Igazi gyöngyszemet kap a Miniszterelnökség – Közbeszerzési pályázat a tervezésre!
sebesp 2015.12.30.
A Pesti Vigadó, a Várkert Bazár és a Kossuth tér után újabb fővárosi műemlék épület korhű felújítását kezdi el a kormány: a Palotanegyedben lévő Károlyi-Csekonics Rezidenciáét, amelyet reprezentációs célokra használ majd, illetve ahova a Miniszterelnökség egyik szerve költözik.

Elkezdődött a Józsefvárosban a Nemzeti Múzeum mögött elhelyezkedő Károlyi-Csekonics Palotaegyüttes felújításának előkészítése. A Miniszterelnökség közbeszerzést írt ki a műemlék épületek állagmegóvó, korhű rekonstrukciójához szükséges tervezési feladatok ellátására – derül ki a magyar és uniós közbeszerzési eljárások figyelésével foglalkozó Közbeszerzési Hirdetmény Figyelő portál adataiból.

A kormány szeptemberben fogadott el határozatot a felújításról, e szerint az előkészítő feladatokra 2015-ben 55 millió forintot fordíthatnak, a tervezésre pedig a 2016-os költségvetésében 385 millió forintot kell biztosítania Miniszterelnökségnek. A tervezésre kiírt nyílt közbeszerzésen január 6., 10 óráig lehet ajánlatot tenni.

A XIX. század végén épült, bruttó tízezer négyzetméter szintterületű palota tulajdonosa a magyar állam, az elmúlt években a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal használta és üzemeltette: a Reviczky utca 6. szám alatti épületrészben hivatali irodák működtek, a Múzeum utca 17. szám alatti rezidenciaszárny reprezentatív magán és közcélú rendezvényeknek adott otthont. A rekonstrukció után a Múzeum utcai épületrész protokolláris rendezvények, illetve konferenciák, bálok lebonyolítására lenne alkalmas, a Reviczky utcai pedig irodai munkára, oda a Miniszterelnökség egyik szervezeti egysége költözne. A Közigazgatási és Igazságügyi Hivatalnak 2015. december 31-ig ki kell kiköltöznie az épületből.

"A cél, hogy a palotaegyüttes méltóképpen tükrözze az állami intézmény presztízsét. A nagyközönség számára a korhű hangulat, a megbízhatóság és környezettudatosság érzetét adja. A beruházás régi fényébe helyezi a palotaegyüttest, lehetőséget biztosítva az egyedi protokolláris, diplomáciai rendezvényektől a báli rendezvényeken át az esküvők, fogadások, koncertek és kongresszusok megrendezését. Ezen tervezési feladat kihívás mind az építészet, a belsőépítészet és a művészettörténet területén" – áll a dokumentációban.

Az épületegyüttes a megépítése óta több építési beavatkozáson, átalakításon esett át, a mostani rekonstrukció célja, hogy visszaállítsák az eredeti, történeti műemlékegyüttes építészeti megjelenítését, továbbá az is, hogy korszerű megoldásokkal a fenntartási és üzemeltetési költségeket csökkentsék. Visszaállítják többek között a Reviczky utcai homlokzatot, a Múzeum utcai bejárati kaput, az ólomüveg ablakokat, az egykori tánctermet és szalont. Esztétikusabb formában újra el kell készíteni a két épületszárnyat elválasztó loggia nyílásainak üvegeit és újragondolni a belső udvar tetejét, az átriumhoz kapcsolódóan pedig egy kiállítóteret és kávázót is ki kell alakítani.

A közbeszerzésen kiválasztott tervező feladatai között szerepel többek között: műemléki koncepcióterv összeállítása; építészeti, belsőépítészeti rekonstrukciós programterv összeállítása; tenderterv-dokumentáció összeállítása és az azon alapuló árazott és árazatlan költségvetés, ill. tervezői költségbecslés összeállítása; kiviteli tervdokumentáció és az azon alapuló árazott és árazatlan költségvetés, ill. tervezői költségbecslés összeállítása.

A dualizmus korának első évtizedeiben Budapest leggazdagabb építkezéseit magában foglaló terület a Józsefváros Kiskörút környéki része volt, amelyet ma Palotanegyednek hívnak. Az itt álló Nemzeti Múzeum és az Ybl Miklós tervei szerint felépített Képviselőház környezetében a magyar arisztokrácia sorban építette fel fényűző palotáit. Ennek az építkezési hullámnak egy késői gyöngyszeme a Károlyi-Csekonics palota – ismerteti a történeti hátteret az épületről a Miniszterelnökség közbeszerzési dokumentációja.

Forrás: www.napi.hu

Címkék: