Megújult az ikonikus belvárosi Telenor üzlet
Díjnyertes hazai építészcsapat álmodta újra a teret
d.adel 2020.06.26.

A Telenor megbízására egy díjnyertes hazai építészcsapat, a Pyxis Nautica álmodta újra a mobiltársaság belvárosi üzletét, amely egyben teljesen új nagyvárosi funkciót kapott: a jövőben „open working space”-ként, azaz közösségi irodaként is működik majd.

A teljesen megújult helyszín az elmúlt negyedszázadban ikonikussá vált a cég történetében, hiszen 1994-ben az Astorián nyílt meg a vállalat első önálló üzlete, ami máig a legnagyobb alapterülettel rendelkezik a Telenor üzlethálózatában.

A még a koronavírus-korlátozások előtt bezárt, és a veszélyhelyzet feloldására már megújult belvárosi üzlet teljesen új külsővel nyitotta ki kapuit. Az átépítés eredményeként egy egyedülálló tér jött létre, amelyet amellett, hogy egy kávézó hangulatvilágát idézi, mégis high-tech megoldásokkal ruháztak fel.

Újratervezés: fókuszban az ügyfélélmény

Fontos szempont volt a természettudatos szemlélet megvalósítása, valamint az ügyfélélmény növelése. Bár az online ügyintézés a járványügyi veszélyhelyzet alatt a korábbinál is elterjedtebbé vált, a személyes kontaktus továbbra is fontos maradt az ügyfelek számára. A Telenornál az üzletek forgalmának 90%-a néhány hét alatt visszaállt a korlátozások előtti időszakára.

„Az ügyfélkiszolgálás szerepe évek óta fontos stratégiai terület a Telenor számára, ezért az üzlet átalakításakor az egyik legfontosabb szempont az ügyfélélmény növelése volt. De ugyanennyire fontos az értékesítési élmény is. Ha az üzletben dolgozó kollégák számára motiválóak a körülmények és a feltételek, akkor az erősen hat az ügyfeleinkre is. Az üzlet számos új funkcióját ennek szellemében alkottuk meg” – mondta el Oláh Gábor, a Telenor Magyarország lakossági értékesítési igazgatója.

A nagy újratervezés feladatát az idén az ’Év Belsőépítész Cége’ címet elnyerő, fiatal hazai cég, a Pyxis Nautica csapata nyerte el és vett részt a megvalósításban. A csapat a korábbi 180 négyzetméteres ügyfélteret a teljes üzlettérből 276 négyzetméteresre bővítette, és a természetközeliség jegyében a világos teret élő növényekkel, zöldfallal, fa felületekkel és részben újrahasznosított bútorokkal tervezte meg.

„A koncepciónk lényege az volt, hogy a betérő ügyfelek egy rideg, steril iroda helyett egy barátságos kávéházi miliőben érezhessék magukat. Hatalmas teret kaptunk a kibontakozásra, hiszen a Telenor a back office területet is az ügyfelek rendelkezésére bocsátotta” – mondta Monori László, a Pyxis Nautica építésziroda társalapítója. „A hangulat kedvéért és az izgalmas részletképzési lehetőségek miatt nyír rétegelt lemezt használtunk a falakon, és a bútorok is ebből készültek. A nyír réteglemezek puhítják az elegáns, kissé hűvös antracit felületeket. Fontos a sok növény, valamint a növényvilágító lámpák pasztell színei, amelyektől a végeredmény letisztult és környezettudatos” – tette hozzá Monori László.

A klasszikus IT megoldások – mint például a digitális sorszámhúzó – mellett számos, az üzlettérben zajló eseményeket értelmező megoldás került bevezetésre. A megújult eszközökkel például nyomon követhető, hogy melyik kiállított telefon vagy tablet mennyire népszerű a látogatók körében, az üzlet melyik területén töltik a várakozási időt, látogatásuk célja ügyintézés, vagy csak érdeklődés, tájékozódás. A modern megoldások célja, hogy az így kinyerhető, anonim adatok alapján még magasabb színvonalon lehessen kiszolgálni az ügyfeleket.

Telkó-élmény mellett közösségi iroda

Az üzlethelyiség terét nem csupán a designban, hanem funkcióját tekintve is átalakították: nem egyszerű értékesítési pont, hanem közösségi irodaként is funkcionál, ahol a közösségi irodák mintájára bárki foglalhat magának akár egy asztalnyi területet vagy a három tárgyalóhelyiség valamelyikét. A Telenor megoldása azonban egy gyors, „on-the-go” megoldásra, és nem a hosszabb tartózkodásra sarkall. A szolgáltatás részeként nemcsak „asztalt és széket” kapnak a vendégek, hanem az ideiglenes irodai munkához minden egyéb infrastruktúrát, áramvételi lehetőséget és díjmentes szélessávú Hipernet-elérést is. Ezzel a lépéssel a Telenor kilép a telekommunikációs cég hagyományos kereteiből, hogy egy teljesen új piacon nyújtson új, alternatív megoldást. Az egész világon egyre elterjedtebbek az open working office-ok, vagyis azok a terek, ahol a napjaink digitálisan független munkavállalói, vállalkozói dolgozhatnak. A Telenor Astoria-üzletben előzetes regisztrációval bárki foglalhat majd magának íróasztalt maximum három órára, így a belvárosban két találkozó között is hasznosan töltheti az idejét, folytathatja online végezhető munkáját, felkészülését.

 A Telenor Astoria számokban:

 4200 méter elektromos kábel

  • 402 négyzetméter rétegelt lemez
  • több mint 200 növény, 14 négyzetméter növényfal
  • 21 kijelző
  • részben újrahasznosítható székek és teljesen újrahasznosítható kaspók

Timelapse videó a belső átépítésről

Forrás: sajtóközlemény

Címkék: