Minőség, jelenlét, együttműködés – 120 éves a Magyar Építőművészek Szövetsége
Rajki Diána 2022.01.27.

A MÉSZ idén ünnepli alapításának 120 éves évfordulóját. A legrégebbi szakmai építész szervezet a jubileumi évben számos programmal készül, hogy tisztelegjen az alapítók emléke előtt, megemlékezzen az elmúlt százhúsz év történéseiről, eredményeiről és kitekintést nyújtson napjaink építészetére is. A jubileumi év főtámogatója a Leier Hungária Kft.

1902-ben, abban az évben, amikor meghalt Steindl Imre, a Magyar Országgyűlés épületének tervezője, és Kecskeméten felépült a magyar szecesszió egyik legismertebb épülete, a Cifrapalota, huszonnégy magyar építész úgy érezte, hogy szükség van egy, a magyar építőművészet érdekeit képviselő egyesületre. „Kétségtelen, hogy az építészeknek ezer és egy okuk volt az új egyesület megalakítására.” írta a Lyka Károly által szerkesztett Művészet című folyóirat Hazai krónika című rovata. A lapban megjelent egy hosszú írás „Sérelem esett ismét építőművészetünkön” címmel, majd egy másik cikkben az Országház épületét ért szakmaiatlan kritikákkal kapcsolatban fejtette ki markáns véleményét az eszmefuttatás szerzője. A folyóirat hírt adott az új művészeti egyesület megalakulásáról és meg is nevezte az építészet néhány égető problémáját, többek között az építészet terén eluralkodott szellemi szegénységet, ami véleményük szerint az építészet elposványosodását okozta, valamint a nemzeti jellemvonásokat hordozó építészeti irányzat háttérbe szorulását.

„A szövetség fő célja még a hatóságok és magánfelek helyes információja szakkérdésekben”

„Alulírott magyar építő művészek szükségesnek és óhajtandónak tartjuk, hogy egy oly kizárólag művészi egyesület alapíttassék meg, amely egyesegyedül a magyar építő művészet érdekeit lesz hivatva képviselni. Kijelentjük, hogy ezen egyesületet megalakítani óhajtjuk és hogy abba belépünk.”

A huszonnégy építész, köztük Lechner Ödön, Lajta Béla, Komor Marcell és a Cifrapalotát tervező Márkus Géza a fenti nyilatkozat aláírásával 1902 áprilisában megalapította a Magyar Építőművészek Szövetségét, aminek neve és tevékenysége több mint száz éve összeforrt az építészeti minőséggel és napjainkra a hazai építész társadalom legpatinásabb szakmai szervezetévé vált. A MÉSZ a százhúsz éves évfordulót impozáns szakmai programsorozattal ünnepli, melynek főtámogatója a Leier Hungária Kft.

Nemzetközi Építészkongresszus

A Magyar Építőművészek Szövetségének megújult elnöksége már évek óta több száz szakmai programot, kiállítást, rendezvényt, kerekasztalbeszélgetést, tematikus városnéző sétát és épületbejárást szervez és ezeket a szakmai programjait minden évben bővíti. A jubileumi évben, amikor a Magyar Építőművészek Szövetsége megalapításának 120. évfordulóját ünnepeljük, ezeket a jól bevált, rendszeresen működő, sikeres és népszerű programjainkat egészítjük ki úgy, hogy ezek egyben a MÉSZ születésnapi, jubileumi rendezvényei lesznek. A március 25-én megrendezésre kerülő Nemzetközi Építészkongresszusunkat pedig kifejezetten e jubileumi emlékév fő eseményének tekintjük és ott fogunk méltóképpen megemlékezni erről a kerek évfordulóról. – ismertette a jubileumi év fontosabb eseményeit Krizsán András DLA, a MÉSZ tavaly újraválasztott elnöke.

„Egész évben építészet, egész évben MÉSZ 120”.

Annak érdekében, hogy a rendezvénysorozat minden eseményén jól látható legyen, hogy a hazai építésztársadalom legrégebbi szervezetét, a nemzeti kultúránk részét képező 120 éves Magyar Építőművészek Szövetségét ünneplik, a MÉSZ elnöksége meghirdetett egy hallgatói Logó-pályázatot. A jubileumi évnek és a Logó-pályázatnak az a mottója, hogy „Egész évben építészet, egész évben MÉSZ 120”. Minden egyes programra, így természetesen a plakátokra és programfüzetekre is rákerül majd ez a logó, ebből is látni lehet majd, hogy a napi, heti rendszerességgel zajló programok egy összefüggő ünnepi programsorozatot alkotnak.

