Pop-up tér, könyvespolc-fal egy hangulatos platánfa alatt, vagy éppen „szamárfül” tér, ahol a könyvtár előtti tér északi, karakteres csücske szamárfület képezve felível… A KÖZTI 75. évfordulójának tiszteletére – a BME Középülettervezési Tanszékével és Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzatával közösen – kiírt építészhallgatói ötletpályázaton a Frankel Leó út és Török utca által közrefogott tér új életre keltése volt az építészhallgatók feladata.
A KÖZTI „térképén” a háromszögletű tér fontos viszonyítási pont, hiszen a teret déli oldalról egy „KÖZTI-s” épület határolja, az 1959-ben Pintér Béla és Köteles József építészek által tervezett sarokbérház. Ennek földszintjén a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Török utcai egysége üzemel, amely teljes homlokzatával a térre néz.
A két utca által közrefogott városi térszelet pozíciója és adottságai révén lehetne jó hely. Mégsem az, annak ellenére, hogy nincsenek itt drámai problémák vagy térbeli komoly torzulások. Számos pontján a városnak rosszabb műszaki állapotban vannak terek, növényzete sem mondható hiányosnak. A TÉR I RE I VÍZIÓ ötletpályázat céljai között szerepelt, hogy a hasonló kis léptékű, de kihasználatlan térszeletek megújítására akár mintaként szolgáljon.
A TÉR I RE I VÍZIÓ elnevezésű ötletpályázatra 48 pályamű érkezett be, a munkák döntő többsége magas színvonalú gondolatokat tartalmazott. A nyertes pályamű egyöntetűen, vita nélkül nyerte el a zsűri szimpátiáját. A díjazott és dicséretben részesített pályaműveken felül számos további pályamunka hasznos és inspiráló beszélgetéseket generálhat mind a szakma, mind a városlakók, érdeklődők körében.
A pályázat értékelési szempontjai közé tartozott, hogy az alkotók milyen mélységben és minőségben értették meg a helyszínt. A Bíráló Bizottság értékelte a beavatkozás mértékét, az adott terv által megfogalmazott szándéknak megfelelnek-e a tervezett megoldások. Vizsgálták a kész állapot építészeti és funkcionális összhangját, üzenetét. Értékelték azokat a munkákat, melyek olyan meglévő elemekre és téri szereplőkre hívták fel a figyelmet, melyek erősítették a helyszín karakterét.
A Bíráló Bizottság a következő pályaműveket tartotta díjazásra és dicséretre alkalmasnak:
1. díj – összege: 360 000 Ft
- BMe277 Könyvzug a platánfa alatt: Halmschlager Mária, Jelinek Dorka, Temesvári Bence
2. díj (megosztva) – összege: 200 000 Ft/pályamű
- DHCs33 Szoborjáró: Károssy Dóra, Leveleki Csenge Anna, Szász Adél Hanna
- B6k8r3 PopUpTér: Kovács Kende, Puszti Dániel Balázs
3. díj (megosztva) – összege: 150 000 Ft/pályamű
- 3845Sw Kertész Imre tér: Kocsis Kinga
- B2i5Ls Szamárfül projekt: Polgár Benedek Márk, Polyák Júlia, Prőhle Borbála Piroska
Kiemelt dicséret:
- Ea74Bk Egy asztalnál: Lantos Balázs
- aB3cD4 Idő/vonal: Zsivera Lilla, Gyéresi Orsolya
- Fu17uR Könyvpavilon: Holcsek Tamás, Bilák László Olivér
Dicséret:
- Hr68dW: Kiszely Enikő, Knuth Bálint
- DMZs33 Tesz-vesz sarok: Dallos Dóra, Molnár Míra Beáta, Solymosi Zsófia
- 151617: Geri Anna Barbara
Az építészhallgatói ötletpályázat nyertese:
Halmschlager Mária, Jelinek Dorka, Temesvári Bence terve
A pályamű – ritka az ilyen tervpályázati zsűrik alkalmával – egyöntetűen, vita nélkül nyerte el a Bíráló Bizottság valamennyi tagjának szimpátiáját. A zsűri szerint a javaslat egyszerre poétikus, leheletfinom, ugyanakkor végtelenül racionális: akár „holnap” megvalósítható lenne. Helyesen ismeri fel a tér jelenlegi köztérépítészeti kialakításának értékeit, azaz a könyvtárhoz közeli terasz és támfalainak karakteres minőségét, azt nem eltörli, felülírja, hanem kiegészíti: a meglévő platánfa alá, az ott lévő mellvédet továbbgondoló könyvespolc-fallá. Ez a gesztus okosan osztja a tervezési területet, rendeli egy részét téri értelemben is a könyvtár teréhez, és ad épp annyit hozzá a területhez, amennyi annak jelenlegi holtpontjáról való kimozdításához feltétlenül szükséges. A háromszög alakú terület elkeskenyedő részén mindent elbont, és zöld területként javasolja azt kialakítani úgy, hogy abba bevonja a Frankel Leó út kis szakaszát is. Ezzel az autók dominálta szimmetrikus helyzet megtörik, és a terv arra is bíztat mindannyiunkat, hogy efféle bátor gesztusok kellenek ahhoz, hogy értékelni tudjuk meglévő téri és szellemi tartalékainkat.
A II. Kerületi Önkormányzat által a Bíráló Bizottságba delegált tagok további egy kerületi különdíjat is odaítéltek a DHCs33 Szoborjáró pályaműnek, mely Károssy Dóra, Leveleki Csenge Anna, Szász Adél Hanna alkotása.
A Bíráló Bizottság tagjai:
- Elnök: Őrsi Gergely, polgármester, Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat
- Társelnök: Csízy László, projektvezető építész, igazgatóság tagja, KÖZTI
- Tagok: Szabó Levente DLA, tanszékvezető egyetemi tanár, BME Középülettervezési Tanszék; Trummer Tamás, főépítész, Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat; Sági Gergely DLA, egyetemi adjunktus, BME Exploratív Építészeti Tanszék; Öcsi Gabriella DLA, vezető építésztervező, KÖZTI, meghívott oktató, BME Lakóépülettervezési Tanszék
Fotók: Végh László