Már építik az ország legnagyobb Zsolnay kandallóját a Budavári Palota Szent István-termében
Ware-Nagy Orsolya 2021.04.14.

Augusztus 20-ától lesz látogatható a Budavári Palota elsőként rekonstruált történelmi tere, a Szent István-terem. A helyiség egyik fő látványossága az a Zsolnay kerámiakandalló lesz, amely a második világháborúban a teremmel együtt megsemmisült. A Várkapitányság szakemberei az elmúlt hetekben megkezdték a Zsolnay gyárban rekonstruált kandalló beépítését az újjászülető terembe.

A Budavári Palota egyik ékszerdoboza a Szent István királyról elnevezett terem, ami a századforduló magyar iparművészetének kiemelkedő teljesítménye volt. Az 1900-as párizsi világkiállításon nemzetközi sikert aratott, kialakításában a kor olyan kiváló művészei és iparosai vettek részt, mint Thék Endre, Kissling Rudolf, Jungfer Gyula vagy Strobl Alajos. A csodálatos helyiség a II. világháborúban teljesen megsemmisült, de most a Nemzeti Hauszmann Program keretében az eredeti tervek szerint alkotják újra.

A helyiség létrehozásában nagy szerepet játszott Zsolnay Vilmos, akinek pécsi gyárában készült a terem egyik legmeghatározóbb eleme, a pirogránit kandalló, és a főpárkányon lévő Szent István-mellszobor. Most a Zsolnay Porcelánmanufaktúra pécsi gyárában a szakemberek egykori mintadarabok, eredeti tervek és archív fotók alapján hosszú évek alatt készítették el az eredeti alkotás hű mását. A 4,7 méter magas, 2,8 méter széles és közel másfél tonnás kandalló 120 féle elemből és összesen 611 darabból áll. A munka aprólékosságát mutatja, hogy a kandalló egyes részein nyolc-tíz festési, mázolási, majd égetési fázist végeztek az aranyozás előtt. Az önmagában is tekintélyt parancsoló, életnagyságúnál nagyobb méretű mellszobor kifejező erejét eredetileg Strobl Alajos alkotta meg.

A pécsi próbaépítés után az elmúlt hetekben immár végső helyén, a Budavári Palota déli összekötő szárnyában újjászülető Szent István-teremben kezdték meg a szakemberek a kandalló összeállítását. Az egyes elemeket különleges ragasztóhabarccsal illesztik össze, a megfelelő súlyelosztás érdekében pedig egy tartós vázszerkezetet is alkottak a szakemberek, akik a kandalló felső részeinek beépítésekor egy speciális állványt használnak majd.

A központi kerámiaalkotás visszaépítése után a tölgy, mahagóni és amerikai diófából megalkotott, rendkívül összetett intarziás parketta beépítése következik, ami eredetileg a Neuschloss fivérek gyárában készült.

A Szent István-terem helyreállításának kulturális és iparművészeti értékét növeli, hogy a hiteles rekonstrukció érdekében mára már eltűnőben lévő mesterségek képviselői vesznek részt az alkotásban. Pécstől Pápáig hét szakma képviselői, országszerte mintegy húsz műhelyben több száz szakember dolgozik a rekonstrukción.

A Budavári Palotában újjászülető Szent István-terem augusztus 20-ától várja a látogatókat, az első napokban ingyenesen.

A teremről és a rekonstrukciós munkákról a legfrissebb információkat a Szent István-terem újonnan indult Facebook oldalán olvashatják az érdeklődők.

A Nemzeti Hauszmann Program további fejlesztéseiről és híreiről a program honlapján, Facebook oldalán és Youtube-csatornáján tájékozódhat a nagyközönség.

A Program facebook-oldala

Forrás: sajtóközlemény – Várkapitányság NZrt.

Korábbi cikkünk a témában: Fél év múlva látogatható lesz az újjászületett Szent István-terem a Budavári Palotában

Címkék: Budavári Palota, Nemzeti Hauszmann Program