Timbuktu az utolsó állomás a Szaharába vezető úton, itt kezdődik a homok birodalma. A város tuareg nyelvből fordított neve annyit jelent, Buktu kútja, utalva az V. századi első vízlelőhelyre, melyre alapozta jövőjét a kereskedelmi utak találkozásában kibontakozó későbbi település. A tuaregek 900 évvel ezelőtti betelepedését követően virágzó kereskedőváros majd a tizennegyedik-tizenötödik századra az iszlám kultúra 100.000 lakosú afrikai központja is lett. Egyetemén képezték az iszlám világ tudósait, matematikusait, építészeit, miközben számos tudományos munka halmozódott fel a vályogfalak között. Timbuktu gazdagságának híre Európába is eljutott, de a legendák szerint európainak nem volt esélye élve elhagyni a várost. A hanyatlás a tizenhatodik századi marokkói megszállással kezdődött, melyet több évszázados rombolás követett. 1894-ben megérkeztek a franciák, majd 1960-ban megalakult a független Mali köztársaság.

A pusztítás évszázadai alatt a fénykorból származó írásos emlékek jelentős része megsemmisült, de még így is jó néhányat sikerült megőrizni a vályogmecsetek rejtett zugaiban, titkos barlangokban. 60-80 magánkönyvtár formálódott a századok folyamán, melyekben őrzött összes írásos emlék, a Timbuktui Kéziratok számát 300.000-re becsüli az UNESCO. Az utóbbi néhány évben megnőtt az érdeklődés Timbuktu ősi kéziratgyűjteménye iránt, úgy tűnik ugyanis, hogy Afrika a korábbi nézetekkel ellentétben mégsem maradt ki a középkori tudomány fejlődésének fő sodorvonalából.

Afrika vezetői lassan felismerik kontinensük hagyományos kulturális értékeinek jelentőségét, köztük Thabo Mbeki Dél-Afrikai elnök is aki 2001-ben felajánlotta segítségét Mali számára a timbuktui gyűjtemény új otthonának létrehozásában. A fokvárosi dhk Architects kapta a felkérést a közel ötezer négyzetméteres Ahmed Baba Institut megtervezésre, mely 20.000 kézirat, nyilvános könyvtár, és a régió kultúrájára vonatkozó anyagok elhelyezését biztosítja.

A belsőépítészeti terveket már saját twothink architecture nevű cégében befejező korábbi felelős építész, Andre Spies szerint Timbuktu olyan, mint a száraz Velence, míg utóbbit az emelkedő tengervíz, előbbit a közeledő sivatag készteti állandó védekezésre. Spies az ősi és modern Timbuktu találkozási pontjában felépített épületegyüttest a két városrész karakterjegyeinek ötvözetéből alakította, terve a tradicionális és modern utcák hibridje. A közlekedő útvonalakat falak játékával képezte, változatosa megjelenő nyílásokkal. A komplexum fedett előterekkel is összeköti a városrészeket, egyben kapcsolódik a tizenötödik századi sárból tapasztott Sankoré mecsethez, mely a Világörökség része.

A környék hagyományos építészete iránti tiszteletből Spies alapvetően sárból épített, mely minden évben az esős évszak elmúltával karbantartást igényel. Egy helyi kőműves cementet kever a sárba, amivel a homlokzatot vízhatlanná tudja tenni, így végül ezt a megoldást választotta, a munkálatok gyorsítása érdekében pedig egy utcai téglavetőtől vásárolt agyagtéglákat. A nagyobb védelmet igénylő irattár és restauráló műhely komolyabb védelmet igényelt, az érintett részeken kétrétegű betontéglákkal falazták körbe.

Közösségi terekkel is kiegészül az Ahmed Baba intézet, így egy 300 férőhelyes auditórium és egy szimpóziumok céljára készült szabadtéri amfiteátrum biztosítja a kulturális és oktatási feladatokat. Emellett egy kiállítótér is rendelkezésre áll, a restaurátor műhelyek pedig nyitottak a fedett előcsarnok felé, így bárki láthatja az ott folyó munkát. A szél görgette homok, a direkt napfény és az afrikai forróság ellen segítségül hívták az ősi megoldásokat. A kéziratokból és Nyugat-Afrikai mintákból ihletett faragásokkal készített áttört árnyékoló táblák szűrik a belső terekbe jutó napfényt, a befújt homok mennyiségét az udvarok zárásával csökkentik, a diákok belső udvarát kúttal hűsítik.

Bár a 2009-ben elkészült épület illeszkedik a környezet low-tech építési megoldásaihoz, egyes részleteiben a Nyugat-Afrikai tradícióktól mégis idegen. Elsősorban a nyitott alaprajzi elrendezés az, ami távol esik a helyi elvárásoktól, ahol a publikus és privát szféra határozottan elválik egymástól, a magánzónából nemcsak a kavargó homokot, de a nemkívánatos idegent is hermetikusan elzárják errefelé. Mindez azonban nem lehet akadálya annak, hogy az intézet révén Timbuktu ismét Afrika kulturális életének meghatározó tényezője legyen.

Szomorú aktualitást ad az épület bemutatásának, hogy a múlt héten a várost 2012 áprilisa óta megszállás alatt tartó lázadó iszlamista csoport megtámadta az Ahmed Baba intézetet, és az értékes gyűjteményhez tartozó könyveket égettek el. A szalafista Ansar ad-Dine (a Hit Védelmezői) az iszlám megalkuvást nem tűrő irányzata, elutasítanak mindent, amit bálványimádásként lehet értelmezni. Ennek jegyében Timbuktuban az iszlám misztikus irányzatához tartozó 333 szúfi szent emlékhelyeit támadták, a város 16 mauzóleumából nyolcat romba döntöttek. A könyvtár és benne Timbuktu felbecsülhetetlen értéket képviselő kincse, a kéziratgyűjtemény visszavonulásuk előestéjén került célkeresztbe, egyes vélemények szerint bosszúból, látván: nincs esélyük a győzelemre. A helyiek szerencsére az értékes kéziratok jelentős részét korábban már elszállították, így az újabb hírek szerink a kár a gyűjteménynek csak kisebb részét érinti.

Források:
1 http://bibliothekarisch.de
2 http://archrecord.construction.com
3 www.kihagy6atlan.hu/
4 hvg.hu
Építészeti fotó: Iwan Baan
Video: (angol nyelven) http://vimeo.com/8010187