Megnyílt a világ legnagyobb bunkere
sebesp 2016.10.06.
Mostantól külföldi turisták is lemehetnek a titkos kínai atomlétesítménybe.

A világ sokáig nem is hallott a létezéséről, nemhogy valaki betegye oda a lábát a kiválasztottakon kívül. A 816-os nukleáris katonai üzemet azért kezdték el építeni 1966-ban, hogy Kína plutóniumot állítson elő ott, és ezzel növelje védelmi képességeit egy esetleges szovjet támadás ellen. A Csucsgking tartomány Fuling körzetének hegyei közé épített létesítményt 17 évig építette 60 ezer katona, míg 1984-ben – nem sokkal a befejezése előtt – leállították a projektet.

A telep létezése egészen 2002-ig szigorúan titkos volt, csak ekkor oldották fel a minősítését. A nagyközönség előtt 2010-ben nyitották meg egy kisebb részét, külföldiek azonban akkor még nem látogathatták meg. Azóta átesett egy felújításon, és most ismét megnyitotta kapuit a turisták előtt, immár beleértve a külföldieket is.

"Külföldi turista eddig még nem látogatta meg az üzemet" – nyilatkozta a China Daily-nek Jang Jen, a telep egyik tisztviselője. „A túrák három óráig tartanak, és a résztvevőknek követniük kell az idegenvezetőt, különben eltévednének ebben a labirintusszerű barlangban" – tette hozzá.

A létesítmény méretei valóban impozánsak: alapterülete 104 ezer négyzetméter, hossza pedig több mint 20 kilométer. Összesen 18 nagyobb barlangtermet tartalmaz, közülük a legnagyobb 80 méter magas. A termeket 130 út köti össze, amelyeken járművek közlekedhetnek.

A barlangrendszert úgy építették, hogy több ezer tonna TNT robbanásának is ellenálljon, és egy akár 8-as erősségű földrengést is képes legyen átvészelni. A felújítás során modern, színes világítást kapott és felvilágosító táblákat helyeztek el. A turistáknak az esetleges sugárzás miatt sem kell aggódniuk, hiszen soha nem helyeztek el benne nukleáris fűtőanyagot.


Forrás: Origo.hu

Címkék: bunker, Kína