Menő lett a mozgatható konténerhotel
donkanyar 2013.01.30.
Sok építészt és dizájnert foglalkoztat, hogy hajókonténerekből építsenek házat. Az új trend most a bármikor elmozdítható mobil konténerhotel.

Az építészek koncepciója az volt, hogy a hat méter magas hajókonténereket úgy újítsák fel és hasznosítsák újra, hogy azokból mozgatható lakóegységek, bármelyik irányba elfordítható és bővíthető szállások legyenek alkothatók. (Persze ezeket a konténereket eredetileg is mozgásra tervezték.) Az ezzel a megoldással megépített, kényelmesen berendezett Sleeping Around Hotel jelenleg Antwerpen partjainál látható, de a fentiek tükrében holnap akár már a New York-i öbölből is évezhető lehet az amerikai metropoliszra a kilátás.

Az Antwerpennél álló hat felújított konténer közül négy berendezett szobaként, a maradék kettő pedig reggeliző- és pihenőszobaként, illetve szaunaként funkcionál. A tervezők és a kivitelezők természetesen környezetvédelmi szempontokra is gondoltak, amikor a kialakításokról döntöttek, épp ezért csak ökológiailag fenntartható anyagokat használtak a szobák felszereléséhez.
A konténerek Kínában készültek, de mivel sokszor nem éri meg az üres konténereket visszaszállítani az anyaországba, így sokszor a célállomás kikötőjében maradnak. Ezek az elhagyatott konténereket karolták fel az építészek, s így jött létre ez az antwerpeni mozgó szálló is.


(forrás: www.treehugger.com)

Címkék: Antwerpen, építészet, konténerépítészet, konténerhotel, Sleeping Around Hotel