Bevezetés

A három balti állam számos érdekes látnivalója műemléki szempontból is igen figyelemreméltó. Észtországban, Lettországban és Litvániában rengeteg jó példa van a legkülönbözőbb műemléki bemutatásokra. A középső balti állam fővárosától, Rigától északkeletre található Cēsis, melynek egykori lovagvárán végrehajtott beavatkozások a konzerválás és a teljes rekonstrukció közé esnek. A konzerválásra jó példákat a falkoronák kiegészítésénél találhatunk, de részleges és teljes rekonstrukciók is megfigyelhetők egyes boltozatok, illetve tetőszerkezetek esetében. A régészeti ásatások eredményei is be lettek építve a kiviteli tervekbe; bizonyos falcsonkokat bemutattak, sőt az egykori fűszerkertet is hitelesen rekonstruálták a régészeti módszerekkel végrehajtott kutatást követően.

Történelmi háttér

A kb. 20 000 fős lélekszámú Cēsis városa a Gauja Nemzeti Park területén helyezkedik el Lettország középső részén. A lettek egyik legnemzetibb városuknak tartják, mivel a legendák szerint itt született meg a lett nemzeti zászló. Cēsis 1206-os alapítású, a történeti források szerint a Kardtestvérek Rendje (Fratres militiae Christi) 1207 körül érkezett meg erre a területre. Lettországi Henrik krónikája az 1218-as esztendőben már két kő építésű várat említ, az egyik ezek közül bizonyosan a Wenno nagymester számára kialakított székhelyként működő óvár volt. Ezt a funkciót azonban csupán néhány évtizedig tölthette be, mivel 1236-ban a lett és litván egyesített haderők Saulé-nél (ma: Siauliai, Litvánia) legyőzték a Kardtestvéreket. Ezt követően a rend maradványait a Német Lovagrend keretei közé tagozták be, annak livóniai ágát alkotva.

A fenti eseményektől függetlenül Cēsis kiemelkedő szerepe a középkor következő századaiban is megmaradt. Mint a Hanza-városok szövetségének tagja 1383-ban kapott városi jogot, és a kereskedelemnek köszönhetően számottevő gazdagságra tett szert. Közvetett bizonyítékot erre a vár különböző gótikus és reneszánsz kori építési periódusaiban lelhetünk. Fénykorában az épületet széles várárok vette körül és öt bástyával rendelkezett, melyek közül három közvetlenül kapcsolódott a vár belső helyiségeihez.

Az ezt követő időszak nem alakult kedvezően a vár és a város szempontjából. A livóniai háborúban Cēsist Litvániához csatolták, majd Rettegett Iván foglalta el 1577-ben. Ekkor az épület súlyosan megsérült. 1588-ban sikerült visszahódítani, 1620-ig lengyel-litván kézen maradt a vár és a város is. Ekkor a svédek foglalták el. 1703-ban a Nagy Északi Háború során az orosz hadsereg lerombolta az épületet, mely a elkövetkező időszakban lakatlanná vált. A megmaradt részek 1748-ban váltak tűz martalékává.

Az épület pusztulása az elkövetkező évszázadban folyamatos volt, mígnem a romantika időszakában újra felfedezték, és a 20. században lassan megkezdődtek a máig tartó felújítási munkálatok.

A műemlék-bemutatás eszköztára

Cēsis vára az egyik legjobb állapotban fennmaradt középkori erődítmény, hiszen több szoba, terem és falfülke is fennmaradt. Többek között a livóniai nagymester terme a nyugati toronyban, a fegyvertár és a konyha tartoznak a legfontosabb, eredeti állapotban fennmaradt helyiségek közé. A nyugati torony az alsó szinten négyszögletes, ezért feltételezhető, hogy a 13-14. században, a gótika időszakában épült. Kerek felső részét pedig vélhetően a reneszánsz időszakában, a 16. századi bővítések-átépítések idején alakították ki. Itt maradt fenn teljes épségben a téglából megépített csillagboltozat, ahol a bordák kereszteződését 61 db zárókő díszíti. Az egykori gazdag festés ma már csak nyomokban lelhető fel.

Az építészeti megközelítés a különböző felújítási periódusokban az értelmezhetőség volt, és ha nem is minden megépített elem reverziblis, az nem rontja a műemlék-együttes összképét. Dicséretesen visszafogott látásmódra vall az, hogy nem akarták valamennyi tornyot lefedni, és ez az igény a 21. században sem merült fel. Így a nyugati torony arra szolgál tanulságként, milyen volt, illetve milyen lehetett a korabeli héjazat és tetőidom. Ez a szerkezeti kiegészítés egyébként a meglévő torony geometriájából hitelesen kiszámítható volt. Ekképpen ez a teljes rekonstrukció érdekes módon a nyugati tornyon védőtető szerepet is betölt. Sőt, a látogatóknak arra is megvan a lehetősége, hogy bentről megközelítsék és megtekinthessék az újjáépített tetőszerkezetet, ezzel némi betekintést nyerve a – modern időkben megvalósított – középkori ácsmesterség kulisszái mögé.

