Építőipari körökben az ÉMI-ről elsősorban az építőipari termékek megfelelőségi tanúsítványai, illetve az ezekhez kapcsolódó laboratóriumi anyagvizsgálatok juthatnak eszünkbe, de az utóbbi évtizedben már egy másik fontos terület is a nonprofit cég profiljába tartozott. Az elmúlt évek során az ÉMI szakemberei végezték számos kiemelt beruházás mérnöki támogatását, így a lebonyolítás, a minden szakágra kiterjedő tervellenőrzés és szakértés (magas- és mélyépítéstől a kertépítészeti és műemlékvédelmi-restaurátori kérdéseken át pl. a felvonó- és költségszakértésekig), valamint a műszaki ellenőrzés feladatait. Ezek esetenként laboratóriumi vizsgálatokkal is kiegészültek, ezáltal az országban egyedülálló módon komplex formában képviselve a szakmát. A magasépítésben meghonosított minőségbiztosítási rendszerrel úttörő szerepet vállalt az építési kultúra erősítésében.
A teljesség igénye nélkül ide tartozik a Károlyi-Csekonics palota rekonstrukciója, Nagycenk, a Magyar Tudományos Akadémia székházának még folyamatban lévő rekonstrukciója, valamint a Budavári Palota és a kapcsolódó át- és visszaépítések, mint a Királyi lovarda és a Főőrségi épület, a Honvéd Főparancsnokság, a Vöröskereszt-székház, a József főhercegi palota, a Citadella.
Az ÉMI műszaki szolgáltatási feladatait az Építési és Közlekedési Minisztérium veszi át, azonban erre az átszervezésre nem az év végén, hanem már július 1-jén sor kerül. A fenti kiemelt beruházások közül a még folyamatban lévők így az ÉKM ellenőrzése alá kerülnek. Az ÉMI július 1-jével megszűnő részlegén dolgozó különféle szakértők és szakági ellenőrök gyakorlatilag a kezdetektől fogva nyomon kísérik ezeket a projekteket, tudásukra így számítanak az ÉKM-ben is – amennyiben kormánytisztviselőként kívánják folytatni a munkájukat.
Ha nem – akkor felmerül a kérdés, hogy kik fogják ezeket a fontos és jelentős beruházásokat kísérni, és honnan lesz meg hozzá a szükséges muníció: szaktudás, tapasztalat, a tervek és a kivitelezés folyamatának beható ismerete.
Építészként és műemlékvédelmi szakmérnökként, az épített örökség iránt elkötelezettként feltételezném, hogy az ország releváns tudással és tapasztalattal rendelkező szakemberei sorban állnak azért, hogy ezeket a kiemelt projekteket kísérjék, segítsék, ellenőrizzék, hogy a ma történő rekonstrukciók hosszú életű, minőségi és magas igényű munkák legyenek. Ehelyett most félő, hogy – legalábbis az átszervezés idejére – gazdátlanul maradnak ezek a folyamatban lévő kivitelezések, vagy olyan személyek ellenőrzése alá kerülnek, akiknek nincs korábbi, meglévő tudása az épületekről, és időbe telik, amíg ezt pótolni tudják.