Kedden nyílt a Klotild-palotában az új luxushotel - vagy mégsem?
Csépé 2012.06.07.
Korb Flóris és Giergl Kálmán idén 110 éves palotája, a Klotild megújult. A korábban az emeleteken egyesületi presszókat és lakásokat tartalmazó épületbe ötcsillagos szálló költözött. A tervező a Mérték Stúdió, belsőépítészet: REV Architecture, Párizs.

A felújítás során igyekeztek az eredeti állapotot megőrizni, sőt, a korábban elpusztult lépcső helyén az 1950-ben épült modern lépcső helyén (az akkori átalakítás tervezője Szőke László és Lux Károly volt) újra neobarokk készült, az ikerpalota mintájára, tehát hitelesen.
Újak a kétszintes átjárón átvezető üveghidak (reméljük, az átjáró is megnyílik a nagyközönség előtt), és az előcsarnokban látható fekete lifthenger.
No és persze főleg a Prága után második (és egyben az első ötcsillagos)Buddha Bar Hotel belsőépítészete, mely láthatóan az ázsiai vendégek ízlés(telenség)ét hivatott kiszolgálni.
NB: a keddi megnyitó úgy tűnik, nemhivatalos volt csak, hétfőtől várnak vendégeket, és sor kerül majd hivatalos megnyitóra is... Telefonon mondták, hogy 5-én, kedden megnyitott, a helyszínen nem engedtek fotózni bent, mert még nem nyitott meg. Kijőve a falon az áll, hogy megnyitott, az üzletek készültségéből úgy tűnik, nem. A Szabadsajtó út felől (Kossuth Lajos utca) a molinón az áll: hamarosan nyitnak. Olyan bizonytalan vagyok... Vagy nem?

„A Mellow Mood Group első ötcsillagos szállodája, a luxus kategóriát képviselő Buddha-bar Hotel Budapest Klotild Palace 2012 tavaszán nyitja meg kapuit a világhírű „Buddha-Bar” brand második európai hoteleként.(…) A szálloda egyedülálló kialakításával Budapest főutcáján kap helyet 102 szobával, köztük egy igazán egyedi lakosztály kollekcióval. Szállodai szolgáltatások széles választéka várja majd vendégeit: a „Buddhattitude” Spa, exkluzív éttermek és bárok választéka, konferenciatermek és business center.
A világhírű Buddha-Bar kollekció részeként a luxusszálloda ad majd otthont Budapest első Buddha-Bar étterme, a Siddharta Café, a tetőtéri Sky Bar, valamint egy Lobby Bar. A luxus szálloda egyedülállóan fényűző szállodai élményt ígér egy impozáns épületben, Budapest központjában.”

Beruházó: Klotild Ingatlanhasznosító Kft.
Vezetőtervező: Mérték, Dr. Komjáthy Attila
Tervező: B.Terbe Erzsébet, Márton Eszter
Tervezőtársak: Czetl Orsolya, P Csutorka Júlia, Rádai Mária, Gulyás Róbert, Heltai Xavér
Statika: CAEC Kft. dr. Almási József, Nemes Bálint
Gépészet: Terffterv Kft. Pavlics Károly
Elektromos tervező: Artvill Kft. Balázs Judit
Szig. terv.: Pataky és H. Kft. Horváth Sándor, Horváth László, Schreiber Gábor, Nyikos Lajos
Konyhatech.: Artakim, Harangi Katalin
Belsőépítész: REV és Georgo Mattioli

 

Fotó: a szerző (bocs, kicsit gyengék, nem volt nálam fényképező)

A felújításról
Az ikerpaloták történetéről
Építés közbeni fotók
A felújítás közbeni beszámoló

Címkék: