Makovecz Imre tervezte könyvtárat adtak át Makón
sebesp 2019.05.14.

Elkészült a makói József Attila Városi Könyvtár új épülete, amely vázlatait Makovecz Imre készítette. Az átadó ünnepséget kedden tartották Áder János köztársasági elnök jelenlétében a Maros-parti városban.

Farkas Éva Erzsébet polgármester avatóbeszédében úgy fogalmazott, hogy az új épület nem pusztán könyvek tárhelye, hanem kultúraközvetítő intézmény.

A háromszintes, 1840 m2-es épület kialakítását a kormány 2,66 milliárd forintos támogatása tette lehetővé. A beruházás része volt a környék – a belváros teljes arculatát megváltoztató – rehabilitációja is – közölte a politikus.
A polgármester elmondta, hogy Makó és Makovecz Imre neve összekapcsolódott az elmúlt évtizedekben. A művész tervei alapján a könyvtár előtt 12 épület készülhetett el a városban. A kormány összesen 13,2 milliárd forintos támogatásának köszönhetően négy épület felújítása, bővítése, kivitelezése indulhatott el. Megtörtént Makovecz Imre első makói épülete, a Hagymaház rekonstrukciója, a könyvtár kivitelezése, bővítik a gyógyfürdőt, a Hagymatikumot és a város szülötte, Páger Antal nevét viselő mozit építenek.

Szikszai Zsuzsanna igazgató az MTI-nek elmondta, hogy a fejlesztésnek köszönhetően egy épületbe került a felnőtt- és a gyermekkönyvtár. A 90 000 kötet elhelyezésére alkalmas épületben a könyvtári terek mellett előadóterem, kutatószoba, klubhelyiség, számítógépes oktatóterem várja a látogatókat.

A város lakosságának 12-13%-a a könyvtár beiratkozott olvasója, de a kulturális rendezvényekkel, kiállításokkal együtt évente mintegy 40 000 látogatót fogad az intézmény.

(MTI)

Címkék: Makó, Makovecz Imre