Kiírták a Közlekedési Múzeum pályázatát, világsztárok a tülekedők listáján
sebesp 2018.08.09.
Az egykori Északi Járműjavító területén, az 1-es és 28-as villamosvonalak találkozásánál épülhet meg az új Közlekedési Múzeum, melynek tervezőjét nemzetközi építészeti pályázaton választják ki.

A kormány 2017 decemberében döntött arról, hogy az intézmény közlekedéstörténeti egységének új telephelye Kőbányán, a MÁV egykori Északi Járműjavítójának mintegy 7 hektáros telkén épüljön meg. A terület egyik emblematikus épülete a MÁV 1958–1962 között épített úgynevezett Dieselcsarnoka, amely a 20. század ipari építészetének jellegzetes, a maga idejében korszerűnek számító mérnöki alkotása volt. Az épület déli része, az úgynevezett Igazgatósági fejépület műemléki védelem alatt áll. A mögötte elhelyezkedő kilenc párhuzamos hajóból álló, mintegy 110 méter hosszú csarnok alkalmassá tehető a múzeum nagyméretű műtárgyakból, például vasúti és villamos kocsikból, buszokból, gépkocsikból álló gyűjteményének elhelyezésére.

A korábbi városligeti épülethez képest az új helyszínen több mint két és félszer akkora, 13 ezer négyzetméternyi kiállítótér áll az intézmény rendelkezésére. Míg az előző kiállítóhelyen csupán 80 eredeti jármű bemutatására volt lehetőség, az új tárlaton legalább 190 darabot láthat majd a közönség. A bővülés azonban nemcsak mennyiségi: a múzeum tervei szerint a kiállítás elsősorban az emberre, a személyes tapasztalatokra, a társadalom és a közlekedés kapcsolatára fókuszálva mutatja be a hazai közlekedéstörténet reformkortól napjainkig tartó időszakát. A korszerű raktár hosszú időre megoldhatja a múzeum raktározási problémáit, és jelentős része időszakosan látogatható lesz. Ennek köszönhetően a jelenleg 21 ezer darabos, folyamatosan bővülő gyűjteményből minden korábbinál több érték válik a nagyközönség számára hozzáférhetővé. Az új helyszín lehetőséget ad az intézmény értékes dokumentumtárának és könyvtárának méltó elhelyezésére, a kutatók és a nagyközönség számára egyaránt nyitott szellemi műhely létrehozására. A tervezett Restaurátorműhely és Kompetenciaközpont az ország egyetlen műszaki restaurátori tudásbázisa lesz, amely továbbképzési feladatokat is ellát.

Nemzetközi példák mutatják, hogy az egykori ipari területek kulturális célú hasznosításával egyedi hangulatú, karakteres építészeti és tájépítészeti alkotások születhetnek. A legalkalmasabb tervező megtalálása érdekében a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum nemzetközi pályázatot hirdet, amelyen 15 pályázó vehet részt. A meghívottak között több sikeres magyar és világhírű külföldi építésziroda található, amelyek az elmúlt években nagyszabású múzeumi projektekkel, vagy történelmi környezetbe ágyazott kortárs építészeti alkotásokkal tettek szert hírnévre. A meghívott résztvevők körén túl a fennmaradó helyekre bármely tervező pályázhat, aki az alkalmassági feltételeknek megfelel.

A részvételi szándékukat kinyilvánító építészirodák: 3H Építésziroda, Amanda Levete Architects Ltd., Atelier Brückner GmbH, Bjarke Ingels Group, Caruso St John Architects, Céh Zrt. + Foster & Partners, David Chipperfield Architects, Diller Scofidio + Renfro, Építész Stúdió Kft., Közti Zrt., Lacaton & Vassal Architects.

Forrás: kozlekedesimuzeum.hu

Címkék: 3h Építésziroda, Amanda Levete, Atelier Brückner, Bjarke Ingels Group, Budapest, Caruso St John, Céh Zrt., David Chipperfield, Diller Scofidio, Építész Stúdió, Foster and Partners, Közlekedési Múzeum, Közti Zrt., Lacaton and Vassal, Renfro