli falfirkák („ruszkik haza”), feliratok leszerelt jelképek (vörös csillag) bemu-tatására. A szabadtéri kiállítás csendes sarkában a múzeum felől kerül elhelyezésre, az emlék-hely, képzőművészeti alkotással, gyertya és mécses-gyújtási lehetőséggel, kis vízmedencével, virág, koszorú elhelyezésének lehetőségével.
A villamoskocsin keresztül illetve külön bejáraton át jutunk a kiállító térbe, mely egy tégla-csarnok. Előképe, melyet képen mutattunk be egy valóságos budapesti kisüzem téglacsarnoka volt. A kiállító tér kétszintes, burkolata kockakő. A kiállító tér térfalai városi homlokzatokból állnak, és ezek elemei szolgálnak tárlókként, bemutató helyekként, illetve a figurákkal bemu-tatott jelenetek színteréül. A kiállító tér tehát belsőben külső tereket valósít meg, mint ahogy a forradalmi események is az utcán zajlottak, de behatoltak a házakba, és az emberek sorsába. E kétszintes városi térben korabeli pavilonok és műtárgyak szolgálnak pénztárfülkeként, emlék-tárgy-kiadvány üzletként. Itt jelezzük, hogy „utóképként” 2011-ben adták át Zaha_Hadid megépített alkotását, a Riverside Múzeumot (Glasgow, Skócia), ahol a „beépített város” koncepciója - amint azt a képen be is mutatjuk -, megvalósult.
A második szint épp csak a látogatók és a kiállítási tárgyak fogadására szolgál, de miután a lépcsővel együtt acélrács kialakítású, az vizuális határt a két tér között nem jelent. A kiállító tér csak temperáló fűtést kap. A kiállító tér mögött kerül elhelyezésre a társalgó ruhatár, a kisterem, és a vetítésre is alkalmas nagyterem, raktárral, valamint a kétnemű WC blokk és a kazánház. A második szinten van a könyvtár, kutató szoba, a múzeumvezető irodája, és a kisdelegációs terem.
Az egész épület megformálása részint utal a városi beépítések hátsó udvari üzem kialakítására, részint az üzemek, a munkahelyek, a dolgozók világára, akik főszerepet játszottak a forradalmi eseményekben. Ezt erősíti a tégla-acél csarnokszerkezet, valamint a felülvilágító, amely egyben a kiállító tér múzeumi funkcióknak legjobban megfelelő természetes világítását is adja.
A kiállításokon az egyenruhák, fegyverek, zászlók, jelvények, nyomtatványok, könyvek, újságok, röplapok, iratok és személyes holmik bemutatásán túl javasolták a tervezők, a kort idéző tárgyak bemutatását. A kiállítás alaphangulatát a diorámák határoznák meg, modell, és ember nagyságú méretben. Erre a szabadtéri múzeum is alkalmat adna.
A tervezett épületszerkezetek a következők voltak. Vasbeton alapozásra kerül a helyszínen lebontott épületek téglaanyagából nyersen falazott téglafalazat, mely az épület kontúrját adja, és a tartószerkezet másik elemét alkotó acél pillérváz, faltestbe kerülő pilléreit tégla pillérekkel övezi. A tetőszerkezet acél rácsos tartó, hőszigetelve, fémlemez fedéssel, üveg felülvilágítóval, és belső vízelvezetéssel. A födém acélszerkezetű a kiállító terekben acélrács burkolattal, acél lépcsővel, a többi helyiségek felett vb. lemezzel és ragasztott hideg-meleg burkolatokkal. A kiállító tereken kívüli helyiségekben tűzgátló gipszkarton állmennyezet került volna fel-szerelésre. A nyílászárók típus acél, és fa kivitelűek nyíló, és harmonika rendszerben. A kiállító terekben nagykockakő burkolat, nyerstégla, homlokzatok és falak, belső helyiségekben műanyagfestéssel, hagyományos mázolásokkal. Az épületgépészeti kialakítás egyszerű üzemeltetésű, konvencionális berendezésekkel. A belső városi homlokzatok kialakítása előregyártott tagozatokkal festve, faszerkezetű portálokkal, kirakatszekrényekkel, és kirakat-okkal. A villamos helyreállítása csak vizuálisan történik, és a célnak megfelelő metszetek készítésével. A múzeum külső, és belső tereinek a tervek szerinti elkészítése az épületegyüttes megvalósítása, a tervezők reményei szerint, az esemény emlékéhez méltó múzeumi megoldást eredményezett volna. A pályázati terv a zsűri véleménye szerint, „megfogalmazta az 1956-os forradalom szellemiségét kifejező, és a kiállítás céljainak legjobban megfelelő épületet, illetve tereket, és kifejezte a magyar szabadság kivívására irányuló forradalom törekvéseit, társadalmi folyamatait, a korszakot, valamint alkalmas, a Hadtörténeti Múzeum által szakmailag ki-alakított, és rendezett kiállítások befogadására”.
