Izgalmas épület kerülhet a Papp László Aréna mellé
sebesp 2020.05.12.

A 3h építésziroda nyerte a Papp László Aréna melletti területre kiírt, kihívásoktól sem mentes irodaház pályázatot.

Pontosan ötven éve épült a Stadionok (újabb kori nevén Puskás Ferenc Stadion) metrómegálló épülete, mely az eltelt évtizedek hozta átalakulások eredményeként mára már szinte elvész a környező magas épületek gyűrűjében. Talán kevésbé éreznénk így, ha az eredeti, Nyiri István építész tervei alapján az 1950-es években el is kezdett szocreál épület valósul meg. Ez volt ugyanis az egyetlen olyan épület, melyet az eredeti, az ötvenes évek elején készített tervek alapján el is kezdtek építeni, de félbehagyták, majd 1968-ban elbontották, 1970 áprilisában pedig a ma is látható, talán állandónak soha nem gondolt vörös tégla burkolatú, hosszú, lapos épületet adták át helyette a mai 2-es metróval együtt.

Most a 3h építésziroda adta hírül közösségi oldalán néhány látványterv kíséretében, hogy a területre kiírt meghívásos pályázatot megnyerték. Tekintettel arra, hogy az épületnek hídként kell a metró fölé emelkednie, Magyarországon különlegesnek számító statikai megoldásra lesz szükség. A tervek szerint az új épület fogadja magába a jövőben a metróállomást is, így a teljes metrólejárat megújulására lehet számítani. Mint írják, a tervezett épületformában az aréna kavicsszerű íve köszön majd vissza.

Képek forrása: 3h Épírésziroda facebook-oldalaPrakfalvi Endre: A budapesti “ős-metró” (1949-1956)Budapest Anno blog

 

 

Címkék: Budapest , 3h Építésziroda, metróállomás, Nyiri István