Krakkói Nemzetközi Építészeti Biennále pályázati felhívás
Borsos András 2017.06.09.
Az idei Biennále jelmondata: „A hátsó udvar a képzelőerő helye” A téma a kiírók megfogalmazásában a város félig magántereit jelenti. Ez a belső belső udvarok tömbbelsők különböző módon hasznosított világa, amely ma drótkerítések, falak, szemeteskukák és autók és alig gondozott kertek helyszíne. Megannyi megújításra váró terület.

Krakkó város és a Lengyel Építész Szövetség Krakkói Tagozata nagy tisztelettel teszi közzé felhívását a Krakkói Nemzetközi Építészeti Biennálé pályázatain való részvételre. Ebben az évben a Biennálé (MBA KRK 2017) Október 12-13-án a krakkói ICE Kongresszusi Központban kerül megrendezésre. A Biennálé kurátora Grzegorz Stiasny lengyel építész, építészeti kritikus. A nyolc építészből álló nemzetközi bírálóbizottságban a lengyel, olasz és finn tagok mellett a magyar építészeket Wesselényi-Garay Andor a Magyar Építőművészek Szövetsége delegáltja képviseli.

A Biennálét 1985 óta minden évben megrendezik. Az idei Biennále jelmondata: „A hátsó udvar-a képzelőerő helye” A téma a kiírók megfogalmazásában a város félig magántereit jelenti . Ez a hátsóudvarok, tömbbelsők különböző módon hasznosított világa, melyet kerítések osztanak részekre, amely drótkerítések, falak, szemeteskukák és autók helyszíne, egyes részeken gondozott zöldfelületekkel. Háztömbök közötti tájak, sokszor a szocialista kor beépítései, olyan területek, amiket ma leginkább senki sem használ, nincs igazán céljuk, és jellemzőjük leginkább a rosszul gondozott zöldfelület, amit helyenként oszt meg egy-egy térképző-, kertépítési elem vagy ritkán egy gondozott kiskert.

A kiíró a Biennále résztvevőitől különböző formátumú prezentációkat vár a vizsgált témában és területen, és különös tekintettel az alábbi megközelítési módokra:

- várostervezés kis léptékben
- a város és a városi élet a magán és közterületek szélén és azok találkozásánál
- kutatások / javaslatok a kisléptékű terek megformálására és alakjára
- kutatások / javaslatok a sokféle terek egységes kezelésére


A kiíró a fenti szempontoknak és a témának megfelelően a pályázati kiírásban megadott három megközelítésben és formában vár pályázatokat céljai elérése érdekében:

- „A” pályázat építészeti és városépítészeti pályázat
- „B” pályázat tanulmány pályázat
- „C” pályázat multimédia pályázat

A Biennálé elvárt eredménye a közösség aktivizálása az épített környezet jobb minőségért, a félig magántulajdonú terek megnyitása a közösség felé. A vizsgálat során nemcsak praktikus, de esztétikai és lélektani szempontokat szem előtt tartva, és alapvetően emberbarát és élhető környezetként kíván tekinteni ezekre a városi terekre.

A pályázatra a jelentkezési határidő 2017. augusztus 16. A pályázatok beadási határideje: 2017. szeptember 4. (a postabélyegző kelte). A pályázatok első három helyezettje díjazásban részesül, az első helyezett díja az „A” kategóriában 50 000 zloty (cca. 3 650 000 Ft), „B” kategóriában 10 000 zloty (cca. 730 000 Ft) „C” kategóriában 7000 zloty (cca. 510 000 Ft), a pályázat során egy Fődíj is kiadásra kerül.

A pályázattal kapcsolatban kérdések tehetők fel a Stowarzyszenie Architektow Polskich Oddział Krakow [Association of Polish Architects Kraków Branch],Plac Szczepański 6, 31-011 Krakow, Poland, phone: +48 12 422 75 40 mba-office@sarp.krakow.pl címre valamint építészet, városépítészet kategóriában a mba-competition@sarp.krakow.pl, tanulmány kategóriában az mba-seminar@sarp.krakow.pl, míg a multimedia kategóriába az mba-multi@sarp.krakow.pl címre.

További információk az Biennáléval (MBA KRK 2017) kapcsolatban a www.mba2017.sarp.krakow.pl honlapon illetve a Facebookoin itt.

További információk és kiírás a pályázatokkal kapcsolatban a Biennále keretében itt.
 

Bohdan Lisowski építész, elnök / Lengyel Építész Szövetség, Krakkói tagozat
Marek Kaszyński építész / az MBA KRK 2017 biztosa / Lengyel Építész Szövetség, Krakkói tagozat
Krizsán András DLA építész elnök / Magyar Építőművészek Szövetsége

Címkék: Krakkó, Nemzetközi Építészeti Biennále