A Múzeumot az Önkormányzat által átadott 640 m2-es hasznos alapterületen a Corvin közi helyszínen kívánták felépíteni, melynek előzetes számítások szerinti költsége 56.000.000,- Ft volt. Az adományozók hozzájárulásaikat az 1956-os Forradalmi Emlékmúzeum Közalapítvány számlájára fizethették be.
Eltelt azonban a 40. évforduló, és eltelt a 2000. jubileumi év is anélkül, hogy az ’56-os Forradalmi Emlékmúzeum megépült volna. Mindig volt fontosabb, mindig volt sürgősebb, miközben látszott hogy adományokból nem valósítható meg, állami, Önkormányzati pénzek pedig nem kerültek adományozásra. Így aztán, azon kívül, hogy a Józsefvárosi Galéria kiállításon mutatta be a győztes terveket, és számos ismertető előadást tartottak a szerzők, nem történt semmi, és szép lassan elhalt a kezdeményezés.
Mígnem, 2011. március 17-én a Budapesti Építész Kamara honlapján, Corvin-Szigony projekt: Gondolatok és valóság címmel a következő volt olvasható: „A Corvin mozi háta mögötti terü-let évtizedeken át a város szégyenletes, Józsefváros egyik leglerobbantabb területe volt. A régi házak nagy része az 1920-as években épült, és sokukat megépültük után egyszer sem újították fel. A területre korábban változtatási tilalmat rendeltek el, ezért a lakások többsége az önkor-mányzat tulajdonában maradt. …. A 90-es években Perczel Anna dolgozott ki egy koncepciót a területre. Ő házról házra járta végig az értékeket, a házak történetét, és erre alapozott egy részletes tanulmányt a felújításról. Csakhogy ennyire részletes forgatókönyv szerint senki nem akart dolgozni, nem lehetett befektetőt találni a koncepcióhoz. …”
2011. május 24-én Csépé a tervlap.hu portálon A Bécsi Corner és a Corvin Sétány nyert FIABCI-nagydíjat címmel ezt írta: „A befektetők idén két magyar együttest is érdemesnek találtak a díjazásra, így a Biggeorge NV fejlesztése, a Bécsi Corner, és a Futureal Corvin Sé-tány(ának első fázisa) is díjat nyert. A Futureal 22 hektáros fejlesztése, a Corvin Sétány 2018-ra készül el teljesen, most az 1. vegyes funkciójú fázisa nyert elismerést. (Építész tervezők: számos iroda, a képen látható bevásárlóközpont a Mérték Stúdió alkotása). Gönczi László építész, a FIABCI Magyat Tagozatának elnöke a minden idők második legjobb magyar ered-ményéhez a zsűri elnökeként gratulált, kiemelve a Corvin Sétány nagy fölényes kategóriagyő-zelmét (http://www.fiabciprix.com/winners-2011).”
Természetesen senki nem hibás, ahogy ez Magyarországon lenni szokott. Mindenki tette a dolgát, az önkormányzat hasznosította a területet, a beruházó fejlesztette az ingatlant, az építészirodák megtervezték az épületeket, a kivitelezők megvalósították a projektet, s mint az előzőekből látszik szép sikerrel. Mégis talán nem árt tudni, és nem is kéne megfeledkezni, miközben halk zene hangjaira plázázunk, hogy e városrészben, e házakban, több százan sebe-sültek, haltak meg 1956 gyönyörű szép őszén, és tíz, és százezrek szenvedték el a példátlan megtorlást börtönnel, halállal, emigrálással. Talán a mécses, gyertya lángjába nézve a házak szemeiben, hazamenvén – miközben meggyújtjuk a saját mécsesünket – elgondolkodva e kö-zös dolgainkon, feltehetnénk magunknak is a kérdést, valóban minden rendben van ’56 emlékezetével?