Kanizsa Aréna
Magyarországon még soha nem alkalmazott építészeti megoldással épült fel
MagócsiAnikó 2021.12.09.

Ötezer fős befogadóképességű multifunkcionális sportcsarnok épült Nagykanizsán az akadálymentes kialakítás és a fenntarthatóság jegyében. Így megvalósult az első olyan épület Magyarországon, amely egy hatékony térlefedést biztosító acélszerkezeti megoldást alkalmaz, így két keresztirányú kézilabdapálya is helyet kaphatott benne.

Átgondolt városfejlesztési és rehabilitációs koncepció eredményeként a korábbi laktanya helyén, a Modern Városok Program keretében épült fel a nagykanizsai sportcsarnok, a Kanizsa Aréna. A csarnok ötezer ember befogadására alkalmas: a fix és mobil lelátók háromezer fő számára biztosítanak helyet, emellett a küzdőtéren még kétezer hely nyílik meg a látogatók előtt. A Paulinyi&Partners tervezésében és a ZÁÉV Zrt. kivitelezésében megvalósult Kanizsa Aréna a sportesemények mellett nemzetközi kulturális és közösségi rendezvényeknek, vásároknak, koncerteknek és fesztiváloknak is helyet ad majd; a sportegyesületek edzéseit, valamint az iskolai és közösségi sportrendezvények megtartását is biztosítja.

Az épület belső funkcionalitása külső megjelenésében is visszatükröződik. A küzdőtér és a lelátók belső zárt magot alkotnak, mely az épület tetején kívülről is láthatóan kiemelkedik, ez a négyzet alakú egység, pixel, a tervezés folyamatában következetesen érvényesül. A zárt magot három oldalról körbeölelő belső közlekedők és az előcsarnok, a főhomlokzatok teljes felületén szintmagas üvegtáblákból épített függönyfalnak köszönhetően, kívülről is látványosak. Ez a látvány egészül ki az árkád külső átmeneti tereivel. A külső homlokzatot meghatározó három szint magas árkádsor nyersbeton oszlopokon áll. A pixel, mint az épület identitását alapvetően meghatározó elem, visszatükröződik a belsőépítészeti padló- és falburkolatok, az előcsarnok lámpakiosztása, a küzdőtéri lelátó, a székek színei, a parametrikus tervezési módszerrel kiosztott árnyékolók, a külső térburkolatok, az utcabútorok és a növénykazetták kialakítása során.

A Paulinyi&Partners tervezői törekedtek az épület tereinek tagolhatóságára, így egy időben többféle sportág művelői is helyet kaphatnak a csarnokban. Kiemelt figyelem irányult az akadálymentesítésre is: a parasportolók, valamint a mozgásukban korlátozott látogatók akadálymentesített öltözőket, mosdókat, bútorokat és páholyt vehetnek igénybe a közösségi és a versenysportolói területeken egyaránt. A létesítményben külön bemelegítőterem épült a verseny- és közösségi sportolók számára. További öt edzőterem áll rendelkezésre a küzdősportot űzők számára, és tükörrel felszerelt edzőtermet is kialakítottak. A küzdőtér harmadolható, így egyszerre három kosárlabdapályán lehet majd edzeni vagy testnevelés órát tartani. Az épületben dopping ellenőrző állomás, valamint egy állandó üzemelésű büfé is helyet kapott. A hangsúlyos belső tér, valamint a könnyű tájékozódás pedig növelik a csarnok térhasználati élményét.

A fenntarthatósági szempontok az épület szerkezeti felépítésének kialakításában is megjelentek. A tervezők előregyártott szerkezeti elemek alkalmazására törekedtek. Magyarországon először itt alkalmaztak „rejtett” acélgerendás síklemez födémet, valamint alakoptimalizált X rácsozású főtartót, amely a költséghatékony térlefedést és a kézilabdapályák keresztirányú elhelyezését tette lehetővé. Ezek a megoldások lehetővé teszik, hogy a szerkezetépítés CO2 lábnyoma rendkívül kedvező legyen 0,42 t/ m² (összehasonlításként: a müncheni Allianz Aréna esetében ez több mint 1t/m²).

