- Mi a hobbid?

- Az óratervezés. Egyedi órákat készítek. Amivel egyébként foglalkozom, az egészen más. Van egy kis reklámügynökségünk, ahol grafikus vagyok és kreatív vezető. Végzettségem ötvös és grafikus, de úgy alakult, hogy inkább a grafikus területen tevékenykedem, annak is az alkalmazott grafika témakörében.

Az órákra sokszor csak a hétvégék és az éjszakák maradnak. Egy-egy óra megálmodása, pontos megtervezése az, amit én végzek – sokszor 3D-s tervekkel is, hogy már a kezdeti stádiumban is látható legyen a plaszticitás és a térbeliség. Ám ez nem egyszemélyes munka, ne úgy képzeld el. Nincs egy műhelyünk, ahol a teljes munkamenet tekintetében csak ezzel foglalkozhatunk. Van viszont egy kis csapat, aki a rengeteg részmunkát elvégzi a saját helyén, valahol a világban, de leginkább a hazánkban és végül ebből a sok kis részletből, több ember aprólékos munkájából áll össze egyetlen óra. Tehát, én tervezem meg és vetem papírra, monitorra a pontos rajzokat a születendő óra paramétereit. Azután két ötvös következik. Az egyikük CNC-vel és huzalszikrával kivágja az anyagokat és a formákat, a másikuk a számhátlap marásával foglalkozik. Segítségünkre van egy nyomdász is, aki a számlapot csinálja: az apró rovátkák és számok felhordása több szín esetében is kézi tamponnyomással történik, nem gigantikus gépsorokon. Mindezt Magyarországon végezzük. Az óraszerkezetet egyelőre külföldről vásárolom és bevált egy német csapat, akiktől az óraszíjakat szoktam beszerezni.

Tudom, hogy az ötvösségből, grafikusságból nem feltétlenül következik az óratervezés. Az órák szeretete úgy alakult ki bennem, hogy ötvösként terveztem férfiékszereket - például gyűrűket -, de az nem kötött le annyira. Inkább az összetettebb szerkezetekhez vonzódom. Nem az olyan ékszerhez, amely „csak” egy öntvény, ami befoglal egy követ, hanem aminek van variálhatósága. Így került a képbe az óra, amit e változtathatóság miatt nevezhetünk mobilékszernek. Körülbelül 10 éve foglalkozom ezzel.

- Érezted valaha előnynek, hogy olyan emberek leszármazottja vagy, akik letettek valamit az asztalra?

- Igen, éreztem. Nem az egyetemen, inkább később, már a munka világában. És talán az óra-dolog kapcsán. Szerettem volna kézzelfoghatót, valami időtálló dolgot létrehozni. Talán azért, mert a reklám, vagy a kommunikációs szakma - ami az életem javarészét kiteszi - nem adja meg ezt az érzést. Nem tudok ezen a területen a szó szoros értelmében vett maradandót letenni az asztalra, akkor sem, ha díjakat nyerek reklámfesztiválokon. Viszont bennem él a késztetés, hogy valami olyat készítsek, aminek valóságos, fizikai kiterjedése van és túlélhet éveket, évtizedeket, akár ennél többet is.

Az unokatestvéremnél, Boldizsárnál ez ugyanígy van. Az, hogy ő szobrász lett éppen azért van, mert vágyik arra, hogy valami maradandót, kézzelfoghatót, létezőt készítsen.

- Érezted-e valaha hátránynak a nevedet, a Lechner rokonságot?

- Főiskola alatt volt, hogy úgy éreztem, Lechner leszármazottként többet várnak el tőlem. Kivált építészettörténet vizsgán, ahol jól megszorongattak. Az Iparművészeti Egyetemre jártam, vagyis, amikor kezdtem, akkor még főiskola volt. A grafikus végzettségem főiskolai volt, az ötvös pedig már egyetemi. Azóta lett MOME.

