Újvidéken kevesebb mint másfél éve 16 ember halt meg, egy előtető miatt. A vasútállomás kereken hatvan évvel korábban, 1964-ben nyerte el végleges formáját, Farkas Imre építész tervei alapján. Danijel Dašić építészmérnök szerint az előtető leszakadásáért az a masszív, nehéz üvegfelületű acélszerkezet lehetett a felelős, amelyet a felújításkor, 2023-ban toldottak hozzá. Az előtetőhöz magához nem nyúltak (sajnos).
A mostani tragédia Révkomáromban (Komárno) történt, a Záhradnícka (Kertész utca) 6. szám alatt. Itt a Komáromi Járási Hivatal ügyfélszolgálata található, ennek az előteteje szakadt le.
A régebbi képeken látható, hogy egy egyszerű vonalú, kiugró vízszintes előtető volt itt, az omlás utáni képen látható, hogy egy jókora vasbeton lemez, és felette egy (attika?) vasbeton keret. A helyzetéből és a csatlakozó szerkezetek romjaiból úgy tűnik, a külpontosan terhelt vasbeton keret mindenestül lebillent, és teljesen átfordul, 180 fokot bucskázva zuhant a járdára. A képek alapján a szegélygerenda nem volt a lemezhez rögzítve, a lemez maga pedig eltört. Feltehetően nemrégen itt is felújítás történhetett, legalábbis az expandált polisztirol lapok és a szigetelés újszerűnek tűnnek, a lemezen magán viszont előrehaladott korrózió nyomai látszanak. Az látszik, hogy a hőszigetelés szakszerűtlenül volt ragasztva, de a tragédiát nyilván nem ez okozta, hanem a korrózió mellett az, hogy a leborult keret nem volt lerögzítve (talán eredetileg sem?), viszont a súlypontja nem az alátámasztás felett volt. Feltételezhetjük, hogy a hőszigeteléssel egyidőben statikai felülvizsgálat nem volt (vagy hiába...), az acélbetétek korrózióját nem ellenőrizték, mint sajnos oly gyakran. Azt persze innen, a monitor elől nem lehet eldönteni, hogy a felújítás hozzájárult-e a tönkremenetelhez (esetleg pluszterhekkel? vízelvezetés dugulásával?), de a hőszigetelő táblák ragasztásából kiindulva ez sem lenne meglepő.
Ha érkezik még információ, frissítjük a cikket.
Frissítés: a szlovák belügyminiszter elmondta, hogy "Az épület az ügyfélközpont (klientske centrum) épülete, amelyet az 1980-as években adtak át. Később két beruházás keretében, 2018-ban és 2019-ben felújították. A felújítás során az épület hőszigetelést kapott, belső felújítás történt, valamint kibővítették az ügyfélközpontot. Nem érkezett semmilyen panasz vagy jelzés arra vonatkozóan, hogy fennállhatna annak veszélye, hogy az előtető összeomolhat.(...) nem zárható ki, hogy az előtető leomlásához hozzájárulhatott a közelmúltban a térségben tapasztalt földrengés is.(...) elrendeltük minden hasonló előtetővel rendelkező, a Belügyminisztérium kezelésében lévő épület vizsgálatát is, legyen szó ügyfélközpontokról vagy más épületekről. (...) Az épület a 2018–2019-es felújítás során hőszigetelést kapott, akárcsak az egész épület, de a statikai szerkezethez nem nyúltak. A vizsgálat tárgyát képezi a projektdokumentáció és a teljes tervdokumentáció is, amelyet a tervező készített."
Újabb frissítés.
Olvasónk, Hadnagy Gábor így fogalmazott: "A cikkből a lényeg lemaradt. Az ügyfélszolgálat előtető vasbeton lemezéből hiányzik a konzol felső vasalása, ez a fotón is jól látható. Alul láthatók elgörbült betonacélok, és nincs felső vasalás! Bizonyára hibásan épült már anno. A lemez csekély teher hatására tört el. Mindenesetre durva építési hiba!" – Véleményem szerint a letört lemezben látszanak a vasak (a letört rész hozzánk közelebb eső oldalán, "alul".) Hogy ezek alsó vagy felső vasak, ilyen felbontású fotón nehéz egyértelműen megmondani, de nem valószínű hogy egy ilyen konzolos lemez évtizedeken keresztül bírta volna a negatív nyomatékot felső vas nélkül. Más fotókon látszik is: voltak a lemezben felső vasak.
Közben még egy izgalmas fotó előkerült: egy szlovák fotóművész és publicista, Timea Ethey Katz nyilvánosságra hozott egy fotót, amin látszik egy nappal a baleset előtt, hogy a konzol elkezdett lebillenni. Ekkor még láthatóan a betonszerkezet nem tört el, viszont a belső oldalon megemelkedett. Vajon a lemez tartotta ekkor még a helyén, és az tört el másnap? Ha nem törik el, lebillent volna? Vajon az előtető egyenes rétegrendű tetejének beázása adott pluszterhet (a polisztirol megszívta magát?), amitől az évtizedekig egyensúlyban lévő tető súlya megnőtt, a felső vasak pedig korrodáltak? Ami valóban eredeti építési hibának látszik, az az, hogy a vasbeton keret (attika vagy koszorú) a belső oldalon semmilyen módon nem volt leghorgonyozva.
Végül véleményem szerint az a tanulság megfogalmazható, hogy legalább húzott szerkezetek felújítása, hőszigetelése esetében a statikai vizsgálat elengedhetetlen, hiszen ezek hirtelen tudnak tönkremenni... A Szlovák Mérnöki Kamara azt emelte ki, hogy a hiba az EU-s közbeszerzésekben van: amíg a kivitelező kiválasztásánál csak a legalacsonyabb ár számít, a biztonság és az épületek megbízhatósága folyamatosan csökken.
Elhunyt a február 25-i tragédia második áldozata is.
Forrás: Polícia SR - Nitriansky kraj, Google, Komáromi Járási Hivatal weboldala