Megtört a jég, mégis megépítik a piramis felhőkarcolót Párizsban
sebesp 2015.06.30.
A francia főváros közgyűlése mégiscsak megszavazta kedden a Tour Triangle nevű, 180 méter magas felhőkarcoló építésének tervét, amelyet Anne Hidalgo szocialista főpolgármester a kezdetektől támogatott. Negyven év után ez lesz az első ilyen jellegű építkezés a francia fővárosban.

A területre szóló építési engedélyt a közgyűlésnek kell kiadnia, a képviselők azonban novemberben még 89 szavazattal 78 ellenében elutasították a javaslatot, most viszont 87-en szavaztak mellette és 75-en ellene.

A novemberi eredményt a főpolgármester megtámadta a bíróságon, miután a kormányzó Szocialista Párt által kért titkos szavazást az ellenzéki képviselők nem tartották tiszteletben azzal, hogy a kameráknak felmutatták a szavazócéduláikat, mielőtt bedobták az urnába. A szavazást ezért újra meg kellett tartani, a centrista képviselők egy része pedig most másképp szavazott, mint novemberben.

A Pritzker-díjas svájci építészpáros, Jacques Herzog és Thierry de Meuron tervezte a Háromszög-tornyot, amely 180 méter magas lesz, és az egyre csökkenő méretű szintek piramisalakot formálnak majd.

A Párizs déli részére, a Porte de Versailles kiállítócsarnok közelébe tervezett épületben irodák és egy 120 szobás négycsillagos szálloda kap helyet, ez utóbbi a 42 emeletből ötöt foglal majd el. Az eredeti terveket módosították az építészek, az alapterületet 77 ezer négyzetméterről 80 ezerre növelték, 2200 négyzetméteren közösségi irodák fognak működni és lesz egy 540 négyzetméteres kulturális tér is.

Philippe Goujon, az érintett 15. kerület polgármestere szerint a változtatások nem kielégítőek. Az építészek figyelembe vették ugyan a helyiek kéréseit, a polgármester szerint azonban ez nem volt elég ahhoz, hogy igennel szavazzon. Szerinte a Háromszög-toronynak működésében kapcsolódnia kellene a mellette található Porte de Versailles kiállítócsarnokhoz.

Az 500 millió eurós projektet teljes egészében magántőkéből finanszírozza az Unibail-Rodamco ingatlanfejlesztő cég, az építkezés 2017-ben kezdődne, a tornyot egy évvel később tervezik megnyitni, tetejéről hasonló kilátás nyílik majd a francia fővárosra, mint most az Eiffel-toronyról.

Párizsban az épületek magasságára vonatkozó, 2010-ig érvényben lévő plafon az 1977-ben megállapított 37 méter volt, amelyet az 1973-ban megnyílt 210 méter magas Montparnasse-torony építése után állapítottak meg. A 327 méter magas Eiffel-torony, Párizs legmagasabb épülete még a szabályozás előtt, a 19. században épült.

Forrás: MTI

Címkék: