Megnyílt a Fővárosi Állatkert legújabb fejlesztése, a Holnemvolt Vár
sebesp 2018.05.18.
Megnyílt a Fővárosi Állat- és Növénykert Holnemvolt Vár névre keresztelt játszóparkja, amely péntektől várja elsősorban a kisgyermekes családokat interaktív mesevárral, állatsimogatóval és számtalan játéklehetőséggel.

"A másfél hektáron működő új közösségi tér a múlt értékeit és a jelen természeti érdekességeit mutatja be elsősorban a felnövekvő nemzedéknek" – emelet ki az új terület csütörtöki megnyitóján Tarlós István, Budapest főpolgármestere.

Mint mondta, a leleményes tervezők az egykori vidámpark helyén és a korábban az állatkert gazdasági udvaraként működött területen alakították ki ezt a hatalmas mesebirodalmat, ahol újraindult a 110 éves régi körhinta, újjáépült a régi mechanikus céllövölde, helyreállították az új, fedett lovarda homlokzatát. A tervezők úgy álomdták meg a parkrészt, hogy a múlt század fordulójának hangulata egyesüljön a mai kor technikai felkészültségével.

A főpolgármester emlékeztetett arra is, hogy az Állatkertben jelenleg az intézmény történetének egyik legnagyobb szabású fejlesztése zajlik. Elmondta, hogy az állatkerti területen jelenleg épül a 21. század technikai vívmányait is felvonultató, méretében és látványelemeiben is "lenyűgöző" öthektáros Pannon Park, amely szerinte új dimenzióba helyezi az ismeretterjesztésről eddig alkotott képet. Ezen kívül előkészítési szakaszban van a látogatók parkolási gondjaira megoldást kínáló 700 férőhelyes Hermina Garázs is.

"A főváros és a kormány ma is elkötelezett a kert zavartalan működtetésében és fejlesztésében egyaránt, ezért a Fővárosi Közgyűlés egyhangúan 1,5 milliárdos, míg a kiszolgáló egységek kialakításához 1,2 milliárdos támogatást szavazott meg" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a fejlesztések megvalósítása nagyjából öt évet vesz igénybe, amelynek több mint a fele még hátra van.

Tarlós István elmondta: a fejlesztéssel a Fővárosi Állatkert ismét csatlakozhat a világ élvonalához, hiszen Budapest egy olyan új, természettudományos megalapozottságú szórakozási lehetőseggel gyarapodik, amely célja lehet a külföldi és belföldi turistáknak.

A Holnemvolt Várral egy régi álom vált valóra, amelyben az állatok, a játék és a mese egyszerre lehet jelen. Mint mondta, ezek azok a dolgok, amelyek a gyerekeket boldoggá tehetik, és segítheti őket abban, hogy jobban szeressék és megértsék a természetet.

Az új területen főként a szelídebb állatok vannak jelen, az új állatsimogató, a tengerimalacok városa és számos, nagyrészt háziállatokat, ház körüli jószágokat bemutató létesítmény várja a közönséget. A "Szőrmókosban" az alpakákkal, a karavánszerájnál a kétpúpú tevékkel, a Várkertben kialakított majorságban pedig a magyar tarka marhákkal, a gyimesi racka juhokkal, a mangalica sertésekkel lehet találkozni.

A Nyíhangár övezetében az állatkert lovas hagyományai születnek újjá, a Macskaköves udvarban pedig kézműves programok, egyebek közt agyagozás és pékműhely is várja az érdeklődőket.

A központi építményében, a Hetedhét Palotában a magyar állatmesék világával lehet megismerkedni. Az ötszintes épület 2 700  m2-én egy oktató- és játszóház található, amelynek játékai között ismerős állatmesék elevenednek meg, és a játékok Vuk, Mekk Elek, A Nagy Ho-ho-horgász, Pom Pom, Süsü és Dr. Bubó történetei köré szerveződnek, de Csukás István kifejezetten a helyszín számára egy teljesen új mesét is írt Brekk berek címmel.

A játékok mellett a létesítményben az adott mesékhez kapcsolódó állatok is láthatók, az egyes fajokat bemutató ismertető táblák szövegét szintén Csukás István írta. A helyszínhez kapcsolódik a Frakk terem is, amely az ismert meséken keresztül oktatja a gyerekeket a felelős állattartásra.

Az állatkerti játszópark része lesz a még kialakítás alatt lévő Sünispotály, amely az állatkertben zajló mentőmunka új központjaként funkcionál majd; ezen a bázison ismerheti meg a közönség a munka részleteit is.

Kialakításra vár a területen lévő Cápasuli is, amely a Pannon Parkhoz kapcsolódó fejlesztés egyik eleme. A leendő Park központi építményéhez, a biodómhoz ugyanis egy tengeri akvárium is kapcsolódni fog, ahol a közönség különféle cápákat láthat majd. Ehhez azonban szükség van egy cápaneveldére, amely a többihez képest jóval korábban, még ebben az évben elkészül és a Holnemvolt Vár részeként megnyílik a közönség előtt.

(MTI)

Címkék: Állatkert, Budapest, Holnemvolt Vár