Kevesebb induló egészségügyi építés, rekord egyéb magasépítési projektindítások
EBI Építésaktivitási Jelentés – 2019. IV. negyedév
buildecon 2020.02.28.

Tavaly 25 milliárd forint értékben vették kezdetüket építőipari beruházások az egészségügyben, míg egyéb magasépítések közé tartozó építkezés-indítások minden eddigi rekordot megdöntöttek.

2019-ben 25 milliárd forint értékben vették kezdetüket építőipari beruházások az egészségügyben hazánkban, ami jelentősen kisebb volt a 2018-as beruházás-indításnál, igaz ez utóbbi év a második legmagasabbnak számított 2013 után a 2000-2019 közötti időszakot nézve. 2000-2018 között átlagosan évente 29 milliárd forint összegben kezdődtek meg egészségügyhöz kapcsolódó építési munkák, amelyhez képest a tavalyi évi elmaradása már sokkal kisebb. 2019-ben vette kezdetét például Berettyóújfaluban a Büntetés-végrehajtási Egészségügyi Központ kivitelezése, Szegeden a SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Fül-orr-gégészeti és Fej-nyaksebészeti Klinika építése, Dunakeszi szakrendelő és pszichiátriai gondozó beruházás, Debrecenben elindultak az Onkoradiológiai Központ befejező munkái, valamint a fővárosban a IX. kerületi Szent Kristóf Gyermek Egészségügyi Centrum projekt.

Az egészségügyben építőipari beruházások 26 milliárd forint összegben készültek el 2019-ben hazánkban, befejeződött többek között a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény felújítása Érden, a Szent Lőrinc Gondozóotthon építése Pécsett, valamint szintén elkészültek a Budapesti Szent Ferenc Kórház I. ütemének 2. szakasza esetében a befejező munkák, valamint a korábban már említett debreceni Onkoradiológiai Központ befejező munkái. Az idei évben pedig a tavalyinál jóval nagyobb összegben kerülhetnek átadásra egészségügyhöz kapcsolódó projektek, várhatóan befejeződik például a Budai Irgalmasrendi Kórház beruházás I. üteme, valamint 5 vidéki kórház felújítási munkái is elkészülnek (Pápa, Kisvárda, Hatvan, Aszód, Kistarcsa).

Az egyéb magasépítések (kulturális, sport és egyéb közösségi létesítmények) közé tartozó építkezés-indítások minden eddigi rekordot megdöntöttek a tavalyi évben, összesen több mint 288 milliárd forintot tett ki az Aktivitás-Kezdés értéke, ami a 2018-as jelentős rekordot is túlszárnyalta 25%-kal. Az egyéb magasépítési projektek között több uszodaprojekt elkezdődött, például Zalaegerszegen a városi uszoda beruházás, elindult az új soproni uszoda építése, a Miskolctapolcai Strandfürdő strandfejlesztés II. üteme, és az új veszprémi sportuszoda kivitelezése. Építési fázisba lépett a nagykanizsai multifunkcionális sport és rendezvénycsarnok I. üteme, az új szegedi kézilabda csarnok, valamint a főváros IX. kerületében a multifunkciós kézilabda csarnok projekt is. 

De nem csak az elindított kivitelezések összege döntött rekordot az egyéb magasépítések esetében, jelentős értékben készültek el korábban megkezdett projektek is, az átadott létesítmények értéke meghaladta a 177 milliárd forintot, az előző évhez képest 68, míg 2017-hez képest 47%-os növekedést jelentve. 

Az EBI Építésaktivitási Jelentés készítői - Eltinga, Buildecon (mutatószámok kialakítása és az aggregálást végző algoritmusok kidolgozása) és ibuild.info (projektkutatás és projektadatbázis) negyedévente az egyedi építési projektek adataiból olyan aggregátumokat alakítanak ki, melyek új információt hordoznak az építési piac szegmenseinek teljesítményéről. A lakásépítést külön, a nem-lakáscélú magasépítést 9, a mélyépítést 8 szegmensre osztva aggregálják az egyedi projektadatokat. A Jelentés megrendelése: ebi@ibuild.info

Címkék: buildecon, EBI Építésaktivitási Jelentés, ELTINGA, ebuild