Legjobb ötbe jutott Zobokiék terve a sencseni Előadóművészeti Központ pályázatán
sebesp 2020.12.08.

Világsztárokkal versenyezhet a legjobb öt között a ZDA – Zoboki Építésziroda terve a sencseni Nemzetközi Előadóművészeti Központra kiírt tervpályázaton.

A Kína egyik kereskedelmi és üzleti központjának számító, 19 milliós metropolisz Futian negyedének új előadóművészeti központjának megtervezésére 2020 júliusában írtak ki nemzetközi tervpályázatot. A tervezőknek – egy három épületből álló, barnamezős fejlesztés részeként – az 53 ezer négyzetméteres és több mint 80 milliárd forint becsült beruházási értékű Nemzetközi Előadóművészeti Központ (International Performance Center) koncepciótervét kellett elkészíteniük – közölte a ZDA – Zoboki Építésziroda az MTI-vel.

Mint a közlemény kiemeli: a Sencsen várossá nyilvánításának negyvenedik évfordulójára készülő projekt jelentőségét jelzi, hogy a nemzetközi pályázatra több "világsztár" építészirodát – Heatherwick Studio, Christian de Portzamparc irodája, Henning Larsen Architects – is meghívtak, míg a nyílt tenderen elindultak Zaha Hadid és Sou Fujimoto irodái, valamint a New York-i Ennead Architects is.

A zsűriben olyan sztárépítészek is helyet kaptak, mint a holland Rem Koolhaas vagy az olasz Massimiliano Fuksas. Már önmagában az is komoly elismerés volt, hogy a sencseni operaház tervpályázatán is a legjobbak közé választott ZDA a meghívott építészirodák között kapott helyet, majd ennél is komolyabb sikert értek el a magyar építészek azzal, hogy az utolsó fordulóba is beválogatták tervüket – hangsúlyozza a közlemény.

Csiszér András, a ZDA design igazgatója kiemelte: olyan épületet álmodtak meg, amely nemcsak a város egyik fő kulturális központja lesz, hanem tényleges közösségi tér is. Az épület formavilága a kínai tradíciókban gyökerezik, mégsem csak a külső egyedi, az épületbe egy ténylegesen multifunkcionális színháztermet terveztek ugyanis, amely a tér fizikai variálhatóságával szinte bármilyen előadóművészeti műfaj különböző igényeit ki tudja szolgálni.

"Világsztár építészirodákkal versenyezni a világ legnagyobb piacán magyar tervező számára egészen felemelő siker, és egyben bizonyítéka annak, hogy a magyar építészeknek van keresnivalójuk a nemzetközi porondon" – idézi a közlemény Zoboki Gábort, a ZDA alapító-igazgatóját.

A december-januári, negyedik fordulóba öt iroda került be: a kínai SHL Shanghai mellett a Zaha Hadid Ltd., az Ennead Architects, a Coldefy & Associés Architectes Urbanistes, valamint a magyar ZDA. A magyar tervezők munkáját, ahogy az eddigiek során is, az Intramuros Építésziroda és az Arch-Studio segíti majd.

A legjobbnak választott iroda vagy tervezői megbízást vagy 90 millió forintot, a négy második díjazott pedig 60 millió forint jutalmat kap a munkájáért – áll a ZDA közleményében.

(MTI)
Képek: ZDA – Zoboki Építésziroda

Címkék: Kína, Szencsen, Előadóművészeti Központ, ZDA