Kínai építészek Hallstatt klónozásán dolgoznak
sebesp 2011.11.16.
A Világörökség listáján 1997 óta nyilvántartott ausztriai város kínai vállalkozókra olyan mély benyomást tett, hogy úgy döntöttek saját országukban építik meg másolatát a „hozzá tartozó” tóval együtt.
A festői Hallstatt polgárai botrányosnak tartják az ötletet, mely szerint egy kínai cég a dél-kínai Kuangtung tartományban szándékozik megépíteni településük másodpéldányát. A polgármester úgy tudja, az elmúlt hónapokban kínai építészek titokban több nézőpontból rögzítették a festői település látványait. A „kémkedés” nem keltett feltűnést az évi 800.000, mindent végig fotózó látogatót vonzó Hallstatt-ban. A város vezetője hallott a tervekről néhány hónapja egy Hong Kong-ban járt osztrák delegációtól, amikor is a kínai ingatlanfejlesztő informális úton partnerséget kezdeményezett a két város között. A napokban ugyanakkor a Salzkammerguti polgármester tudomására jutott, hogy a tervek sokkal komolyabbak, mint amilyennek gondolta, így haladéktalanul értesítette a nemzeti hatóságokat, és az UNESCO illetékeseit. Utóbbiak azt ígérik, megvizsgálják illegális-e a település klónozása. Mint mondják, a fényképezés önmagában még semmilyen jogszabállyal sem ütközik, de a „méretvételhez” már engedélyt kell kérni az ingatlan tulajdonosától.

A helybéliek attól tartanak, hogy a kínaiak mindent lemásolnak, így templomukat is. A lelkész kifejezetten aggályosnak tartja, hogy a kínai másolatot turista látványosságnak használják majd, úgy véli, ha már mindenképpen meg akarják építeni, legalább imahelyként kellene működtetni az ázsiai kópiát. Turisztikai szakemberek ellenben úgy gondolják, hogy a kínai utánzat akár növelheti is az alpesi településre látogatók számát.

Kínában nem ez lenne az első eset, hogy európai városok egyes részeit, karakterét másolják. Így többek között angol és skandináv karakterű, vagy éppen német bauhaus mintára épült települések valósultak meg az elmúlt években. A plagizált építészeti helyszíneket középosztálybeliek szívesen választják családi rendezvények, például esküvők háttérdíszletéül. Kínai-Utánzat-Hallstatt esete annyiban különbözik a korábbiaktól, hogy most egy teljes Világörökség-listás települést alpesi környezetével együtt akarnak megvalósítani, ráadásul mindezt szubtrópusi klímán.

forrás: Spiegel Online
Címkék: Kína, Világörökség, Hallstatt