Az építészeti szaksajtó hazai és nemzetközi színtéren igen változatos szerepköröket tölthet be. Vannak, amelyek a népszerűsítést és az építészeti mű kulturális interpretációját tűzik ki céljukként, akadnak olyanok is, amelyek bővebben elemezhető, történeti vagy urbanisztikai összefüggéseket tárnak fel, megint mások a szerkezeti újdonságok bemutatására szorítkoznak. Az is elképzelhető, hogy néhány folyóiratban az építészet mellé más művészetek és tudományágak, esztétikai, szociológiai és a legkülönfélébb filozófiai irányvonalak diskurzusai is betársulnak. Bármiképp legyen is, egy-egy épület és az építészet népszerűsége egyaránt attól függ, hogy a sajtó milyen minőségben és milyen gyakran tájékoztat róla.

A Metszet építészeti magazin idén tudományos elismertséget vívott ki azzal, hogy bekerült a Scopus adatbázisába. A Scopus a tudomány világában körül-belül úgy működik, mint a bankok hitelminősítési rendszere: az adatbázisban nyilvántartott lapokban közölt cikkek hivatkozottabbak, forrásként mérvadóbbak, ezért az elismertebb szerzők szívesebben publikálnak bennük. Ami a lap történetében mérföldkövet jelent, Magyarországnak is elhozta a sikert, ezzel ugyanis közép-kelet-európai régióelső lett az építészet területén. Ennek apropóján érdemes közelebbről is megismerkedni a tudományos minősítés alapjaival és gyakorlati jelentőségével!

Hogy pontosan mi számít minőségi tájékoztatásnak, arra nincsenek örök érvényű konvenciók. Az egyes szakterületek belső kapcsolati hálója és eltérő kutatási módszertana ezt nem is teszi lehetővé. A forrásokat mindenesetre értékelni és rangsorolni kell valamilyen módszerrel, hogy a szaklapokat össze lehessen vetni egymással. Mivel az ilyen összehasonlítások mögött személyes, emberi tényezők és megszokások is állnak (tipikus esete ennek egy intézménybe vagy hírügynökségbe vetett feltétlen bizalom), valamint a legegzaktabb eredményeket is csak idővel igazolja a gyakorlat, a hitelesség eldöntésébe mindig vegyül véletlenszerű és szubjektív elem, amit nem lehet, de nem is kell kiküszöbölni.

A hitelesség mérését megkísérlő tudományág, az úgynevezett tudománymetria sem állít fel külső kritériumokat az egyes szakterületek számára, csak azt méri, hogy a kutatások aktív résztvevői mit fogadnak el hitelesnek, hová fordulnak, ha a legfrissebb eredményeket és információkat keresik, és – ebből kifolyólag – mit idéznek leggyakrabban. A terület statisztikái azt is megmutatják, melyik a legfelkapottabb kutatási szakág és téma, no meg hogy egy diszciplína mennyire belterjes, avagy nyitott az újdonságokra. Minden egyéb következtetést az idézetek gyakoriságából lehet levonni – úgy tűnik tehát, hogy ez a bölcsek köve a tudománymetriában.

Noha vannak átfedések, az idézetek számát másképp veszik figyelembe a szerzőknél, mint a folyóiratoknál. Előbbieknél csak az számít, hogy az adott szerző munkáira hányan és hol hivatkoztak, míg az utóbbiaknál annak is van jelentősége, hogy a lap hány közleményt és ezekben mennyi hivatkozást ‘termel’, mivel ezzel maga is kiveszi részét a referencialáncolatok világméretű mátrixából. Az általános tudománymetriai jelzőrendszerek feladata ezek alapján annak meghatározása, hogy egy folyóirat saját szakterületén belül vagy más területekkel összevetve, egy adott időintervallumban hol áll az idézettségi ranglétrán. Egy magára valamit is adó szerző nem hagyhatja figyelmen kívül ezt a tényt, hiszen nem mindegy, hogy 10 vagy 10 000 olvasó szerez tudomást egy adott munkájáról, valamint az sem érdektelen számára, hogy a Yale és a Sorbonne kutatói vagy csak közvetlen munkatársai, barátai vagy beosztottjai olvassák.

A metrikus mutatók természetesen csak közelítőleg jelzik a folyóirat sikerét, amit nem lehet tökéletesen objektívvá tenni. A Scopus által használt három index közül a legegyszerűbb közelítést az úgynevezett „durva impakt” (IPP vagy RIP) adja. Az először a Leideni Egyetem természettudományi és műszaki fakultásán (CWTS) felírt képlet szerint ezt az értékmérőt egy adott folyóirat éves összes hivatkozásmennyiségének és az azt megelőző három év összes közleménytermésének hányadosa adja. A hivatkozások közé csak olyan folyóiratcikkek számítanak be, amelyek a legutóbbi három évben jelentek meg, és szintén jegyzettek a Scopus nyilvántartásában. Ez szigorú kritérium, hiszen feltételezi, hogy az újságban megjelenő cikkek szerzői tisztában vannak szakterületük legfrissebb publikált eredményeivel; emellett jól ellenőrzött mérce is, mert a rendszerből kiszűri a nem minősített szerzeményeket. Hibája, hogy nem tesz különbséget az egyes tudományágak idézési habitusai között, noha azokban tekintélyesek a különbségek.

A problémát Henk Moed leideni professzor oldotta meg a „kontextuális” vagy „kiegyensúlyozott impakt”-ként is ismert, hivatalos nevén Source Normalized Impact per Paper (SNIP) bevezetésével. A SNIP mérőszáma az IPP-indexen alapszik, de megszorozza azt egy szakterületre jellemző változóval, amit a hivatkozások adott tudományterületen mért átlagos sűrűségéből, az IPP időarányos változékonyságából, valamint az értékbecslés alapját képző utolsó három év irodalmának és a szakterület teljes irodalmának arányából szűr le. A SNIP tehát némi szakmaközi etikát csempész a folyóiratok rangsorolásának meglehetősen kegyetlen mechanizmusába. Tekintettel van a tudományágak közötti különbségekre és produktivitásukra, amit Eugene Garfield, a tudománymetria apostola és az Institute for Scientific Information (ISI) alapítója (1960) nyomán „hivatkozáspotenciálnak” neveznek. A SNIP-index alkalmas arra, hogy a különböző területek folyóiratait elvileg saját valós teljesítményük alapján hasonlítsa össze, és – mi több – az azonos szegmenshez tartozó folyóiratok versenyképességéről is valóságosabb képet fessen.

A Scopusban használatos harmadik értékmérő az SJR-index. A SCImago kalkulusát egy avatatlan szem számára átláthatatlan, négytagú óriásképlet írja le, amelynek minden tagját egy-egy iterációs művelet alapján számítják. A képlet a gráfelméletben és szociológiában ismert kapcsolatháló-elemzésen alapszik, amely összetett mátrixműveletek segítségével kimutatja egy hálózat fajsúlyos elemeit. A tudományos folyóiratok halmaza elképzelhető egy olyan pontfelhőként, ahol az egyes pontokat a hivatkozások hálózata köti össze. Ha ennek a halmaznak meg akarjuk találni a legjelentősebb elemeit, akkor nincs más dolgunk, mint megkeresni benne azokat a pontokat, ahová – mérlegelve a köztük lévő távolságot is – a legtöbb hálóvonal közvetlenül és más pontok közvetítésével befut. A rendszer működési elve sok rokonságot mutat a Google keresőmotorjával, amelyet elsőként Larry Page és Sergey Brin, a Google Inc. két évvel későbbi alapítói mutattak be a kaliforniai Stanford Egyetemen 1996-ban.

A végeredmény az úgynevezett sajátvektor-centralitás (eigenvector centrality), amely a folyóirat-hálózat minden eleméhez meghatározott pontszámot rendel. Lényeges, hogy ez a pontszám már implicit módon magában foglalja a lap külső idézettségét is, amit a Scopus alternatíváját jelentő Web of Science (WoS) közismert impaktfaktora (IF) minden más tényezőtől elkülönítve mér.

