Menesztették U. Nagy Gábort a Soproni Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézet (AMI) éléről – diákjai tüntetnek
Ware-Nagy Orsolya 2019.02.07.
Egy emberként állnak ki a Soproni Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézet hallgatói a kedden pozícióiból azonnali hatállyal felmentett U. Nagy Gábor igazgató mellett, akinek menesztése ellen az intézet tanári kara is teljes mellszélességgel kiáll.

A hallgatók szerda délelőtt tüntetést kezdtek, ahol molinókkal és körmenettel is kifejezték tiltakozásukat, valamint tárgyalni próbáltak a vezetőséggel U. Nagy Gábor visszahelyezéséért.

A fiatalok egy közleményt is kiadtak, amelyben a történteket illetve követeleséseiket is megosztották. Mint írják, U. Nagy Gábor Ybl-, Kós Károly- és Kotsis Iván-díjas építészt, a soproni Alkalmazott Művészeti Intézet vezetőjét a tegnapi nap folyamán a Soproni Egyetem vezetősége azonnali hatállyal menesztette valamennyi, a művészeti intézetben betöltött pozíciójából.

U. Nagy Gábor évek óta az AMI körülményeinek javításán, önálló karrá változtatásán fáradozott, mivel a művészeti intézet a Soproni Egyetemen a szakok és diákok szakmai eredményeihez és hallgatói létszámához viszonyítva lényegesen kevesebb elvi és anyagi támogatásban részesült, hátráltatva ezzel a három művészeti szak és diákjainak előrelépést, fejlődését. U. Nagy Gábor tárgyalásokat kezdeményezett Palkovics Lászlóval és a győri Széchenyi István Egyetem művészeti karával az integrációról. Ez a függetlenné válás a Soproni Egyetem vezetőségének nem tetszett, és U. Nagy Gábort az intézetvezetői feladatok elhanyagolására hivatkozva menesztették a művészeti intézetből.

Közleményükben hozzáteszik, hogy a tüntetésen résztvevő és annak követeléseiével egyetértő egykori és jelenlegi AMI-s diákok a támogatásukról biztosítják U. Nagy Gábort, aki az elmúlt években diákjainak szakmai és emberi útját maradéktalanul és messzemenőleg  támogatta és támogatja, és tiltakoznak az önkényes és méltatlan döntés ellen.

A hallgatóknak egy követelésük van, mégpedig hogy U. Nagy Gábort helyezzék vissza valamennyi, az AMI-ban betöltött pozíciójába.

Forrás: UNG for Principal facebook-oldal, Cyberpress, Kalmár Kincső facebook-oldala (fotók)

U. Nagy Gábor a közelmúltban Kotsis Iván-érmet kapott, amelyről a Tervlap.hu-n is beszámoltunk:

Katona Vilmos: 2018 Kotsis Iván-érmese U. Nagy Gábor

További cikkünk az AMI körül kialakult helyzetről: Nyílt levélben állnak ki az ország neves építészei U. Nagy Gábor mellett

Cikkeink az AMI körül kialakult helyzetről:

Címkék: Alkalmazott Művészeti Intézet, AMI, Soproni Egyetem, U. Nagy Gábor