Korszerűbb és környezetbarát lett a BGF buzogány utcai campusa
droID 2015.09.30.
Több épületenergetikai fejlesztésre, köztük napkollektor kiépítésére is sor került a BGF Buzogány utcai és szentendrei épületegyüttesének felújításakor. A 340 millió forintos EU-s támogatású beruházás a főiskola Pénzügyi és Számviteli Karának oktatói és hallgatói mellett 360 kollégistának biztosít energiatakarékos tanuló- és lakókörnyezetet.

A Környezet és Energia Operatív Program pályázaton elnyert összegből a BGF szigetelte a Buzogány utcai épületegyüttes korábban még nem szigetelt épületszerkezeteit, lecserélte a korszerűtlen nyílászárókat, valamint korszerűsítette az épület fűtési rendszerét is. A kollégium tetejére egy, a használati melegvíz egy részét biztosító napkollektor került, amely évente mintegy 8 átlagos háztartás energiaszükségletének megfelelő, 104 GJ megújuló energiát termel majd. A fejlesztés jelentősen csökkenti az épület energiafelhasználását; a Főiskola közel 12 millió forint éves energiaköltség-megtakarítást vár a beruházástól. A fejlesztéseket Karácsony Gergely Zugló polgármestere, Rozgonyi Zoltán, Zugló alpolgármestere, valamint dr. Dietz Ferenc, a Budapesti Gazdasági Főiskola kancellárja adta át.

A Buzogány utcai épület generáltervezője a Comfort Consulting Mérnöki Tanácsadó Kft. A tervezői munkákat Zách András az And-an Terv vezető tervezője vállalta, a kivitelezésben pedig a Perbau Kft. járt élen. A BGF szentendrei épületének generáltervezője Enyedi Imre vezetésével a Pannon-Gádor Mérnöki Iroda, kivitelezője a Pesti Építő és Faipari Zrt. A Buzogány Sétány tervezője a Lépték-Terv, kivitelezője a Deep Forest volt.

Dr. Dietz Ferenc az átadón hangsúlyozta: „A BGF számára kiemelten fontos, hogy hallgatóink nemzetközi szinten is elismert ismeretanyagot kapjanak tanulmányaik alatt, és hogy ezt korszerű, kényelmes és energetikai szempontból is modern környezetben sajátíthassák el. Örömünkre szolgál, hogy a fejlesztéseknek köszönhetően a Kar hallgatói és oktatói, valamint mintegy 360 kollégista számára tudunk a korábbiaknál is jobb lakó- és tanulókörnyezetet biztosítani.

A felújítást a Főiskola összehangolta a Campus területét korábban elválasztó Buzogány utca renoválásával. A BGF kérését támogatva a Zuglói Önkormányzat az autóforgalmi rendet megváltoztatta és lezárta az utcát. Az így kialakult, új burkolatú és kreatív utcabútorokkal berendezett, kellemes hangulatú, találkozásra és pihenésre ideális teret az itt lakók is szívesen használják. A terület a BGF hallgatói és munkatársai részére Wi-Fi-hozzáférést is nyújt.

Karácsony Gergely a sajtótájékoztatón elmondta: Zugló vállalta, hogy csökkenti szén-dioxid kibocsátását, ezért az önkormányzat üdvözöl, és lehetőségeihez mérten támogat minden olyan fejlesztést, amely által növelhető a kerület intézményeinek, társasházainak energiahatékonysága. Hangsúlyozta, a „zöld” fejlesztések befektetést jelentenek a jövőbe, olyan beruházások ezek, amelyek egyszerre kímélik a pénztárcánkat, a földet és a levegőt.

Rozgonyi Zoltán köszöntőjében kiemelte, az önkormányzat és a BGF együttműködése nyomán létrejött, a BGF hallgatóit és a kerület lakosait egyaránt kiszolgáló közösségi tér Zugló kis ékszerdoboza lett. Hozzátette, az önkormányzat célja, hogy további közterei is megszépülhessenek, ezért is indították el a „Virágzó Zugló” programot.

A projekt keretében került sor a BGF szentendrei, Rév utcai épületének felújítására is, amely hőszigetelést, új világítótesteket és korszerű nyílászárókat kapott, valamint teljesen megújult a fűtési rendszer is: levegős hőszivattyúk és talajhőkollektorok biztosítják az egyenletes hőmérsékletet az épületben. A tetőre egy évente közel 53000 kWh villamos energiát termelő napelem-park került, így az épület energiaellátását csaknem teljes mértékben megújuló energiaforrás biztosítja majd.

A Budapesti gazdasági főiskola Magyarország legnagyobb, mintegy 18 ezer hallgatót képező főiskolája, a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) 2000. január elsején a három jogelőd intézmény – a Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskola, a Külkereskedelmi Főiskola, valamint a Pénzügyi és Számviteli Főiskola – összevonásával alakult meg. A jogelőd intézményekben végzettek, illetve az elmúlt években BGF-es oklevelet szerzők a hazai munkaerőpiac elismert és keresett szakemberei, számosan közülük a magyar társadalom és gazdasági élet vezető személyiségei.

A Budapesti Gazdasági Főiskola küldetése az, hogy az üzleti tudományokban, valamint a kapcsolódó tudományágak területén az alapképzés, a mesterképzés, a szakirányú továbbképzés, a felsőfokú (felsőoktatási) szakképzés, valamint az egyéb felnőttképzés terén az ország és a kelet-közép-európai térség egyik vezető gazdasági felsőoktatási intézménye legyen.

A Budapesti Gazdasági Főiskola 2010 májusában a Felsőoktatási Minőségi Díj elismerésben részesült a minőségfejlesztés terén elért kiemelkedő eredményeinek elismeréséül, 2012 márciusa óta pedig ISO 9001:2009 tanúsítással rendelkezik. Az intézmény 2011 júniusában tagságot kapott az Európai Egyetemek Szövetségében (EUA), amely Európa vezető felsőoktatási szervezete, míg 2012-ben a Nemzetközi Egyetemi Szövetséghez (IAU), az UNESCO felsőoktatási szervezetéhez csatlakozott.

A BGF a 2013 és 2016 közötti időszakra elnyerte az „alkalmazott tudományok főiskolája” minősítést.


További információ:
Deák Balázs FlowPR
Tel.: 20/234-14-89

Címkék: BGF, bővítés, energiatudatos, felújítás, környezetbarát