Megkezdik a Hungexpo irodaházak bontását
droID 2016.07.06.
Hatósági eljárás keretében kezdeményezte az illetékes jegyző a Hungexpo irodaházaknál található, a Liget projekt ellen tiltakozó aktivisták által elfoglalt terület átadását jogos használójának.

A terület vagyonkezelője a Városliget Zrt., amely több mint 3 hónappal ezelőtt adta át a bontási helyszínt a kivitelező cégnek, ám az illetéktelenül ott tartózkodó tiltakozók miatt ez idáig nem tudták megkezdeni a munkát. A terület kiürítését ma reggel indították el az illetékes hatóságok.

Mint ismeretes, a romok mellett jelenleg tiltakozók tartózkodnak, akadályozva a jogszerű munkálatok folytatását, annak ellenére, hogy a Városliget Zrt. jogerős bontási engedéllyel rendelkezik, a helyszínen tartózkodni pedig élet- és balesetveszélyes. A Városliget Zrt. ezért nemrégiben birtokvédelmi eljárást indított, amelynek értelmében az illetékes jegyző dönti el, hogy ki tartózkodhat jogszerűen a bontási területen. Az illetékes jegyző a vonatkozó hatósági eljárás keretében ma kimondta, hogy az ott lévő tiltakozók jogellenes magatartást gyakorolnak, majd felszólította őket, hogy hagyják el a területet. Ez azonban nem történt meg, így a jegyző a hatóságok segítségét kérte a terület kiürítése céljából.

A terület kiürítése nem jelenti a tiltakozók véleménynyilvánítási jogának csorbítását, hiszen az aktivisták természetesen szabadon gyakorolhatják ezen jogukat a Városliget azon területein, melyek nem építési-, bontás-, vagy munkaterületek. A park átfogó megújításáért felelős Városliget Zrt. képviselői a közelmúltban nyilvános rendezvényen, rádiós vitán és személyes találkozókon is igyekeztek egyeztetni a demonstrálókkal, akik viszont vagy nem tudtak egységes álláspontot megfogalmazni, vagy elzárkóztak az egyeztetések elől. Társaságunk továbbra is nyitott a tiltakozókkal való egyeztetésre a Liget megújítására vonatkozó javaslataikról, a tárgyalások feltétele azonban a mostani jogellenes állapot megszüntetése.

A Hungexpo irodaházak helyére tervezett Magyar Zene Háza építése kapcsán fontos információ, hogy a nemzetközi tervpályázaton nyertes, leendő épület csak mintegy harmadát foglalja majd el a parkból több évtizede kihasított, kerítéssel körbevett, 10 000 négyzetméternyi területnek: a Liget projekt keretében elvégzendő bontással és területrendezéssel több mint 7000 négyzetméternyi parkfelület felújítására és a Városliget látogatói számára történő visszaadására nyílik lehetőség. Az is fontos tény, hogy a bontási és építési munkálatok nem járnak majd további fakivágásokkal a területen.


Forrás: Városliget Zrt.
Illusztráció: 24.hu

Címkék: bontás, Liget Budapest, Magyar Zene Háza, Városliget