Makovecz Vándoriskola ötletpályázat zárójelentése – Vasboldogasszony
Vándoriskola és BME Szerves építészet – Ötletpályázat – Zárójelentés
Ware-Nagy Orsolya 2020.07.07.

A Makovecz Vándoriskola ötletpályázatot írt ki a Vándoriskola volt és jelenlegi hallgatói, valamint a BME Szerves Építészet 2. tantárgy hallgatói számára. A pályázati kiírás témája a Zala megyei Vasboldogasszony település Főtér és környezetének rendezése, új buszváró tervezése volt.

Vasboldogasszony település az elmúlt 5-10 évben az adott pályázati lehetőségekhez igazítva, egy tudatos faluközpont fejlesztésbe kezdett. Mára elbontották az omladozó, lakatlan épületmaradványokat, a templom romos kerítését, továbbá emlékpark, játszótér és sziklakert létesült a polgármesteri hivataltól a sportpályáig tartó területen. Több intézmény energetikai felújítása, a helytörténeti gyűjtemény kiállítása, valamint a temető korszerűsítésének első üteme is elkészült. 2019-ben az egyház a templom tatarozását is elvégezte, azonban a falaknál elfogyott a lendület. Utolsó rendezetlen elemei a település központjának a templomot eltakaró buszmegálló, a mögötte lévő tégla lábazatú kerítés, a kavicsos parkoló, illetve az út szélén álló keresztek és szobrok.

A pályázat kiírói komplex építészeti és környezetrendezési ötletet és vizuális javaslatot vártak a templom melletti Főtér, a buszmegálló-buszváró, és a parkoló kialakítására, az eredeti pozíciók meghagyásával vagy kimozdításával, más helyre telepítésével. A pályázaton 12 induló kísérte végig az előadássorozatot és a részfeladatok, illetve a fő pályázati terv készítésének folyamatát, amiért a vírushelyzet miatti bezártság idején külön dicséretet érdemelnek.

ÁLTALÁNOS ÉRTÉKELÉS

A három részfeladat alapos felkészülési lehetőséget adott a pályázóknak. Érezhető az előadások hatása, a szerves gondolkodás megjelenése. A pályaművek nagy része komplexen fogta fel a feladatot, a menet közben megismert tudást próbálta belesűríteni egy kompakt megoldásba, ami a buszmegálló elhelyezése és új karaktere mellett több lehetséges utat mutatott a település régi-új központjának kialakításához. Jelentős különbségek akadtak a valósághű számítógépes látványtervek és a szabadkézitömegvázlatokkal készülő tablók szerkesztése között, mégis közös jellemzőjük a pályázatoknak az aprólékos kidolgozás és az átgondolt megoldások összessége. Rövid szöveges értelmezés is elegendőnek bizonyult a rajzos ábrák értelmezéséhez. A legtöbb pályázó áthelyezésre javasolta a jelenlegi buszmegállót, eredeti helyén a környező épületekhez méltó teresedést alakított ki. Méretében és karakterében a településre könnyen integrálható megoldások születtek. Tökéletes megoldás, ami a mezőnyből egyértelműen kiemelkedne, ugyan nem készült, mégis több pályázat, és a részfeladatoknál végzett munkájuk kiemelt dicséretre méltó.

RÉSZFELADATOK

Első feladatként minden pályázónak két falusi templomot kellett bemutatnia és néhány mondatban jellemeznie a hasonlóságokat, eltéréseket. Összességében elmondható, hogy nagyon színvonalas grafikai megjelenésű tablók készültek, helyenként szubjektív, néhol tudományos jellegű elemzésekkel kiegészítve.Legértékesebb tanulmányoknak azokat tekinthetjük, amelyeket saját készítésű fotókkal, rajzokkal láttak el, mert a mélyebb megismerésnek és a vizuális elraktározásnak ezen formái segítettek jobban elmerülni a leendő tervezési feladatban is.

A második részfeladatban minden pályázónak be kellett mutatnia két falusi házat vagy kistelepülési főteret, és néhány mondatban indokolnia választását.Az igényesen szerkesztett pályaművek jó alapot adhattak, az elemzések sok tanulsággal szolgálhattak hasonló léptékű terek, épületcsoportok tervezéséhez.

Végül a harmadik részfeladatában minden pályázónak be kellett mutatnia két buszváró pavilont Magyarországról, vagy a világból, és néhány mondatban indokolnia kellett a választását. A kompakt tömeg és funkció miatt a szöveges elemzés, az építményekhez fűződő érzelmi viszony verbális kifejezése csökkent, de frappáns válaszokat láthattunk a különböző táji és történelmi helyzetekben épült buszvárókra. Kevesebb rajzos ábra elemezte az építmények elhelyezését, inkább az épülettömegek bemutatása került előtérbe.

DÍJAZÁS

A beadott pályaművek magas színvonala miatt a díjakat és a díjazásra rendelkezésre álló összeget az alábbiak szerint adjuk ki:

Kiemelt díjazásban részesül (60 eFt):

Boór Bernadett, Kristók Attila, Szilágyi Szabolcs, Tóth Bence

Díjazásban részesül (40 eFt):

Faragó Melinda, Holcsek Tamás – Pálvölgyi Ádám – Schlachter Kincső, Szendery Csongor, Szűcs Lilla

Részvételi díjban részesül (20 eFt):

Harmath-Gyetvay Enikő, Pétery Tamás

ÖSSZEFOGLALÁS, JAVASLATOK

Főtér:
Vasboldogasszony főterének rendezése egy új buszmegálló építésével még csonka maradna, így javasolt az ötletpályázat tanulságainak levonása után valamelyik telepítés részletes kidolgozása, vagy 1-2 közös hangulatú pályamű összedolgozása. Feltétlenül javasoljuk a buszváró épület áthelyezését egy kevésbé központi helyre, pl. a park (meglévő parkoló) magasságába. A rendelkezésre álló források valószínűleg egyelőre a buszváró pavilon megépítését, és közvetlen környezetének kialakítást teszik lehetővé. Egy második ütemben készülhetnek el a térburkolati elemek és egyéb felépítmények, így fontos a jó kezdés egy esetleges közösségépítő kalákával, és a továbbépítés lehetősége.

Park:
Fontos lenne a parkolók áthelyezésével a parkot a közösségi rendeltetésnek visszaadni. Itt ötletes térburkolatok és tájépítészeti elemek megjelenése mellet fontos a természet, a zöldterület fejlesztése, a növénykultúra megóvása, fasorok, virágos bokrok ültetése. A szobor kiemelése és a templom régi kerítésének elbontása emeli az egyes meglévő épületek, közterületi elemek kapcsolódásának lehetőségét.

Parkolók:
Jelenleg az elbontott régi épület helyén egy kavicsszórással kialakított ideiglenes parkolót használnak, amit a legtöbb evvel is foglalkozó pályázó áthelyez vagy felújít. A legjobb megoldások azok, amelyek a polgármesteri hivatal előtti mellékutcára fűzik fel a parkolókat. A park és a tér használatát így a továbbiakban nem határozza meg a parkoló autók helyzete és látványa, a park közösségi funkcióra használható (lugas, piac, pihenés, rendezvénytér, stb.).

Közlekedés:
A pályázók többsége a főtér teresedéséből áthelyezi a buszmegálló forgalmát. Elmozdítva a buszváró épületet új buszöböl kialakítása is lehetséges, ami a jelenlegi átmenő forgalom mennyisége mellett elképzelhető, és településképileg kedvezőbb megoldás. Hangsúlyos és jól működő gyalogos tengelyek jelennek meg a művek többségében, melyek a teljes terület használatát rendezik és logikussá teszik.

Buszváró pavilon: 
Kimozdítva az építményt eredeti helyzetéből északi irányban, ez talán a legjobb megoldás. Így  a főtéren fontosabb, magasztosabb építmények is elképzelhetők (szobor, országzászló), és a meglévő kereszt is visszakaphatja fontos szerepét, megjelenését. Két pályázó a helytörténeti múzeum elé helyezi a buszvárót, ami szintén lehet jó megoldás, ha konzekvensen végiggondolják a pavilon központi szerepét, és a koncepció végig van vezetve az egész téren.

Épületek helyzete:
A templom évszázadok óta stabil helyzetű, azonban feltárása és megjelenése állandó változás alatt van. Szerencsés lenne bevonni a főtérbe, jelentősebb helyzetet teremtve az épület számára mind a látványban, mind a megközelítésben. Kerítése elbontásával, a közlekedés átgondolásával erősebb és láthatóbb helyzetbe kerülhetne a templom.

A helytörténeti múzeum épülete kis léptéke ellenére, az előretolt pozíciója miatt, jelentős látvány elemét adja a településképnek. Az épület homlokzatának méltó felújítása, akár helyi karakterű népi épületté visszaalakítása is fontos lehet. Környezetének rendezése elengedhetetlen, mely összefügg a kereszt és a főtér kiemelésével, a környezet térrendezésével, a tökéletes harmónia kialakításához.

PÁLYAMUNKÁK ÉRTÉKELÉSE

Boór Bernadett
A kereszt köré szervezett főtér igényes és szép megoldás, a kereszttől induló fő tengely jól szerkeszti a többi átgondolt közlekedési irányt, jó megoldásként a parkolóterület rendezvényterületként is használható. A terület közlekedési rendszere, a templom megközelítése átgondolt, evvel a templomot és helytörténeti múzeumot szerencsésen bevonja a főtérbe. A buszváró jó arányú, alaposan megformált épület, szinte már búcsújáró kápolnaként is tudna működni, archaizáló regionális karaktere ismerősen hat a helyi szemlélőben. Igényes szabadkézi rajzok, szép grafika és tablók.

Sajnos a tömegvázlaton túl nagy hangsúlyt kap a buszváró, de ez csak elrajzolás, a helyszínrajzi lépték megfelelő. A parkoló burkolata igényes mintája ellenére soknak tűnik a parkban, továbbá a fő közlekedési tengely másik végének hiányzik az építészeti megfogalmazása. A buszváró tömör külső falainak megformálása, funkcióval ellátása kiemelt helyzete miatt fontos lenne.

Faragó Melinda
Szép gondolat a főtér kedves és kis léptékű elemekkel való felépítése, a részletek kezelése, a lakájos udvar hangulat létrehozása. A kisebb területű tér mellett egy elmélkedésre, elvonulásra alkalmas zárt templomkertet hoz létre. A terv nem hangsúlyozza túl a buszvárót, csak esővédő, szakállszárító, természetes adaléka az utcának, a kerítésnek. A terv legszebb része a helytörténeti múzeum homlokzatának méltó, helyi jellegű felújítása, így az épület is a helytörténet bemutatásának részévé válhat. A szabadkézi tömegvázlat grafikai stílusa, profizmusa tanítandó lenne.

Nem szerencsés gondolat, hogy a buszforgalmat bevezeti a főtérre, és kérdéses a templomkert részbeni lezárása is. A javaslat nem foglalkozik a parkkal, a terület és a két épület nagyobb összefüggéseivel.

Harmath-Gyetvay Enikő
A terv megoldást ad a gyalogos közlekedési rendszerre a főtér, a park, a templom és az emlékmű összekötésére. Jó gondolat, hogy a buszvárót áthelyezi a főtéri zavaró helyzetéből, falusias tömegű és karakterű építményként megfogalmazva. A templom kerítését méltóbb formában újjá alakítja ülőpadként, és még tovább is folytatva a park és az út elválasztására. A tablók szépen szerkesztettek.

Sajnos a terv a főtér rendezésével csak érintőlegesen foglalkozik, a parkkal, parkolóval egyáltalán nem. A buszváró épületen az út felőli tetőkiemelés indokoltsága kérdéses, nem magyarázza se rizalit, se alátámasztás, se funkció. A templomkerítés vonala esetlegesen hat. A terven érződik, hogy nem volt rá annyi ideje a pályázónak, mint amennyit szeretett volna.

Holcsek Tamás – Pálvölgyi Ádám – Schlachter Kincső
Jó gondolat a buszváró áthelyezése, ezáltal a főtér mentesítése ettől a funkciótól. A tervezett buszváró épület igényes formálású, az internacionalista építészeti trend magas színvonalú példája. A formálás szép részletek lehetőségét vetíti előre, anyaghasználata elegáns, kár, hogy nem látunk a tervből hármat (a három tervezőtől egyenként). Izgalmas a kitekintő rés a templomra, visszafogott és sejtelmes az igényes építészeti grafika, , arányos a tablószerkesztés.

Sajnos a terv a főtérrel, a parkkal nem foglalkozik, csak a buszváróval. A templom látványát csak egy résen befogadó gesztusban érződik a fiatalabb generációk képernyőn, képkivágáson felnőtt gondolkodása. A grafika követi a mai trendeket, amiből a laikus (akinek készül) sajnos keveset ért. Egy buszvárón talán túl erős szakrális jel a kereszt (kivéve, ha kápolna is egyben).

Kristók Attila
A teljes főtér közlekedési rendszerét megfelelően átgondolja, a fő tengely a kereszttől indul, a többi sétány felfűzi a templom bejáratát, a helytörténeti múzeumot, a parkolót és az emlékművet is. Jó érzékkel keresi meg a terv a buszváró helyét a főtér sarkán, főmotívumként az érkező utcákról feltáruló tengelyekben. Dicsérendően és kiemelten foglakozik a javaslat a parkosítással, fásítással, a meglévő fasorok, foghíjas faelhelyezések folytatásával. A templom mögötti tér kialakítása átgondolt és részletgazdag, motívumokkal öltöztetett. A buszváró igényes tömegű, szinte már zenepavilon formálású, a fasor folytatása az épületben szerves gondolat (bár nem egyedi). A pavilon íves kialakítása és átgondolt részletei, burkolatai, legyezőszerű tetőfedése feledtetik a félnyeregtetős sufniarchetípus érzetét a szemlélőben. A grafika átgondolt, a látványtervek magas színvonalúak, a tablók szépen szerkesztettek.

Kérdéses a buszváró elhelyezése egy erősen centrális szerepben (Kossuth szobor, vagy Országzászló helyén), a hátát fordítja a tér egy része és a helytörténeti múzeum felé. A parkkal és a parkolóval nem foglalkozik a pályázó, a főtér felosztása, burkolati rendszere kissé elaprózott.

Pétery Tamás
A meglévő helyén meghagyva, a tervezett buszváró pavilon izgalmas tömegformálású, élőlényszerű szerkezeti és formai megoldásokkal jellemezhető, lendületes összhatású építmény. A felszállás, vagy leérkezés pillanatában lévő sárkány vagy madár érzetét keltő alkotást igényes anyaghasználat és átgondolt részletképzés jellemzi.

A terv sajnos nem foglalkozik a főtérrel és a parkkal, parkolóval, továbbá a gyalogos közlekedési rendszerrel. A buszváró konzolos megoldása bizonytalanság érzését keltheti, mintha fel akarna borulni, a templomhoz, az épületekhez való viszonya nem tisztázott. A terven érződik, hogy a pályázónak nem volt elég ideje foglalkozni a feladat minden részletével.

Szendery Csongor
Jó gondolat a tervben atemplom és a helytörténeti múzeum bevonása a terek rendszerébe, a terek (főtér, templom bejárata, parkoló) egymásba kapcsolása, a burkolatok, lépcsőzés kialakítása. Szerencsés a buszváró és buszmegálló áthelyezése a parkoló felé, így a megfelelő helyszín megtalálása. A buszváró pavilon magas színvonalú, bútorszerű megformálású, ízléses a részletképzése, izgalmas a meglévő fával való áthatása. A terv grafikai előadása egységes, igényes és szép, a tablók szerkesztése átgondolt.

