Magyar építészek és mérnökök Algériában
pestimonika 2015.06.05.
A Lechner Tudásközpont keres minden olyan dokumentumot (tervet, fotót, levelezést), és vár minden visszaemlékezést, mely a magyar építészeknek és mérnököknek az 1960-80-as években Algériában létrehozott munkáival kapcsolatos.
A Lechner Tudásközpont, az állami tervezőintézetek tervhagyatékát őrző és gondozó állami közgyűjteményként jelenleg futó projektje keretében kísérletet tesz rá, hogy feltérképezze és összegyűjtse a magyar építészek és mérnökök munkájával Algériában az 1960-80-as években tervezett és megvalósult létesítményeket.

A két teljes évtizedet felölelő műszaki együttműködés keretében, elsősorban a magyar TESCO (Technical and Scientific Cooperation) külkereskedelmi vállalat közvetítésével magyar tervezők százai dolgoztak az akkor még csak néhány éve a francia gyarmati uralom alól felszabadult és függetlenné vált észak-afrikai ország közintézményeinek és műszaki infrastruktúrájának kialakításán.

Építészeti tervezőintézetek (KÖZTI, VÁTI, IPARTERV, PÉCSITERV, UVATERV stb.) munkatársai középületek, ipari létesítmények és lakótelepek tucatjait tervezték meg: jelenlegi tudásunk szerint többek közt 11 kórház és városi rendelőintézet, 22 ipari létesítmény és tematikus park, 8 lakótelep, 23 közép- és felsőfokú oktatási intézmény, 7 repülőtér, 4 stadion (köztük az algíri Július 5. Olimpiai Stadion sportkomplexuma), 18 településfejlesztési- és rendezési terv, és néhány különleges építmény (mudzsahed-emlékmű múzeummal és mecset kupola-lefedése) terve készült el, melyek nagyobb részt meg is valósultak.

Ezzel párhuzamosan mérnöki tervezőintézetek és kutatóintézetek (UVATERV, VIZITERV, VITUKI stb.) munkatársai utak, hidak, vízügyi létesítmények (vádik mederrendezése, sivatagi pálmaültetvény-öntöző rendszerek, szennyvíztisztító telepek és gátak) tervezési és művezetési munkáit végezték el. Az építészeti és mérnöki tervezési munkák megalapozásához az FTV geológusai és mérnökei több mint 40 helyszínen végeztek kutatófúrásokat és készítettek el talajmechanikai szakvéleményeket.

Az állami tervezőintézetek munkatársai mellett több magyar szakember tanácsadóként állt alkalmazásban a helyi minisztériumoknál, állami vállalatoknál, ők a megrendelői oldal munkáját segítették, eközben magánpraxis keretében terveztek kisebb létesítményeket.

A Lechner Tudásközpont a munka mostani fázisára számtalan lista és adatbázis összevetésével feltérképezte az algériai munkák jelentős részét: saját terv- és dokumentumtárunk mellett, támaszkodva a TESCO jogutódjának referencialistájára, a KÖZTI és az IPARTERV fotóarchívumára, összegyűjtöttünk közel 200 építészeti és mérnöki projektet.

Ezek mellett keresünk minden olyan dokumentumot, mely teljesebbé teheti az algériai magyar szerepvállalásról alkotott képet. Várjuk résztvevő tervezők és kivitelezők, szervezők és családtagok jelentkezését, szívesen fogadunk minden szakmai és személyes visszaemlékezést, archív fotót, megőrzött tervet, levelet vagy egyéb dokumentumot, melyeket természetesen a digitalizálást követően visszaszolgáltatunk.

A kutatás végeredményeként egy térkép-alapú honlap jön létre, melyet böngészve megnyithatóak lesznek az egyes projektek a hozzáférhető alapadatokkal, leírásokkal, tervrajzokkal, fotókkal. Szeretnénk, ha a honlap a száraz műszaki-mérnöki tények mellett szubjektív visszaemlékezéseknek, kint készült családi és kirándulási fotóknak is helyet adhatna, minden ilyen típusú dokumentumra is nyitottak vagyunk.

Fotók:
1: Ksar El Boukhari, 800 fős műszaki szakközépiskola, kollégium és műhely, KÖZTI, Zdravics János, fotó: Zdravics János
2: Algír, Július 5. Olimpiai Stadion, KÖZTI, Azbej Sándor, fotó: Zdravics János

Lechner Tudásközpont - Mészáros Ábel
abel.meszaros(kukac)lechnerkozpont.hu
+36 1 279 2610 / 150. mellék
+36 30 239 1979
Címkék: Algéria, Lechner Tudásközpont