Jövőre végre hasznosíthatják az Alkotás úti torzót
sebesp 2017.04.12.
Komplett sportvárost ígérnek a TF-nek 2022-re. Jövő tavasszal adhatják át az új főépületet az Alkotás úton. Varga Levente és Csikós Zoltán alkotása félig elkészülten másfél évtizede áll üresen.

Az első ütemmel elkezdődött a Testnevelési Egyetem várhatóan 2022-ig tartó rekonstrukciója. Az összesen 40 milliárd forintos fejlesztés első, 11,9 milliárdos ütemében felújítják, illetve befejezik az eredetileg a Sportkórháznak épített, de be nem fejezett Alkotás úti épületet, amely a jövő áprilisi átadása után a TF főépülete lesz.

Az egyetem rektora szerint a TF továbbra is a világ egyik leghíresebb sporttudományos intézete, amelyben a rekonstrukciónak és a bővítésnek hála már a feltételrendszerek is adottak lesznek a legmagasabb szintű munkához.

"A régi épületek felett már eljárt az idő, ugyanakkor a hagyományaink adottak, azokat nem szeretnénk semmibe venni. Egy olyan sportvárost kívánunk kialakítani a XII. kerületben, amely méltó ezekhez" – mondta Mocsai Lajos, aki szerint a fejlesztéseknek köszönhetően a jövő tanév végi költözés után a mostani 2500 fős magyar hallgatói létszám 3500 főre növelhető.

A beruházás első ütemében az Alkotás úti épület megújulása mellett a mostani Sportkórház épületei is az egyetemhez kerülnek, és azokban is elkezdődnek a fejlesztések. A TF jelenlegi, 30 ezer négyzetméteres területéhez csatolják az OSEI nagyjából ugyanekkora területét, így a Csörsz utcai sportpálya szintén 30 ezer négyzetméterével kiegészülve egy majdnem tíz hektáros kampuszon folyhat majd az oktatás.

A tervek szerint az első ütemet jövő áprilisban fejezik be, az egyetem pedig még jövő nyáron át is költözik az új épületekbe. Ezután indul majd a várhatóan 2020-ig tartó második ütem, amelyben a mostani főépületen kívül minden mást lebontanak, hogy megépülhessen az egyaránt új, 50 méteres fedett uszoda, a vívócsarnok, tornacsarnok, atlétikai csarnok, valamint egy multifunkciós sportcsarnok.

A teljes beruházás várható befejezésének időpontja 2022.

Forrás: hvg.hu

Az épület eredeti (2001) tervezője Varga Levente és Csikós Zoltán (Atlant Épülettervező Kft.) – a szerk.

Címkék: