ICOMOS-díjat kapott a mohácsi Selyemgyár Kulturális Negyed
szikrisz 2022.04.29.

A Műemléki Világnaphoz kötődő ünnepélyes rendezvényen, 2022. április 22-én adták át az idei ICOMOS-díjakat a Magyar Tudományos Akadémia nagytermében, Budapesten.

Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága, a műemlékvédelem legnagyobb nemzetközi civil szervezetének magyar tagjaként 2022-ben négy kiemelkedő színvonalú (köztük egy határon túli) műemléki felújítást tüntetett ki.

Az ICOMOS-díjakat 2006 óta osztják ki az április 18-ai Műemléki Világnap alkalmából, melynek célja, hogy a társadalom szélesebb körében terjesszék a műemlékvédelem fontosságát, egyben figyelemfelhívó szerepe is van az épített örökség folyamatos fenntartásának és megőrzésének tekintetében. 

2022-ben a Biatorbágy, torbágyi római katolikus plébániatemplom főoltárának gondos kutatáson alapuló helyreállítását; a szabadkígyósi Wenckheim-kastély épületének és parkjának felújítását és helyreállítását; a borsi Rákóczi-kastély példaértékű helyreállítását, valamint a mohácsi egykori Selyemgyár együttesének rehabilitációját értékelték olyan színvonalúnak a díjbizottság tagjai, hogy számukra ICOMOS-díjat adományoztak.

Valamennyi elismerés örömteli, hiszen minden ehhez hasonló esemény előrébb viszi a műemlékvédelem ügyét, de baranyaiként és a műemlékvédelem területén dolgozó szakemberként ebben a cikkben a mohácsi Selyemgyár felújításával szeretnék bővebben foglalkozni.

Az ICOMOS-díjjal járó oklevélben az áll, hogy az egykori mohácsi Selyemgyár - ma már Selyemgyár Kulturális Negyed - részére az együttes megőrzése, innovatív kulturális hasznosítása és körültekintő helyreállítása okán adományozták a kitüntető elismerést.

A „Dunaparti kis Zsolnay-negyednek” is bátran aposztrofálható, kitűnő adottságokkal rendelkező és remek lehetőségekkel kecsegtető Selyemgyár Kulturális Negyed épületein keresztül egyben az ipari műemlékeink megőrzésének fontosságára is sikerült ráirányítani a figyelmet.

A díjat Dombai Gyula felelős tervező és dr. Szigetvári Krisztián műemléki referens vették át.

Valamennyi, az épületegyüttes tervezésében, kutatásában és kivitelezési munkálataiban részt vevő közreműködőnek gratulálunk!

Közreműködők:

  • Építtető: Mohács Város Önkormányzata
  • Építészet: Dombaiterv Bt. Dombai Gyula építész vezető tervező, Kovácsné Zólyomi Judit építész munkatárs, Kunovszki Eszter építész munkatárs
  • Tartószerkezet: Atanazovterv Kft. Atanazov Ilija, Atanazov Balázs
  • Épületgépészet: U-projekt Bt. Jeszták Urszula
  • Külső Vizes Közmű: Balog És Társa Bt. Balog Gábor
  • Erősáram: Techiq 2000 Kft. Beke Béla, Vásárhelyi Sándor
  • Gyengeáram: Tg Netcom Kft. Gungl Péter, Schaller Viktor, Vágó Balázs
  • Út- És Parkolóterv: Ritter És Társa Bt. Ritter Attila
  • Szökőkút: Pannonszer 2000. Kft. Tóth Mihály
  • Akadálymentesítés: Lakterv Kft. Dr. Laki Tamás
  • Tűzvédelem: Tűzserleg Kft. Schwoy Dezső
  • Munkabiztonság És Egészségvédelem: Dikán György
  • Felvonó Tervező: Mikrolift Kft. Avar Zoltán, Tüske Tibor
  • Környezetvédelmi Szakértő: Környezetszakértő Kft. Schváb Hajnalka
  • Kert (Zöldterület) Tervező: Hári Erika
  • Konyhatechnológus: Forvertex Kft. Varga János
  • Faanyagvédelmi Szakértő: Dr. Habil Bakó Tibor Ph. D.
  • Építéstörténeti Dokumentáció: 2 Rabb Kft. Rabb Dániel, Rabb Donát
  • Generálkivitelező: Munkás-butykó Kft. Munkás László, Butykó Sándor
  • Műemlék-felügyelő: Dr. Szigetvári Krisztián
Címkék: ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság, ICOMOS-díj, Mohács, selyemgyár kulturális negyed