A falak, nyílások íveinek kiegészítésénél jól látható az 1964-es Velencei Karta elveinek lenyomata: kiegészítés jól megkülönböztethető anyaggal, nevezetesen téglával készült. A nagymester termének boltozata a déli toronyban szintén téglából készült, eredeti állapotban fennmaradt csillagboltozat, itt jószerivel csak konzerválási, esetleg minimális restaurálási munkákra volt szükség.

Látogatás

A várlátogatás során kezünkben lámpással haladunk, mivel áramot nem vezettek be az épületbe. A fogadóépületben, ill. a kertben a bejárás megkezdése előtt minden látogató a kezébe vehet egy mécsest, melyben gyertya világít, így válnak felfedezhetővé a közvetlen természetes világítással nem rendelkező termek. Ez persze kissé veszélyessé teszi a bejárást, mert egyrészt nem akadálymentes a terület – mivel a váraknál korábban sohasem volt cél az akadálymentesítés(!) –, másrészt az eltérő magasságú lépcsőfokok miatt nagyon oda kell figyelni. Ám az élmény tényleg középkori és felejthetetlen laikus és szakember, felnőtt és gyermek számára egyaránt. Ugyanakkor talán nem utolsósorban kifejezetten műemlékkímélő megoldásként is számon tarthatjuk ezt, hiszen nem kellett szétvésni a középkori falakat ahhoz, hogy néhány modern vagy archaizáló, de oda nem illő falikart elhelyezzenek az épület bizonyos pontjain. A váregyüttesben tehát revitalizációt is végrehajtottak, hiszen ez a részleges rekonstrukció látogathatóvá és átélhetővé tette az épületet.

A kertrekonstrukció kapcsán meg kell említeni a régészeti leleteket. A helyszínen megtalált magvak, növényi maradványok segítségével hitelesen tudták rekonstruálni azt is, milyen fűszernövényeket, gyógynövényeket tartottak, termesztettek a kertben. Ez a középkori élet fontos terepe volt, nem csak kertrendezési, de életmódtörténeti, gasztronómiai szempontból is. A legfontosabb gyógy- és fűszernövények, melyek újfent bemutatásra kerültek a kertben: kömény, fokhagyma, zeller, pasztinák, petrezselyemgyökér, koriander, körömvirág, orvosi füstike, fehér üröm.

A környezetbe illesztés nem csak a középkorban, hanem az újkori és modernkori felújítások, fejlesztések során is megvalósult. Ma a várkerület egy domboldalon helyezkedik el, előterében egy csodálatos parkkal és csónakázótóval a város közepén. Esküvők megtartására is ideális helyszínt nyújt tehát a vár és szűk környezete.

Az Újvárban történeti múzeum, az Óvárban maga a történeti bemutatás ad komplex élményt Cēsis múltjáról. A várban tett látogatást követően egy barokk lépcsősor visz le a csónakázótóhoz, amely a körülötte lévő parkkal együtt szerves egészet alkot. A park 1812-1825 között került kialakításra, tájképi kert jelleggel, mely csak 1920 után vált ténylegesen közparkká.

Konklúzió

Cēsis várának több évtizedes műemléki beavatkozásainak folyamatát a műemlék-bemutatások legszélesebb eszköztára jellemzi. Ez a gyakorlatban sok esetben eltérő, egymástól különböző elveket is követhet, de tárgyi műemlékegyüttesünk esetében megállapítható, hogy a jelenben tapasztalható végeredmény egységes egészt alkot. Attól függetlenül, hogy egy épületen belül megfigyelhetünk a fentiekben felvázoltak szerinti konzerválást, restaurálást, részleges és teljes rekonstrukciót is.

Az építészeti formanyelv viszont kifejezetten minimalista, mely ezzel együtt maximálisan a műemlék szolgálatába szegődött. Gondolok például az állandó villanyvilágítás kialakításának mellőzésére, mely extra élménnyel tudja gazdagítani az ideérkezőket.

A helyreállítási technika tehát összességében asszimilációs tendenciákat követ, purizmusba hajlik kicsit, ami a tornyok kiegészítését illeti, hiszen nem került sor látványosan eltérő építőanyag, sem didaktikai csík alkalmazására. De nem volt cél – legalábbis egyelőre –, hogy az egész vár kiépüljön. A megmaradt romok, ill. konzervált félig romos részletek önmagukért beszélnek, a helyreállított részletekkel együtt bárki ki tudja ezeket egészíteni képzeletben. Így nyomokban megmaradt az a 19. századot idéző élménytöbblet, hogy még mindig egy „romantikus romvárban” járunk, mely egyes részei megújításra kerültek.

A felújítások ellenére tehát az épület nincs „túlépítve”, mégis fontos turistacélpont a 21. században, Lettországban. Nem csak egyszerű múzeum, hanem sokszínű programoknak teret adó épületegyüttes, melyet úgy sikerült megújítani, hogy a romvár-jelleget megőrizték, de a vár látható és látogatható lett, egyazon időben hordozva a múlt materiális és immateriális értékeit és üzeneteit a jelen és a jövő számára.

/folyt.köv./

A Szerző fényképfelvételeivel