Az SJR-index tendenciái nagyjából egybevágnak a két másik pontozási rendszerével. Ritkán találkozunk olyan kiadvánnyal amelynek IPP-indexe kimagasló, de SJR-indexe szánalmasan alacsony lenne. Ez azt is jelenti, hogy a szakterületükön jól teljesítő folyóiratok általában a szélesebb globális választékban is megállják a helyüket, ám ott letörölhetetlenül magukon viselik saját tudományáguk általános népszerűségének vagy támogatottságának hatásait. Bár az SJR-index bevezetésével előtérbe került tudományterületek palettája jóval változatosabb, a rangsorvezető lapok között továbbra is megtaláljuk a másutt is igen népszerű mikrobiológiát, míg a lista élén feltűnő a gazdaságtudományi iratok gyakorisága.

Az építészszakma nagy 'szerencséje', hogy a listavezetőkhöz képest semmilyen komoly tudományos érdeklődésre nem tart igényt, még a világ vezető országaiban sem. Ennek köszönheti információszabadságát és termékeny, tudományközi légkörét. Az építészet ténylegesen lehet az a fórum, ahol a szabad kommunikáció kialakulhat. Örömre ad okot, ha egy kiadvány bekerül a Scopusba és ott tekintélyes helyezést ér el, de munkaközösségének kritikusan kell tekintenie önmagát, nehogy túl magas pontszámot érjen el, mivel ez azt jelentené, hogy a mainstream tudomány valamely magasan támogatott, progresszív területébe sorolódott, ami veszélyezteti függetlenségét. Túl magas pontszám elérésére az építészeti sajtóban nem is kimondottan van lehetőség, hiszen még az olyan populárisabb lapoknál is, mint a brit Architectural Design, ez a mutató mindössze 0,261. Egy tudós építész alkotói szabadságának ez éppen meg is felel, és akkor sincs ok aggodalomra, ha a világ összkínálatának bővülésével ez az index – mint az összes többi – finoman csökkenő tendenciát mutat.

De nézzük a tényleges kínálatot regionális szinten! Ha a négy szóba jövő szakterületi besorolást: az építészetet, az urbanisztikát, a műemlékvédelmet, valamint a „vizuális és előadóművészetek” kategóriát vesszük alapul, akkor úgy találjuk, hogy a kelet-közép-európai államok körében Magyarország egyike a legtekintélyesebb helyet elfoglaló országoknak. Míg Csehországban, Lengyelországban, Romániában, Szlovéniában és – meglepő módon – Ausztriában sem találunk kifejezetten építészeti témájú minősített kiadványt, addig hazánkban ebből kettő is rendelkezésre áll: 2007-óta az Akadémiai Kiadó Építés-Építészettudomány című nagy múltú folyóirata, valamint hivatalosan 2015. január 1-jétől a Metszet. A választékot tovább színesíti az Akadémiai Kiadó másik fontos irata, a Pollack Periodica, amely jóllehet a felsorolt témakörök egyikét sem jelölte meg szakterületeként, tapasztalatból tudjuk, hogy „anyagtudomány” (material science) és „általános mérnöki ismeretek” (civil engineering) besorolás alatt urbanisztikai és innovatív épületszerkezetekkel kapcsolatos közleményeket is publikál. Példája jól informál arról, hogy a tudományágak kevésbé definitív megközelítése eredményeket hozhat a nemzetközi pontversenyben.   

E periodika után hazánkban második helyen a Metszetet találjuk, ám az építészet, vizuális művészetek, urbanisztika és műemlékvédelem területén maradva kimagaslóan az első. A Scopus SCImago-nyilvántartásában jelzett minőségjelzők (Q-indikátorok) alapján a Metszet vizuális művészetek kategóriában már a Q2-es jelzésű ‘másodosztályba’ tartozik – összevetésképp ebben a szegmensben Q2-es besorolást ért el az Oxford Art Journal, vagy az Isztambuli Műszaki Egyetem A|Z ITU Journal of Faculty of Architecture című kiadványa is. E téren a Metszet az Acta Hungariae Artiumot és a Művészettörténeti Értesítőt, az Akadémiai Kiadó két művészettörténeti folyóiratát is maga mögé utasította. Úgy tűnik továbbá, hogy jelenleg ez az egyetlen hazai akkreditált szaklap, amely az urbanisztikai minősítést is kiérdemelte.