Az épület környezete is megújul, összesen 32 ezer négyzetméternyi zöldfelületet alakítanak ki. A tájépítészeti megoldásoknak köszönhetően létrejön egy több száz ember egyidejű befogadására alkalmas kültéri rendezvénytér, valamint egy magas minőségű egyedi utcabútorokkal gazdagított, zöld pihenőpark is. A földfelszínen elhelyezett parkolóban akadálymentesített és elektromos töltésre alkalmas parkolóhelyeket is létesítettek.

“Összességében elmondható, hogy a Kanizsa Aréna túlmutat egy hagyományos multifunkciós sportcsarnokon. Elsődlegesen annak az igénynek kívántunk megfelelni, hogy a létesítmény ne csak a versenysportolók, hanem a közösségi sportot választók számára is kiemelkedő használati élményt nyújtson. A lakosság, a családok számára is biztosítja az egészséges életmódra nevelés tárgyi feltételeit. Emellett fontos szempont volt a fenntarthatóság is: arra törekedtünk, hogy az árnyékolók és az előregyártott elemek alkalmazásával jelentősen csökkenteni tudjuk a csarnok építésének és működésének ökológiai lábnyomát” - foglalta össze Mészáros Béla, a Paulinyi&Partners projektvezető építésze.

Helyszín: Nagykanizsa, Alapy Gáspár utca 2 HRSZ: 3110/26

Beruházó: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata; Dénes Sándor, Balogh László polgármesterek

Építészek, alkotók: Paulinyi & Partners Zrt.

Tervezés éve: 2018-2020

Építés éve: 2019-2021

Bruttó szintterület: 12 870 m²

 

Felelős tervezők: Dr. Paulinyi Gergely DLA, Kiss Csaba, Mészáros Béla

Projektigazgató: Fábián László

Design igazgató: Burián Gergő

Projekt vezető: Mészáros Béla

Építész munkatársak: Bense-Füzy Julianna, Németh Roland, Rónai Titusz, Simon Edina Zsuzsanna, Szécsi Margó, Tihanyi Kristóf

Kiviteli terv: Vision Építésziroda Kft

Feldolgozás: Nagy Mihály, Szigetfű István

Belsőépítészet: Komp Design stúdió Kft., Fülöp Krisztina, Beda Orsolya

Szignalizáció: Réczey Zoltán

Tartószerkezet: ARC-S Engineering & Design Kft., Bükkösi Raymond, Dr. Merczel Dániel Balázs

Épületgépészet: Comfortplan Kft., Lukács Zoltán

Épületvillamosság: AKVILA-S Mérnöki-, és Szolgáltató Kft., ifj. Sas Gyula

Akusztika: Józsa és Társai 2000 Kft., Józsa Gusztáv

Környezetvédelem: Enviworld Környezetvédelmi Mérnökszolgáltató Kft., Kiss Leizer Géza Károly PhD

Sporttechnológia: Judik Zoltán ev., Judik Zoltán

Tűzvédelem: Nokesy Design Kft., Pukánszky Gabriella

Környezettervezés: 4D Tájépítész Iroda Bt., Balogh Andrea

Külső Közmű Tervezés: BeSzT Kft., Gáspár Géza, Doszpot József

Út és Forgalomtechnika: BeSzT Kft., Fehérné Gremanová Helena, Péter Ferenc

Akadálymentesítés: Környezetgyár Kft., Szabó Henriett

Felvonó tervező: Schindler Hungária Kft., Sütő Ferenc

(forrás: sajtóanyag)

Címkék: fenntartható építészet, Paulinyi&Partners, kanizsa aréna, sportcsarnok, akadálymentes, aélszerkezet, zÁÉv zrt