Lezárult a Szent György tér pályázat
droID 2017.06.30.
Lezárult a budapesti Szent György tér és Dísz tér újragondolására kiírt tervpályázat. A Budai Várnegyed szívében található terület megújítására a pályamunkákat május 29-én éjfélig adhatták postára a résztvevők. Az alkotói szabadságot biztosító pályázatra beérkezett anyagokból végül hét pályamunka nyert megvételt összesen 22 millió forint értékben.

Kiváló ötleteket tartalmazó, igényesen megfogalmazott pályázatok sorakoztak fel a bíráló grémium előtt a februárban meghirdetett Szent György tér és Dísz tér ötletpályázaton – mondta Füleky Zsolt, a Miniszterelnökség Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkára, a bírálóbizottság elnöke. A Világörökség területén álló – a második világháborús és azt követő pusztítások nyomait még ma is magán viselő – Szent György tér és Dísz tér hasznosítására kiírt pályázatra 27 pályamű érkezett be, melyből 20 bizonyult érvényesnek. Ezek közül 7 részesült megvételben összesen 22 millió forint értékben – fejtette ki Füleky Zsolt.

Az ötletpályázat részletes eredményei bejelentkezés után megtekinthetőek a Szent György tér pályázat.hu oldalon, ahol a pályázat zárójelentését szintén elérhetik a regisztrált pályázók.

A Miniszterelnökség felhívására a Lechner Tudásközpont által kiírt, azonosító kóddal ellátott anonim ötletpályázat célja az volt, hogy a tervezési szabadság biztosításával felkutassa a budavári Szent György tér és Dísz tér hasznosítására, funkcionális és eszmei megújulásának lehetőségeire megfogalmazható legjobb válaszokat. A díjazásban részesült urbanisztikai-építészeti megoldások bírálatánál fontos szempont volt a fenntartható, a várra vonatkozó hosszú távú fejlesztési tervbe illeszthető koncepció. A pályázatoknak az értékőrzés és értékteremtés aspektusa mellett a funkció, a városszerkezetbe illeszkedés, a látvány és az energiahatékonyság követelményeinek is meg kellett felelnie.

A június 30-i eredményhirdetést követően a díjazott versenyzők elektronikus levélben értesülnek elismerésükről.

 

Forrás: Lechner Tudásközpont

Címkék: Budai Vár, pályázat, Szent Győrgy tér