Sajnos a főtér környékén nincsenek teljesen megoldva a gyalogos kapcsolatok, a térrendszer megtervezését csak elkezdi a terv. A buszváró pavilon városias high-tech bútor, a helyi karakterhez nincs kapcsolódása, a helyi társadalom szemében ufó-vá válhat, és szeretet hiányában elmaradhat a karbantartás is.

Szilágyi Szabolcs
A teljes tervezési területre megoldást ad, jól szerkeszti a különböző mozgási irányokra szervezett közlekedési rendszert. A terület használata és karaktere hierarchikus rendszerre épül: városias, ligetes, parkos és parkoló területekre. Az egyik pályázó (a kettő közül), aki megtalálja a parkolók megfelelő helyét: a mellékutca burkolatára fűzi fel a gépkocsi beállókat, felszabadítva evvel a park értékes területét közösségi funkcióra. Foglalkozik a terv a parkosítással, fásítással is. A buszváró szerencsésen elkerül a főtérről, helyet adva egy emelkedett objektumnak (szobor vagy országzászló). A buszváró épülete falusias csűr-góré ősépítmény karakterű, anyaghasználata hagyományos, tömege, részletei a faluképbe tagozódnak. Igényes és szép a terv szabadkézi előadásmódja, a tervlapok egységes grafikai megoldása, keretezése.

Sajnos hiányzik a buszváró tömegvázlata, az építmény igazi hangulata, karaktere nem jön le a laikusnak a beadott anyagból. Érződik a beadott tervlapokon, hogy nem volt ideje a pályázónak olyan igényesen előadni a tervet, mint a korábbi részfeladatoknál.

Szűcs Lilla
Nagyon jó gondolat a kereszt kiemelése és központi szerepének visszaadása. A kereszt és a mellé elképzelt egyedi burkolat teremti meg a templomhoz vezető tengely indulását, hívó hatását. Innen indul a terek rendezésének és összekapcsolásának szép gondolata, a parkolók megszüntetésével, igényes és formált burkolatokkal, közlekedési tengelyek kijelölésével. A buszvárót áthelyezi a park felé, ezáltal a főteret igényesen tudja rendezni, a templomot és a helytörténeti múzeumot be tudja vonni a látványba. A buszváró épület egyszerű tömege illeszkedik a középületekhez képest alárendeltebb szerepbe, a hagyományos formálás és anyaghasználat ellenére izgalmas motívumok adják az építmény jellegzetes karakterét.

Sajnos a terület rendezéséből a parkoló helyének megtalálása hiányzik. A buszváró pavilon részletei nincsenek megformálva, a templomkerítés lábazata megmaradt, ami zavaros téri és szerkesztési helyzetet teremthet.

Tóth Bence
A teljes tervezési területre javaslatot ad a terv, jól szervezi a területen a közlekedések rendszerét. A térrészeket a használatnak megfelelően osztja eltérő karakterű elemekre: főtér, lugas, park, parkoló. A másik pályázó (a kettő közül), aki megtalálja a gépkocsi tárolás megfelelő helyét: a mellékutca mentén helyezi el a parkolókat. A terv foglalkozik a burkolatok kialakításával és a megfelelő fásítással is, átgondolt tájépítészeti elemek és növények alkalmazása jellemzi. A templomot és helytörténeti múzeumot bevonja a főtérbe a templomkerítés és a meglévő buszpavilon bontásával. Jó megoldás a buszváró áthelyezése a park magasságába, az építmény egyszerű, vidéki archetípus karakterű, de mégis trendi megformálású, elmozdul a ma „kortársnak” nevezendő irányba.

Nem egyértelműen jó megoldás a templom kerítés lábazat megőrzése, gyógynövénykertként megformálása esetleges. A látványtervnél sajnos elfogyott az erő és idő, az épület nincs kidolgozva, a részletek elnagyoltak, az áttervezett környezet nem érzékelhető. Kérdéses az üvegfelületek mennyisége és sorsa a falusi miliőben.

Budapest, 2020. június 19.

Salamin Ferenc
Makovecz Vándoriskola vezetője

Németh Zsolt
Vasboldogasszony község polgármestere

Címkék: