Képes-levelezőlapok és épületek V.
Timon 2015.08.25.
Cikksorozatom ötödik, befejező részében a kör alakú csarnokokkal foglalkozom: hol, merre milyen típusok épültek? Ezen kívül egzotikus épületeket mutatok be. - Montrealban mit neveznek ”A nagy ráfizetés”-nek?

Kör alakú csarnokok

Eindhoven, Evoluon. „V” alakú vasbeton lábakon áll, mint egy földön parkoló repülő csészealj. Az 1891-ben alapított Philips izzólámpagyár alapozta meg a város fejlődését. A 210 ezer lakosú holland település A jövő városa. A Philips Művek bemutató csarnoka 1966-ban épült, a cég fennállásának 75. évfordulójára. A 77 m átmérőjű, lencse alakú vasbeton épület a legújabb Philips termékek prezentációját szolgálja. – 1972-ben, egy nyugat-európai körút kapcsán látogattam meg az érdekes formájú, hipermodern épületet.

Torontoi városháza (1961-1964) épülete Viljo Revell (1910-1964) finn építész díjnyertes pályaterve alapján épült meg. A hivatali adminisztráció eltérő magasságú félkaréjú tömbjei a közgyűlés lencse alakú termét két felemelt tenyérként, óvón fogják közre. E szimbolikus értelmezést egy látogató pejoratíven úgy magyarázta: „két bumeráng egy félbevágott grépfrút fölött.” Mintha az eindhoveni Evoluont helyezték volna el az íves felhőkarcolók belsejében. A város önkormányzatának tanácstermét magába foglaló lapos központi épületet az irodák magasba nyúló és köré kanyarodó szárnyai védik. – 1993-ban volt alkalmam Torontoban, és magában az épületben is járni.

Katowice diszkosz alakú, modern, óriási méretű Sportcsarnoka a város Rondonak nevezett körterén áll. A település Felső Szilézia ipari és kulturális központja, 300 ezer lakossal. Előtte monumentális emlékmű három jelzésszerű bronz szárnyas alakkal, melyek a három sziléziai felkelés áldozataira emlékeznek. A csarnok neve lengyelül Spodek, ami csészealjat jelent, mivel az építmény egy UFO-ra emlékeztet. 1971-ben készült el 12 ezer férőhelyre. 1995-ben felújították. A többfunkciós arénában sport és kulturális rendezvényeket tartanak. – 1978-ban a MÉSZ kiküldetésében tanulmányúton vettem részt Lengyelországban.

Bukaresti Központi Kiállítási Pavilon kerek épülete, csupa üveg körfala felett csillogó kupola emelkedik, 1963. A 110 m átmérőjű, 10 ezer négyzetméteres csarnokban a népgazdaság korszerű, új gépeit mutatják be. A közlekedési eszközök a szabadtéren láthatók. A főbejárat előtt Constantin Brancusi román szobrászművész hullámzó ikeroszlopa magasodik. A pavilon láttán előzményként Pier Luigi Nervi római Nagy Sportpalotájának képe rémlik fel a szemlélőben. – 1973-ban egy családi nyaralás előtt, a Fekete tengerre menet néztük meg a román fővárost.

Bukaresti Városi Cirkusz 1961-ben épült 2500 főre. Az aréna 160 négyzetméter alapterületű, lesüllyeszthető. Külsejében gomb alakú, szélein hullámszerűen kiképzett vasbeton tetővel készült. A lapos kupola gerezdesen tagolt. Az épületet formailag minden bizonnyal Pier Luigi Nervi római kis Sportpalotája ihlette. – Gyűjteményemben ez is 1973-as emléklap.

Havanna, Városi Sportcsarnok, kubai nevén Colosseum. 1952-ben épült és 4 millió pesoba került. A 103 méter átmérőjű hatalmas csarnokot 24 vasbeton pillér tartja. Férőhelyszám 15 ezer fő. – Kubában sajnos nem jártam. A képes-levelezőlaphoz úgy jutottam hozzá, hogy a Magyar Építőművészek Szövetsége kiküldetésében 1978-ban egy delegációt vezettem Lengyelországba, és a tanulmányúton kubai építészkollegák is részt vettek. A Lengyel Építész Szövetség (SARP) tucznoi vendégházában rendezett szimpóziumon a panelos iskolákról és óvodákról színpompás vetítettképes előadást tartottam, amely oly mértékben tetszett a kubai építészeknek, hogy több képpel megprezentáltak.

