Elrepül az ember Grúziába, és aztán esik egyik ámulatból a másikba. Az első meglepetés akkor ér, amikor naivan azt gondoljuk, Ázsiában vagyunk, aztán kiderül, hogy nem teljesen. Természetföldrajzi szempontból persze a Fekete-tenger keleti partvidéke már Ázsia, de minden más szempontból ez bizony még Európa.
A minden más alatt a vallási, a kulturális és a politikai orientációt értem. A második meglepetés, hogy mennyire vallásosak a helyiek, és ez áthatja az egész országot és az emberek viselkedését a mindennapokban. Mindez talán nem is csoda egy olyan országban, amely a világon másodikként vette fel a kereszténységet a 4. század elején. Az ehhez tartozó, nagyjából 1 700 éves építészeti-művészettörténeti kontinuitás pedig párját ritkítja. Politikailag az Európai Unió felé szeretnének tartani, mindenütt uniós zászlót látni, ami a 70 éves szovjet korszak, és a legutóbbi időkig meglévő orosz konfliktusokat tekintve természetesnek tűnhet.
A fapados repülőgép az ország nyugati részén található Kutaisziben teszi le a Budapestről érkezőket, ahonnan még többórás út kelet felé Tbiliszi, de a főváros felkeresése nélkül nem lenne teljes a grúziai – avagy régi és mostanában újra egy jobban elterjedő használattal a georgiai – látogatás.
A Mtkvari folyó mindkét oldalán domboldalra felkapaszkodó város számos korszakkal és több évezredes történetiséggel rendelkezik. A város alapításának Kr. u. 458 a hivatalos dátuma, de a régészeti leletekből tudjuk, hogy már jóval korábban is lakott volt ez a terület. Buszunkból kiszállva rögtön a legendás városalapító, Vahtang Gorgaszali, a farkasfejes sisakot viselő, 5. századi király int felénk roppant lovasszobráról. Mögötte a Metehi templom adja meg az építészeti hátteret. A legjobb, ha itt kezdjük a városnézést!
Felkapaszkodva a szobor és a templom platójára, elénk tárul a történeti Tbiliszi ragyogó látképe. A jobb parton találjuk az évgyűrűkként egymásra rakodó építészeti korok emlékeit, kezdve a korai középkorba visszanyúló történettel rendelkező Narikala vár hosszan elnyúló sziluettjétől, a különböző templomokon át, a 19. század építészetét híven őrző, felújított fagerendás-teraszos házak hangulatos utcasoraiig. A folyó bal partján dominánsak a modern és a kortárs építészeti elemek és itt helyezkedik el a köztársasági elnök palotája is. Tehát van egy kis budapesti érzetünk, azzal a különbséggel, hogy itt mintha két budai oldal lenne, két Gellért-heggyel.
A sűrűbb szövetű jobb parton nagyon jó elveszni egy kicsit az évszázadok építészeti forgatagában. Utcáról utcára haladva más és más arcát mutatja a város, az építészeti és vallási sokszínűség ellenére mégis van egyfajta egységesség. A zsinagóga és környéke, a muzulmán negyed mecsete és fürdői nagyon szépen árnyalják az ortodox keresztény templomok által meghatározott városképet. A középkori belvárost a városfalak megmaradt és felújított maradványai keretezik, a kiülő teraszokkal tarkított sétálóutcán lehet eljutni a Sioni katedrálisig és az Anchishati templomig, melyek a legfontosabb építészeti látványosságok. Mindkét templom a 6. században épült, csak utóbbi sokkal jobban megőrizte ezen korszakbeli állapotát, míg az utóbbit a 12. században átépítették, és így vált a főváros egyik szimbólumává.
Mivel az ország eredeti neve – Georgia – egyenesen Szent Györgyre vezethető vissza, minden második templom a sárkányölő szentről kapta nevét. A sokszínű építészetben üdítő az az egységesség, amely a templomépítészetet jellemzi. Az ún. keresztkupolás kora középkori templomok külső és belső kialakítása mind a mai napig szinte változatlan a templomok tervezésénél. Ilyen másfélezer éves folytonosság igazán ritkaságnak számít az építészettörténetben.
A hegytetőre érdemes libegővel feljutni, majd a Grúz Anya szobrától lecsorogni a folyópart szintjére. A séta közben betekinthetünk a város arborétumába, megcsodálhatjuk a Narikala erősség felújított műemlékeit, a Szent György templomot és annak belsejében a csodálatos freskókat. Utunk a muzulmán negyedbe vezet, az itteni mecset és a környező fürdők teszik igazán hangulatossá ezt a városrészt. Majd visszaérve a folyóhoz átkelhetünk a modern hídon a Mtkvari bal partjára, ahol a befejezett, de soha meg nem nyitott kultúrpalota tátja ránk száját. Innentől jól látszik a köztársasági elnök (jelenleg elnökasszony) palotája, melynek irányába haladva felkaptathatunk az ortodox világ harmadik legnagyobb templomához, amely a 90-es évek közepén épült, és a templom kiterjedése legalább olyan nagy a földfelszín alatt, mint felette.
Végül a megtett 15-20 km után folyásiránnyal szemben sétálgatva az egyik híd alatt bolhapiacra bukkanunk, majd rövidesen kiérünk Tbiliszi Andrássy útjára, a Rusztaveli sugárútra. A 19. századi eklektikus homlokzatokkal telezsúfolt sugárút melletti parkban a nap utolsó programpontjaként felkeressük Zichy Mihály egészalakos szobrát. Zichy évtizedeken át volt az orosz cár udvari piktora, Grúziában is sok időt töltött és mellesleg ő illusztrálta a 19. században a grúz nemzeti hőseposzt, mely a 12. században élt „grúz reneszánsz” költő, Sota Rusztaveli munkája.
Többek között emiatt is vannak nagy becsben tartva a magyarok Grúziában és ők talán még többet is tudnak a grúz-magyar kapcsolatokról, mint mi idehaza.
/folyt. köv./
A Szerző fényképfelvételeivel