Milyen diákszállót tervez egy milliárdos?
sebesp 2021.11.16.

Se ablaka, se ajtaja, mégis, hmm... hányan is? Négyezer-ötszázan laknak benne. És még Corbusier hibáira is megvan a megoldás.

Charles Munger milliárdos befektető szerint a Kaliforniai Egyetem sokat bírált diákotthonának, a Munger Hall-nak terveit Le Corbusier ihlette, és "addig fennáll majd, mint a piramisok", állította a projektet védő interjúban.

Munger az Architectural Record-nak adott interjújában védeni próbálta a 156 000 m2-es épület tervét, amely 4 500 diák lakójának 94%-a ablaktalan szobákban lenne elszállásolva. A 97 éves Munger elmondta, hogy a diákszálló Le Corbusier ikonikus, marseille-i Unité d'Habitation modernista lakóházprojektje alapján készült. Azt állította, hogy javított Le Corbusier dizájnján, amely "túl szűkös volt ahhoz, hogy a tereket érdekessé tegye".

"Túró az egész, nem működik" – mondta Munger az Architectural Record-nak. "De én megjavítottam – mondta – Sorra vettük Corbusier hibáit és az egyetemi kollégiumok hiányosságait, és egyenként kijavítottuk mindegyiket."

A vitatott terv a napokban hívta fel magára a figyelmet, amikor Dennis McFadden építész kilépett a Kaliforniai Egyetem bizottságából, tiltakozva a terv ellen. A Los Angeles-i építész, aki 15 éve tagja volt az egyetem tervfelülvizsgálati bizottságának, lemondó levelében azt írta, hogy „zavarta” a 11 emeletes, 156 000 m2-es épület terve. – írja a  The Washington Post.

McFadden szerint a kollégiumot rossz válasz az egyre növekvő szobaszám igényére, egyúttal felveti a kérdést, hogy a gazdag adományozóknak mekkora beleszólásuk lehet azoknak az épületek tervezésébe, amelyekre rávésik a nevüket bőkezű adományuk okán.

Munger, aki egyébként nem vett részt építészeti képzésen, azt mondja, nem zavarják McFadden ellenvetései, és „ez nem valami őrült ötlet”. A virtuális ablakok ötlete ugyanis egyenesen a Disney Cruise hajóitól származik, magyarázta Munger az Architectural Record interjújában. 

"Kevés volt az ablakunk, tehát csak lemásoltuk, amit a Disney Cruises csinált. Ahogy a Disney csinálja, úgy az ablak valójában egy televíziókészülék. Gyönyörűen működnek a hajókon. De azt akartam, hogy a napfény érzetét keltsék, így függönyt tettem eléjük, ami mögül nem lehet megmondani, hogy mesterséges-e vagy valódi a fény" – tette hozzá.

"Kitaláltam, hogyan kell ezt megcsinálni. A lámpákat úgy programozni, hogy másolják a nap mozgását, túl drága lett volna. Így a diákok számára gombok állnak rendelkezésre, és olyan fényt kaphatnak, amilyet csak akarnak. Az igazi ablakok ezt nem is tudják."

McFadden a nyílászárók hiánya mellett a be- és kijáratok számán – az egész épületre 14 db – is felvonta a szemöldökét. Munger szerint a tervezés követi a biztonsági előírásokat. 

"Őrülten figyelek a biztonságra" – mondta. "Elegendő kijárat van ahhoz, hogy az összes előírást kielégítse, sőt, jóval nagyobbak a szokásosnál." 

"Ez egy sprinklerrel felszerelt vasbeton épület" – mondta az Architectural Record-nak. "Tudja, mekkora veszteséget okozott tűzeset a sprinklerrel felszerelt vasbeton épületek történetében? Körülbelül nulla." Az épületet vasbeton üzemben gyártják előre, ami Munger szerint "olyan tartós lesz mint a piramisok".

Noha Munger nem rendelkezik építész képzettséggel, úgy véli, hogy a Munger Hallhoz hasonló épületek "szerte Amerikában el fognak terjedni". Nem hiszi azonban, hogy az egyetemeknek általában meg kellene engedniük az adományozóknak, hogy megválasszák az épületek építészét. "Ha megengedik az adományozónak, hogy kiválassza az építészt, amit sok helyen meg is tesznek, az épületek pocséknak tűnnek" – mondta az Architectural Record-nak. "De ez egy különleges eset. Régóta csinálom, és többet tudok róla."

Munger korábban más campusok, köztük a Stanford és a Michigani Egyetem épületeit is támogatta. A Kaliforniai Egyetem Santa Barbara épületét még jóvá kell hagynia a California Coastal Commission-nak.

McFadden aggodalmát fejezte ki amiatt is, hogy az épület idegenül fog kinézni a környezetében, a vízparti campuson, és soha nem látott sűrűségű lesz. McFadden szerint a kollégium a bolygó nyolcadik legsűrűbb negyedének minősülne, alig maradva el a bangladesi Dakától.

Címkék: diákszálló, Egyesült Államok