Lenyűgöző sportközpont épül Pécsett
donkanyar 2015.10.15.
A leendő pécsi sportközpont tervezése és előkészítése már javában folyik: két versenymedencés uszodát, atlétikapályát, hatalmas sporttereket- és pályákat, valamint egy fedett élményfürdőt és egy nyitott strandot is magában foglaló új Szabadidő- és Sportközpont tervei tényleg lenyűgőzőek.

Vári Attila, a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezérigazgatója pecsma.hu-nak elmondta, hogy az új Szabadidő- és Sportközpont tervére 2011-ben már egyszer beadtak egy pályázatot, az a projekt azonban nem valósult meg.

2015 májusában az intézmény terve új életre kelt, és a Modern Városok Program keretein belül zöld utat kapott. Ekkor konkretizálódott az is, hogy az állami finanszírozású Nemzeti Kosárlabda Akadémia mellett egy új, többfunkciós sportcsarnok épüljön, amelyhez két sport- és tanmedencét is magában foglaló uszoda, valamint egy ahhoz kapcsolódó élményfürdő is csatlakozhat.

Vári Attila kifejtette, hogy míg a modernnek nem nevezhető Hullámfürdő a két fúrt kútja jóvoltából fenntarthatósági szempontból kivételes, megközelíthetősége és bővíthetősége viszont problémás. Az új sportközpont viszont az Expo Center melletti 11 hektáros területen tökéletesen megközelíthető lesz. A Sport- és Szabadidőközpontban lesz egy fedett 50 méteres, 10 pályás sportmedence – amely mellett egy 1500 fős, bővíthető lelátó is helyet kap –, valamint egy 25 méteres medence is, emellett egy wellness részlegben szaunázhatunk is. A vizes rész nyáron strandként is működik majd, de a melegebb medencékben télen is lubickolhatunk, a nagy medence mellett pedig majd bajnoki vízilabdameccseken is szurkolhatunk csapatunknak. Persze nem csak a strandolásról szól az új komplexum, hiszen egy három kosárlabdapálya-méretű edzőcsarnok is épül majd itt, amelyből több kisebb edzőterem is nyílik. Ezek mellett lesz egy úgynevezett „centerpályát” tartalmazó sportcsarnok. Ez a pálya három részre lesz osztható mobil falak segítségével, alapvetően bármilyen arra alkalmas sporteseménynek teret adhatnak. E mellett a csarnok mellett kap majd helyett egy komplett atlétikapálya, de persze készülnek röplabda- és kosárpályák is.


forrás/teljes cikk: www.pecsma.hu

Címkék: , új pécsi Szabadidő- és Sportközpont, épül, komplexum, Pécs, Pécsi Sport Nonprofit Zrt.