Bár még fiatal a tudományos pályafutása, a Metszet nemzetközi mezőnyben is középpályás. Építészet témakörben a 111 minősített szakkiadvány közül jelenleg a 70. helyet foglalja el, ami jövőre tovább javulhat. Ez régiós szinten csak orrhossznyi előnyt jelent, érdemes azonban felfigyelni arra, hogy hazánk kínálata jóval gazdagabb a környező országokénál. Az építészeti szegmensben Szlovákia (Architektúra a Urbanizmus), Szerbia (Spatium) és Horvátország (Prostor) tud csak egy-egy nívós periodikát felmutatni, ezek idézettsége azonban a hazai kiadványok túlnyomó többsége előtt jár.

A Scopusban építészet témakörben 2016 májusában listázott aktív folyóiratok több mint felét az USA és az Egyesült Királyság adja. Ez az arány vizuális és előadóművészetek kategóriában még ennél is kiegyensúlyozatlanabb, ahol a két vezető ország a világpiac több mint 57%-át uralja (műemlékvédelem témában azonban csak 43%-át). Ha az építészetet kibővítjük az építőmérnöki tudományok (civil and structural engineering), valamint az épület-szerkezettan és kivitelezés (building and construction) területével, a hasonló eloszlás miatt az összkép gyakorlatilag nem változik. Ehhez hozzávéve Hollandia 7, és a teljes közép-európai régió 8-9%-át, a világ építőművészeti és építészmérnöki folyóiratainak csaknem kétharmadát áttekinthetjük.

A fentiek alapján viszonylag pontos kép rajzolható az építészet belső területi megoszlásairól. Ide érthetjük mindazt a hat humán- és mérnöki területet, amely az építészettel közvetlen kapcsolatban áll. A két vezető szakág két pólust képvisel: a mérnöki (22%) és művészeti (38%) ‘véglet’ ritkán keveredik egyazon kiadvány besorolása alá, a kettő között elvileg hidat verő építészet mégsem kellően népszerű. Utóbbi a teljes kínálat kördiagramjából csak egy sovány szeletet foglal el (8%), amely az épület-szerkezettan és kivitelezés mögött 6%-kal elmarad. A maradék két helyet az urbanisztika (12%), végül a műemlékvédelem (6%) tölti ki, ezek tehát a legbelterjesebb tudományos szakterületek.

Régiónkban Magyarország és Horvátország kínálata a legkimagaslóbb. Ha a folyóiratok hozzájárulását az építészettudományhoz besorolásuk alapján számítjuk – vagyis összeadjuk egymással a folyóiratok egyenként megjelölt szakterületeit –, a két ország 11-11 pontot kap, míg Ausztria, Szlovénia és Szlovákia csak 2-2, Csehország 4, Szerbia 5, Románia 6, Lengyelország pedig – a sorban rangosabb helyet elfoglalva – 9 ponttal gazdálkodik. Horvátország és Magyarország teljesítményét összevetve, a balkáni szomszéd lapjai valamivel magasabb átlagos SJR-indexszel rendelkeznek, de a hazai kiadványok kiegyensúlyozottabban fedik le az építészszakmát. Nálunk a legégetőbb hiány az urbanisztika területén mutatkozik, ezért is van nagy jelentősége, hogy a Metszet nemzetközi tudományos elismertségre tett szert.

A szerkesztők remélik, hogy a lap szaktudást igénylő, elemző szemléletű közleményei továbbra is jól megférnek majd a közérthetőség jegyében született írásokkal, képviselve a magasabb építészetkritika egyszerre tudományos és kulturális tájékozódású területét. A Metszet csapata mindenkori feladatának tartja, hogy hidakat verjen a mérnöki hagyományok, a városépítés, a műemlékvédelem és a vizuális kommunikáció közé, mert mindez az építészet elvehetetlen sajátja, amelyben minden részterület számít.   

A teljes cikk és irodalomjegyzéke a Metszet 2016/6-os, decemberben megjelenő számában lesz olvasható.

Fizessen elő a Metszet folyóiratra online, vagy faxlap beküldésével (letölthető itt)!