Moszkva, Borogyinoi csata körképének épülete. 1812. szeptember 7-én Borogyinó falunál Kutuzov orosz tábornok óriási ütközetet vívott Napoleonnal, amelyben mindkét fél nagy veszteségeket szenvedett. A Kutuzov vezette cári hadsereg nem tudta megállítani a császári ármádiát, hogy Napoleon ne égesse föl Moszkvát, ám a csata mégis fordulópontot jelentett az oroszországi francia hadműveletekben. A hideg orosz tél beállta miatt is Napoleonnak vissza kellett vonulnia. - A csata centenáriumára Franz Roubaud festőművész hatalmas panorámaképet festett, amelyet 1912-ben egy kör alakú, kupolás fa pavilonban helyeztek el. A 150. évfordulóra, 1962-ben, Moszkvában, a Kutuzov sugárúton avatták fel a panorámakép új, henger alakú, csupa üveg épületét. A körkép 115 méter hosszú és 15 méter magas. Ezen adatokból visszaszámolva, az épület átmérője 40 méter lehet. - 1963-ban jártam Moszkvában, amikor a Borogyinói panorámakép vadonatúj üvegcsarnokát is megtekintettem.

Montreal, fedett olimpiai stadion, 1976. Építésze Roger Taillibert. Az eredeti kalkuláció szerint 264 millió CAD-ba (kanadai dollárba) került volna. Ám az építkezés költségei a ki nem fizetett számlák miatt fokozatosan emelkedtek, így 2006-ra a végösszeg 1,8 milliárd CAD-ra rúgott. Kanadában a stadion neve: „A nagy ráfizetés.” Pedig az épület gyönyörű. Labdarúgásra a nézőszám 66 ezer fő, base-ball-ra 44 ezer fő. Csak a fedett játéktérnél olyan probléma lépett föl, hogy az 52 méteres belmagasság miatt a labda gyakran a mennyezetről verődött vissza. Ezért a stadion lefedését meg kellett emelni. A stadion ferdén haladó tornya 175 méter magas. Az átalakítások során egy kötélpálya is készült a torony 166 méteres szintjére, ahol 240 fős kilátó-étterem található. A stadion mögött a Biodom gerezdes teteje látható. - 1984-ben II. János Pál pápa itt tartotta szentmiséjét a fiataloknak. A stadion ma is használatban van. A foci mellett számos egyéb eseményt is rendeznek benne: koncerteket, vásárokat. – 1993-ban tettem első hathetes tanulmányutamat az amerikai kontinensre, az Egyesült Államokba és Kanadába.

Algíri Szent Szív (Sacré Coeur) katedrális forgási parabolikus hiperboloid központi tere és tornya. A templom tervezői Paul Herbé és Jean Couteur francia építészek. A vasbeton szerkezetű épület 1956-ra készült el. A kerek torony külső burkolatát geometrikus minták díszítik. A templomba a fény fentről, a sugarasan elhelyezett lamellákon át árad be. (Ezt az épületet akár a geometriai formák fejezetbe is sorolhattam volna, - mint forgási parabolikus hiperboloid - ha nem egy templommal szerettem volna a csarnokok témát befejezni.) Az épület eszmei továbbfejlesztése Le Corbusier parlament épülete Chandigarhban, 1961-ből. A négyzetes tömb közepén hatalmas hiperboloid emelkedik a magasba, amely a közgyűlés termét rejti. A megvilágítás felülről, a ferdén lecsapott vasbeton konstrukción keresztül áramlik a térbe. – A képeslapot az 1960-as évek elején kedves unokahugomtól kaptam, aki szüleivel ott élt, édesapja az Algíri Egyetemen tanított, a vízépítéstan egyetemi tanáraként.

A kör alakú csarnokok funkcionálisan sokfélék: kiállítás, ülésterem, sport, cirkusz, panorámakép védőburka és végül szakrális tér, templom is lehet.

Egzotikus épületek
Gyűjteményem érdekes darabjaiból válogattam az utolsó rész illusztrációit.

Sanghaj, kikötő, 1920 körül. A partot háromemeletes épületek szegélyezik. A part mellett füstölgő hajó áll. – Abban az időben Sanghaj kétmilliós metropolisz volt. A megapolisz népessége mára meghaladta a 22 millió főt.

Szingapúr, városi utca, 1920 körül. Az egyemeletes, fehér falú házak ablakait az erős napsugárzástól zsalutáblák védik. A fehér falak pedig visszaverik a napsugarakat. Ne felejtsük, Szingapúr majdnem az Egyenlítőn fekszik, a trópusi égöv közepén. A 17. században a hollandok birtokolták, 1867-ben brit koronagyarmat lett. Lakossága 1891-ben alig 200 ezer fő. 1965 óta független városállam. Lakóinak száma 5,4 millió fő. – A két képes-levelezőlapot édesapám, Timon Árpád vásárolta 4 éves orosz hadifogsága után Vlagyivosztokból egész Ázsiát hajóval megkerülve, Triesztbe hazatérőben.

Agra, Tadzs Mahal folyóparton. Sáhdzsahán építtette 1637-1648 között. Csodálatos épület a világon. Ez olvasható a kép alatt. A Tadzs Mahal a síron túli örök szerelem fehér márványba faragott, páratlan szépségű emlékműve. Sáhdzsahán mogul császár emeltette 1631-ben fiatalon elhunyt kedvenc felesége, Mumtaz Mahal síremlékeként. 21 évig, 1632-től 1653-ig húszezer kézműves és képzőművész dolgozott rajta szakadatlanul, a mogul-iszlám építőművészet klasszikus példája. - A lapot 1912-ben küldték Szegedre.

Mumbai, régi és új Tadzs Mahal hotel, India kapuja a tenger felöl. Mumbai maráti nyelven azt jelenti: „Istenanya”. A régi szálló 1903-ból 565 szobájában fogadja a vendégeket. A 26 méter magas India kapuja emlékművet George Wittet brit építész tervezte. 1924-ben bazaltból épült hindu és iszlám elemekkel V. György angol király látogatására. A város neve 1995-ig Bombay volt. Mai lakossága 13 millió fő

Ulán Bátor (Ulanbator) főterén a Nagy Mongol Hurál (Mongol Parlament) épülete. A mongol főváros 1300 méter tengerszintfeletti magasságban található, 800 ezer lakossal. - 1960-as évek.

Oszaka, várkastély, virágzó cseresznyefák körében, 1984. Tojotomi Hidejosi 1586-ban építtette, a korabeli Nippon (Japán) egyik legerősebb várkastélya volt. Magas terméskő-falon emelkedő ötszintes, változatos tetőformákkal fedett, felfelé keskenyedő épület. - Oszaka ma 9 milliós metropolisz Honshu szigetén.

Kyak-Hti-Yo pagoda, Burma, 1974. Az egzotikus építmény egy magasban függő, tojás alakú sziklaszirten egyensúlyoz 2000 éve, a Mon királyság idejéből, a Thaton kerületben. Tulajdonképpen egy buddhista emlékhely, kerek, felfelé karcsúsodó, hegyes kúp alakú sztúpa. - Az ország neve 1989 óta Mianmar.

Algír, a fehér város, Ben Fares dzsámi. Négyszögletű, a sarkain lecsapott kupolás épület, egy nyolcszögletű, háromerkélyes minarettel. A 2 milliós város 1962-től a független Algéria fővárosa.

Gerasza, fórum, Jordánia. Ókori város Ammán közelében, a mai Dzseras helyén. A bronzkori települést a hellenisztikus korban Antiocheia néven újraalapították. Kr.e. 63-ban 12 város szövetségének (dodekapolisz) részeként római kézre került. Arabia provincia létrehozása után fejlődésnek indult. Ezt bizonyítják a Kr.u-i 2.-3. századból fennmaradt pompás római emlékek, mint a hatalmas, ovális fórum felső gerendázatos jón oszlopsora.

Gíza, Kheopsz, Khephren piramisa és a Szfinksz, 1980-as évek. A sivatagban fény- és hangjátékok nézőközönsége számára ülőhelyek sorakoznak.
Ezzel a több ezer éves emlékeket mutató képes-levelezőlappal zárom cikksorozatomat.

Címkék: Agra, Algír, Bukarest, Burma, Eindhoven, Gerasza, Havanna, Katowice, Montreal, Moszkva, Mumbai, Oszaka, Sanghaj, Szingapúr, Toronto