Milyen terek, épületek újulnak meg Budapesten?
donkanyar 2013.10.01.
Egymilliárd forintból megújul a Rudas Gyógyfürdő déli szárnya, a beruházás teljes forrását a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. állja. Ezek mellett Fővárosi Közgyűlés döntése értelmében a Nyugati téri Skála előtti terület, a VIII. kerületi Palotanegyed, és a II. János Pál pápa tér is megújul.

A Rudas megújulás után a déli épületrész is a fürdő része lesz, felújítják a volt palackozóüzemet, a nappali kórház helyén váltókabinos szekrényes öltözőt alakítanak ki, átjáróhíd épül az előcsarnok felett és szaunákat is létesítenek. A beruházásban érintett ingatlanok állami tulajdonban vannak, a palackozóüzem vagyonkezelője ugyanakkor a BGYH, a többi ingatlanra pedig ingyenes használati jog illeti meg a fővárosi önkormányzatot. A Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésén hozzájárult a fejlesztéshez. A munka várhatóan október 21-én indul a déli szárnynál, s 2014. augusztus 30-ig kell elkészülnie.

A Fővárosi Közgyűlés huszonkilenc kerületi projekt támogatásáról döntött. A Tér-Köz pályázaton július végéig pályázhattak a kerületek városrehabilitációs programok támogatására. Az elbírálás szempontjai közé tartozott a helyi civil kezdeményezések felkarolása, a társadalmi, gazdasági és környezeti fenntarthatóság, az innovatív, előremutató eszközök alkalmazása, valamint az üres, alulhasznosított városi területek problémájának megoldása. A kerületi önkormányzatok 61 pályázatot nyújtottak be, csaknem 16,7 milliárd forint értékben. A kiírás szerint a főváros mintegy 5,1 milliárd forintot használhat fel támogatásra.

A főváros által támogatott 29 projekt között van a II. kerületi Pálvölgyi Természettudományi Bemutatóhely és Családi Szabadidőpark kialakítása, egy többfunkciós közösségi tér kialakítása Békásmegyeren, az V. kerületi Szervita tér és a VI. kerületi, Nyugati téri volt Skála Metró előtti terület megújítása, a józsefvárosi Palotanegyed kulturális városmegújítása, a II. János Pál pápa téri játszótér fejlesztése. Józsefvárosnak egyébként csaknem 380 millió forintot szavazott meg a Fővárosi Közgyűlés. A Palotanegyed kulturális városmegújítására és majdnem 320 millió míg a II. János Pál pápa téri játszótér fejlesztésére 60 millió forintot kapott Józsefváros. A kerületi tervek szerint a Palotanegyedben megújul a Bródy Sándor, a Somogyi Béla és Rökk Szilárd utca, valamint a Gutemberg tér, a Belső Udvar Plusz Program keretében pedig társasházi udvarok is megszépülhetnek.

A budapesti megújítások ezzel még nem értek véget: a Közgyűlés pénzt adott a kőbányai Újhegyi sétány átfogó megújítására, a hegyvidéki Városháza tér kialakítására és annak környezetének a rehabilitációjára, a zuglói Mogyoródi úti közösségi sportpálya fejlesztésére, a csepeli Sport-, Szabadidő- és Rendezvényközpont korszerűsítésére, valamint új piac létesítése Budafok belvárosában.


MTI/jozsefvaros.hu/

Címkék: I. János Pál pápa tér, Nyugati, palotanegyed, Rudas Gyógyfürdő, várorehabilitáció