- Megkérdezik időnként, van-e közöd Lechner Ödönhöz? Tudom, hogy te a bátyjának, Gyulának vagy egyenesági leszármazottja, de – gondolom - Lechner Ödönt ismeri a legtöbb ember, ezért kérdezem így.

- Nem jellemző. Mikor számlát kérek a benzinkúton és elmagyarázom, hogyan írják le a cég nevét: „Tudja, mint a Lechner Ödön” – akkor csillan a felismerés, de a Kismarty megzavarja őket. Egyébként sokszor nem is használom a Lechnert. Mikor bemutatkozom, akkor persze, de mikor egyszerűen le kell írni valamit, akkor csak Kismartyt írok. Csak amiatt, hogy ne okozzak fennakadást azzal, hogy olyan hosszú a név.

- Te sosem akartál építész lenni?

- Nem. És még egyszer nem. Megtanultam azonban édesapámtól egy-két dolgot, ami a főiskolán, de még a középiskolás ábrázoló geometria órán is hasznosnak bizonyult. Tudok tervrajzot olvasni és készíteni, nem tökéletesen, de tudom, hogyan kell metszetet csinálni. Van most egy szoftver, amivel dolgozom, erre alkalmas. Ezek az ismeretek az óratervezésnél iszonyú hasznosak voltak. Akár az ötvösöknek, akár a CNC-seknek adtam oda a tervrajzokat, örültek, mert így ők is könnyebben boldogultak.

- Van a családon belül példaképed?

- Van. Az édesapám is és a nagyapám is, mindkettőjük Kismarty-Lechner Egon. Édesapám építész, nagyapámnak jogi végzettsége volt, csak jött a háború és az sok mindent módosított. A személyiségük, a temperamentumuk az, ami számomra példaértékű, mindketten nagyon nyugodtak, ami rólam sajnos még nem mondható el, noha törekszem erre.

- Hogyan gondozzátok a család jeles örökségét?

- Szerencsére él a nagymamám - apai nagyapám, Kismarty-Lechner Egon felesége. Ő a legidősebb a családban. Így négy generáció mozog most együtt a családban és ő a legidősebb generáció egyetlen, még élő tagja. Kilencvenhárom évesen is jó egészségben és szellemi képességei teljes birtokában van, így tőle tanulunk, ő gondozza a család szellemi örökségét. Édesapám és én is jegyezzük, gyűjtjük tőle az információkat, sokszor diktafonon is.

Persze mást is említhetek a családból: Szmrecsányi Boldizsár, Boldi az, aki évek óta aktív ezen a területen, ő a nagy hagyatékgondozó és ápoló. Ő Lechner Ödön egyenesági leszármazottja. A nagymamám és Boldi édesanyja is rendszeresen tartják a kapcsolatot, megosztják egymással az ismereteiket arról, hogy kivel mi van, folyamatosan áramoltatják az információkat. Illetve, ha van olyan esemény, amelyen a családból többen összejövünk - ilyen volt pl. Boldi kiállításának megnyitója, vagy a Lechner Ödön szobor avatása Kőbányán -, akkor nagymamám is ott van és beszélget, szocializálódik, kettős funkcióban. Mond és meghallgat. Egyrészt továbbadja az információkat, másrészt begyűjti azokat. Nagyon kommunikatív, ez kell hozzá. Lehetne ő is a példaképem, kívánom, hogy 93 évesen ilyen szellemi kondícióban maradjak én is. Nagyon határozott, művelt, erős, életvidám nő, aki mindig érdeklődően fordult az új ismeretek felé.



A Lechner 2015 – Kreatív Erővonal kamarakiállítás a Lechner Tudásközpont Budafoki úti kiállítótermében (1111 Budapest, Budafoki út 59. E/3.) tekinthető meg szeptember 30-ig, hétköznapokon hétfőtől csütörtökig 9-17 óra között. A kiállításra szeretettel várnak minden érdeklődőt.

A Lechner Tudásközpont elnevezéséről, ill. annak megváltozásáról itt található háttérinformáció >>