Iparkodjunk... - Építészeti beszélgetés Székesfehérváron
pestimonika 2014.09.08.
Szeptember 9-én, kedden 17 órakor a székesfehérvári Könnyűfémmű építészetének múltjáról és jelenéről Szabó Ferenc mérnök-közgazdásszal, majd az építészet jelenlegi helyzetéről Osskó Judit építésszel, televíziós szerkesztővel hallgathatnak meg beszélgetést az érdeklődők a Fejér Megyei Építészek Kamarájának kiállítása keretében.
Az idén április 6-án emlékeztünk meg Ybl Miklós születésének 200. évfordulójáról. Az Ybl Bicentenárium 2014 – Magyar Építészet Éve alkalmából Székesfehérvár, Ybl Miklós szülővárosa is tevékenyen részt vesz a száznál több rendezvényből álló országos programsorozatban.

A Fejér Megyei Építészek Kamarája kiállításának tablói azokat a székesfehérvári épületeket, létesítményeket mutatják be, amelyekért tervezőiket Ybl-díjjal jutalmazták, illetve azokat a fehérvári házakat, amelyeket Ybl-díjas építészek terveztek. A tárlatot vándorkiállításnak szánják, több helyszínen kívánják bemutatni, hogy minél többen láthassák

2014. augusztus 28. – szeptember 10. között
a KÖFÉM Oktatási és Közmővelıdési Központban látható.
(Székesfehérvár, Verseci utca 1-15.)

Iparkodjunk...
2014. szeptember 9-én, kedden 17 órakor beszélgetés a székesfehérvári Könnyűfémmű építészetének múltjáról és jelenéről Szabó Ferenc mérnök-közgazdásszal, az Alcoa-Köfém Kft. Energetikai és Mérnöki Irodája vezetőjével, majd
Osskó Judit Ybl-díjas, Príma Primissima díjas építésszel, televíziós szerkesztővel arról, hogy népszerű-e ma az építészet, építőművészet?

A beszélgetéseket Csutiné Schleer Erzsébet építész vezeti.

Bemutatják Osskó Judit filmjét is:
Unokáink is látni fogják
Portré Tokár György Ybl-díjas építészről

A rendezvény fővédnöke dr. Forgó Béla, az Alcoa-Köfém Kft. vezérigazgatója.

A Fejér Megyei Építészek Kamarája várja a Székesfehérvár mai építészeti értékei iránt érdeklődőket.
Címkék: a Magyar Építészet Éve, Fejér Megyei Építészek Kamarája, Ybl-díj, Ybl Bicentenárium