Csökkent a társasházépítési kedv
buildecon 2024.02.27.

A legfrissebb EBI Építésaktivitási Jelentés szerint tavaly a 2. és 3. negyedév biztatóbb számai után a 4. negyedévben csökkenés következett be a társasházi lakásépítések Aktivitás-Kezdés mutatójában.

2023 gyenge év volt az Aktivitás-Kezdésben...

A megkezdett társasházi kivitelezések értéke 2023 során nem érte el a 300 milliárd forintot - áll az EBI Építésaktivitási Jelentésben. Ez 2022-höz képest 28, 2021-hez képest pedig 30%-os visszaesést jelentett, a 2017-2022 közötti időszakot nézve pedig egyedül a 2020-as Aktivitás-Kezdést előzte meg.

Változatlan árakon nézve ugyanakkor még koronavírus járvány és áfa-emelés sújtotta 2020-as évnél is gyengébbnek bizonyult a tavalyi, 2015-ben volt csak alacsonyabb a megkezdett társasházi építkezések értéke. 2022-höz képest a csökkenés változatlan árakon 38, 2021-hez képest pedig több, mint 50%-os volt.

Bár továbbra is a legnagyobb arányban Budapesten indultak el társasházi lakásépítések, a főváros részesedése némileg csökkent az Aktivitás-Kezdésből 2023-ban 2022-höz képest. Közép-Magyarországon összesen a kivitelezések körülbelül 60%-a kezdődött el, Kelet-Magyarországon kicsit, több, mint 15%-a, míg Nyugat-Magyarország részesedése valamivel 24% felett alakult. 

...viszont sok társasházi lakásprojekt került átadásra

Tavaly az EBI Építésaktivitási Jelentés Aktivitás-Befejezés mutatójának értéke meghaladta a 350 milliárd forintot. Ez közel 28%-os növekedést jelentett 2022-höz képest, és 23%-kal haladta meg a 2021-es szintet. Az idei évre egyelőre szintén magas számok várhatóak. 

2024 jelentős változásokat hozott a lakásvásárláshoz elérhető állami támogatásokban

Január 1-től csak a további gyermeket tervezők kaphatnak állami forrásokat (CSOK+) az otthonvásárláshoz a városokban, a további gyermeket nem vállalók számára csak a kedvezményezett településeken a falusi CSOK jelenthet segítséget. Igaz továbbra is elérhető maradt a babaváró hitel a gyermeket vállalók számára, de szigorúbb szabályok mellett.

A bevezetett CSOK+ újítása, hogy közvetlen vissza nem térítendő támogatási elemet nem tartalmaz a vásárlás időpontjában, jelentős összegű kedvezményes hitel igényelhető az új rendszerben. Vissza nem térítendő támogatáshoz a 2. és 3. gyermekek megszületésekor juthat hozzá a család, amikor a fennálló tartozás egy része elengedésre kerül. Az új rendszer nem tesz különbséget a használt és az új lakások vásárlása között, vagyis eltűnt az új otthonok korábbi előnye, főként, hogy a CSOK+ esetében már az áfavisszaigénylés lehetőségével sem lehet élni új lakás vásárlásánál.

Ugyanakkor pozitív, hogy az igényelhető összegek olyan jelentősen megemelkedtek, hogy a magasabb árú új otthonok esetében is komoly segítséget jelenthetnek. Az idei évre pozitív, hogy a piaci hitelek kamata a tavaly év elejéhez képest jelentősen csökkent, és a mérséklődés várhatóan tovább folytatódik majd, így a kereslet is javulhat az újlakás-piacon, ami javíthatja a fejlesztők kilátásait is, így a tavalyinál több projekt indítására ösztönözheti őket.

Az EBI Építésaktivitási Jelentés három kutatócég együttműködésének eredménye, melyhez az iBuild a projektkutatással és a projektadatbázissal, az Eltinga és a Buildecon a mutatószámok kialakításával és az aggregálást végző algoritmusok kidolgozásával járul hozzá.

Cikk: Tancsics Tünde (Eltinga)

Fotó: Hurta Hajnalka

 

 

Címkék: EBI Építésaktivitási Jelentés