Veszprém városa az elmúlt két évtizedben jelentős fejlődésen ment keresztül. Ebben fontos szerepet játszott az is, hogy a belvárosban korábban használaton kívül álló történeti épületek nagy része új funkciót kapott és megújult. Napjainkban, mikor a rendezett környezet előnyeit már természetesnek vesszük, az idáig vezető út küzdelmei pedig kezdenek elhomályosulni, a folyamat résztvevőiként felelősségünk ennek dokumentálása, hisz ez egyrészt történelmünk részét képezi, másrészt tapasztalatai a következő generáció számára segítséget jelenthetnek. Az alábbiakban egy a város történeti részén, a vár erőterében sokáig elhagyatottan álló műemlék épület általam személyesen átélt, hosszú és sokszor akadályokkal tűzdelt átalakítási folyamatát mutatom be. A megvalósult épület kapcsán kitérek az eredeti és az új építészeti elemek egymáshoz való viszonyának elemzésére is.
A ház történetének ismertetése előtt, hogy átfogóbb képet kapjunk, utalok néhány fontos külföldi példára és az általuk kirajzolt tendenciákra. Az értékmegőrző továbbépítéseket alapvetően két csoportba sorolhatjuk. Az első típushoz azok a példák tartoznak, ahol a megújuló történeti épület egy jól körülhatárolható új épületrésszel bővül. Ilyen például a megújult és bővített 18. századi Casa Na Rua de Sao Mamede palota, egykori városháza Lisszabonban.1 Az épület kert felől megjelenő bővítményét az Aires Mateus iroda úgy fogalmazta meg, hogy az a meglévő épület tömegéhez illeszkedjen, ugyanakkor letisztult homlokzatképzésének köszönhetően az eredeti épületnek csak a leglényegesebb karakterjegyeit és arányrendszerét hordozza magán. Erőteljesebb az új és régi kontrasztja a Svájci Nemzeti Múzeum épületénél Zürichben, ahol a történeti épületek közé, azokat összekötő új, karakteres épületrészt tervezett a Christ and Gantenbein építésziroda.2 A második csoportot azok a továbbépítések képezik, ahol a meglévő épület több helyen kapott kisebb mértékű kiegészítéseket, melyek egységes megjelenésüknek és az azonos vezérelvnek köszönhetően rendszert alkotnak. A bővítmények anyaghasználata és karaktere a legtöbb esetben egységes és némileg el is válik az eredeti épületrészektől. Ilyena Nieto Sobejano Arquitectos által tervezett, Hallé ókori várának új lefedésével és kortárs kiegészítéseivel megvalósult Moritzburg Múzeum.3 A tervezők itt a meglévő, masszív kőfalakhoz viszonyítva kontrasztot is jelentő könnyed, finom építészeti elemekkel dolgoztak. Hasonló módon, egy történeti ház romjainak kiegészítéseivel jött létre a Savioz Fabrizzi Architects chamosoni lakóháza.4 Különbség azonban, hogy itt az eredendően kőfalazatú ház új részei látszóbetonból készültek. Ez utóbbi csoporthoz sorolható a Veszprém óvárosában található műemlék épület általunk tervezett továbbépítése is.
Veszprém történelmi központjának főtere az Óváros tér, térfalát a Városháza és több nagy múltú épület alkotja. Ezen épületek többségében ma vendéglátóhelyek, bankfiókok és üzletek működnek. A közösségi térként, rendezvényhelyszínként és a turisták egyik célpontjaként is funkcionáló tér a kétezres évek elején újult meg. Azok számára, akik a veszprémi várat szeretnék meglátogatni az egyetlen lépcső nélküli megközelítési útvonal a téren keresztül vezet. Az Óváros tér nyugati oldalán a zártsorú térfal részét alkotó,hosszú ideje elhagyatottan álló,neoklasszicista jegyeket viselő műemlék épület felújításának és bővítésének tervezési feladatával 2009-ben keresték meg irodánkat. Ezt követően vette kezdetét az elnyúló tervezési időszak, melyet építéstörténeti kutatás előzött meg. A vizsgálatokat Rozmann Viktor művészettörténész végezte és ő állította össze ennek dokumentációját is. Ebből derül ki többek között az is, hogy a ma látható ház több, korábban itt álló épület, toldalék összeépítésének, egymásra épülésének eredményeként jött létre.5 Ezt nem csak az írásos és rajzi emlékek, de a falkutatások során előkerült nyomok is alátámasztották. A meglévő épületről nagyvonalakban elmondható még, hogy alaprajzilag a középudvar köré szerveződött, két szint magas volt, a délnyugati és az északnyugati szárnya alatt pince húzódott. Minden szárny egy traktus szélességgel épült és a belsőudvar körüli függőfolyosón keresztül lehetett megközelíteni az emeleti helyiségeket. A padlástér nem volt beépítve, a tetőforma és a tetőszerkezet a szomszédos épületekhez történő csatlakozások komplikáltsága és a többszöri átépítések következtében helyenként bonyolult és nehezen áttekinthető képet festett.
A tervek készítése először csak az épület földszinti tereire korlátozódott. Azokat felhasználva kellett Tourinform irodát és még egy, különálló, bérelhető helyiséget kialakítani. Az információs iroda létesítése ezen a helyen abból a megfontolásból eredt, hogy az épület a vár megközelítési útvonala mellett helyezkedik el és, hogy a város egyik, ha nem a legjelentősebb teréről nyílik. Először tehát az utca felőli traktus földszinti, boltozatos helyiségei és a portálok újultak meg. A megjelenés, az anyaghasználat és az arányok tekintetében rekonstruáltuk a korábbi, egyébként nagyvonalú és elegánskirakatot, de a részleteit tekintve tovább is írtuk azt. A tervezés egy év szünet után, 2011-ben folytatódott, amikor is az épület legrégebbi részét: a pincét szerette volna az épület bérelhető részén ekkor már működő képzőművészeti galériához csatolni annak tulajdonosa. A dongaboltozatos pinceterek ma kiállítótérként és rendezvényhelyszínként funkcionálnak. A térsor használhatósága érdekében annak padozatát lesüllyesztettük, az ide vezető lépcsőt pedig átalakítottuk. Ma a pince karakterét a vakolat leverését követően nyersen hagyott tégla és kőfelületek, a tégla padozat és a lépcsők mellett futó, a téri adottságokhoz alkalmazkodó, egyedileg formált laposacél fogódzók határozzák meg. Az elhúzódó tervezési időszak a 2012-től 2014-ig folyó munkákkal záródott. Feladatunk ekkor a földszint hátsó (délnyugati) traktusának, az emelet, a belső udvar és a homlokzatok felújításának valamint a tetőtéri szint kialakításának tervezése volt. A földszinti terekben a Tourinform iroda bővítményét, míg az emelet nagyvonalú, a polgári lét emlékét hordozó, egymásba nyíló tereiben két nagy lakást alakítottunk ki. Az oldalról nyitott lépcsőház és az „L” alaprajzú függőfolyosó öntött terazzó burkolatát, valamint az utóbbi míves acél korlátját megőriztük és felújítottuk. Az udvar felől új elemként a földszinti galéria és a pince közti átjáró újonnan épített üvegfala és az emeleten található, térfelőli lakás új, üveg szélfogója jelenik meg. Az első emeleten, az udvar felől a meglévő falnyílásokon túl az utólag befalazottak többségét is hasznosítottuk. A délnyugati homlokzat nyílásrendszerét, a huszadik század végi átalakítások megszűntetésével, eredeti formájába igyekeztünk visszaállítani. Ugyanakkor a belsőudvar hátsó megközelítését egykor biztosító nagy, boltíves kapunyílás helyreállításáról az azóta történt átalakításoknak köszönhetően meggyengült homlokzati fal állékonyságának megőrzése érdekében végül kénytelenek voltunk lemondani.
A tetőtér beépítésének első koncepciója is finom, a tér felől alig érzékelhető beavatkozást vetített előre. Csak a belső udvar körül emeltük volna meg a tetőfelületeket a jobb használhatóság érdekében. Az ennek következtében kialakuló új térdfalakat üvegfalként, az alacsonyabb hajlásúvá váló tetőfelületeket pedig fémlemezfedéssel terveztük kialakítani. Azt szerettük volna, ha jelentősebb, kortárs kiegészítések csak az udvar felől jelennek meg. Célunk az értékmentő felújítás mellett, a használhatóság biztosítása és a kortárs építészeti elemek egységes módon, egyazon térbeli rendszer részeként történő megfogalmazása volt. Az előbbiek érdekében az újonnan létrehozott épületrészeket úgy terveztük meg, hogy azok az üvegfelületeknek és a fémburkolatoknak köszönhetően egységes karaktert mutassanak és így a köztük fennálló kapcsolat könnyen olvasható legyen. Formailag pedig az egyszerűségre és a letisztultságra törekedtünk. A Nieto Sobejano Arquitectos tervezte bővítés ebből a szempontból előképül szolgált számunkra. Időközben a piaci igények miatt módosult a tervezési program, ami a fent említettekhez viszonyítva jelentősebb beavatkozáshoz vezetett. A változásokat annak szándéka idézte elő, hogy az épületben újonnan kialakítani tervezett lakások könnyebben eladhatóak legyenek. A tetőtéri ingatlanok iránt érdeklődők ugyanis a korábban tervezett három tetősíki ablak helyett nagyobb méretű üvegfelületeket szerettek volna az Óváros tér irányában. Ennek az elvárásnak először a tető síkjában megnövelt üvegfelületekkel gondoltunk megfelelni, de a zártsorú térfal elemeként megjelenő épület szomszédjaihoz viszonyított alacsony homlokzata miatt a városi főépítész és a műemlékfelügyelő e helyett inkább az épület tetejének megemelését és a homlokzatmagasság növelését támogatta. Az előbbiek tükrében a módosított terv már számolt a ráépítés Óváros tér felől megjelenő új homlokzati felületével, amit a plasztikusság és a könnyedség érdekében fémlemezzel keretezett összefüggő üvegfal formájában jelenített meg. Az adott helyzetben a homlokzati részek közti arányok nagy jelentőséggel bírnak, ennek tudatában azt szerettük volna elérni, hogy a ráépítés a homlokzat egészéhez viszonyítva hasonlóan sávszerűnek hasson, mint a földszinti portál és az emelet ablakokkal és azok keretezéseivel ritmizált felülete. Továbbra is a terv részei maradtak az eredeti koncepcióban szereplő, udvar felőli, üvegezett bevilágító sávok és a tetőfelületeken, a régi tetőkibúvók mintájára, elszórtan elhelyezett tetőablakok. A fenti megoldások együttesen érdekes és változatos átlátásokat, fény-árnyék hatásokat eredményeztek. A korábbi koncepciónkat fejlesztve, az új, tetőszinti elemeket egy, több irányban meghajtott fémlemezfelület részeként képzeltük el, ami hol fedésként, hol homlokzatburkolatként viselkedett volna. A kompakt elemként megjelenő új héj végül, szintén az engedélyező hatóságok közbeavatkozásának köszönhetően, nem valósult meg. A tető fedése mind a tér felől, mind a belső udvar felől hornyolt agyagcseréppel készült.
Koncepciónkat nem sikerült teljes mértékben érvényesíteni. Ennek ellenére az épületről kortárs kiegészítéseinek köszönhetően, talán még a korábbiakhoz képest is jobban leolvasható az a történeti rétegződés, mely mindig is jellemezte. Esztétikai szempontból ugyan nem a legelőnyösebb tervváltozat valósult meg, a ház egy másik, mélyebb rétege pont a tervezési folyamat spontán változásainak köszönhetően jutott érvényre. A tervezési program többszöri változása és a megvalósulás nehézségei miatt az előkészítési és kivitelezési folyamat, az előreláthatóság tekintetében, hasonlóvá vált az épület korábbi „természetes” építési fázisaihoz. Az épület ma már nem csak a folyamatos változás jegyeit hordozza magán, könnyűszerkezetes tetőtéri bővítményének köszönhetően előrevetíti a folytathatóság, a tovább- és a visszaalakíthatóság lehetőségét is.
Irodalom