Nélkülözhetetlen a 21. század korszerű építőanyagainak használata

Az építész szakma egy nagyon komplex hivatás. – magyarázza Krizsán András, a MÉSZ elnöke, aki egyben Ybl-díjas gyakorló építész, a Modum Építésziroda Kft. ügyvezető igazgatója. –  Az alkotó szellemi, művészi munkától a napi mérnöki gyakorlaton keresztül a megvalósító-kivitelező folyamatokon át egészen a használóig, üzemeltetőig ível és fogja egybe ezt az értékteremtő tevékenységet. Mindehhez nélkülözhetetlen azoknak a korszerű építőanyagoknak az ismerete és használata, amelyeket a 21. század első negyedében az építőanyagipar magas színvonalú előregyártott és iparosított termékeivel kínál. Ezekkel az anyagokkal, valamint az általuk biztosított gyors és hatékony építési technológiákkal tudjuk elérni azt az eredményességet és minőséget, amelyet korunk és természetesen az építtetők megkövetelnek tőlünk. Ilyenformán szakmánk nélkülözhetetlen elemei azok a gyártók, forgalmazók és kivitelezők, akik ezt a minőséget az építőanyagok területén is biztosítani tudják.

A Magyar Építőművészek Szövetsége nem egy zárt klub

A Magyar Építőművészek Szövetségének, amelynek legfontosabb célkitűzése és feladata, hogy a hazai építész szakma eredményeit bemutassa a nagy nyilvánosság előtt, szüksége van a segítségre. – folytatta a MÉSZ elnöke. – Feladatunk, hogy az építésgazdaság meghatározó szereplőit is magunk mellé állítsuk és magunk mellett tudjuk. Nem csak azért, mert az építészeti alkotások ezeknek a gyártóknak a termékeiből és ezeknek a kivitelezőknek a munkája által valósulnak meg, hanem azért is, mert a Magyar Építőművészek Szövetsége nem egy zárt klub, mi a szakma különböző szereplőivel szoros együttműködésben kívánunk dolgozni. Ezt példázza többek között az is, hogy a MÉSZ megalapításának 120. évfordulóját ünneplő jubileumi évnek több olyan erkölcsi és anyagi támogatója van, akik az építési folyamat eredményes szereplői. Együttműködésünk kifejezi azt is, hogy az az alkotó munka, amit az építész szakma a gyártókkal, kivitelezőkkel, a mérnökökkel közösen végez, az egy magas színvonalú munka, amihez a magas színvonalú építőanyagok és technológiák is hozzátartoznak.

Szükség van a minőségi építészetre és a mérnöki tudásra

A hallgatói Logó-pályázat és a Magyar Építőművészek Szövetsége egész éven át tartó jubileumi programsorozatának főtámogatója az innovatív építési termékeiről széles körben ismert Leier Hungária Kft.  – Hiszünk abban, hogy a minőségi építőanyagok megfelelő felhasználásához minőségi építészetre és magas színvonalú mérnöki tudásra van szükség. Ezért igyekszünk az utóbbi években minél több olyan szervezetet és kezdeményezést támogatni, amelyekkel hasonló értékeket képviselünk. Ilyen például a Magyar Építőművészek Szövetsége és az Év Háza pályázat is. – mondta Komlós Andor, a Leier ügyvezető igazgatója. – Az építészet kultúránk egyik alappillére és megtisztelő számunkra, hogy építőanyaga lehetünk ennek a pillérnek. Az előzőekben felvázolt alkotó folyamatnak mi is részesei vagyunk és azok is akarunk maradni.

Őszi rendezvények

A jubileumi év őszi programjába illeszkedik a minden évben megrendezésre kerülő Építészet világnapja. A világ összes építésze ezen a napon ünnepli saját szakmáját és hivatását. Magyarországon az Építészet világnapjához kapcsolódik az Építészet hete, aminek hagyományos eseménye a Leier Hungária Kft. támogatásával megszervezett Év háza pályázat ünnepélyes eredményhirdetése és díjátadója. Ezt a rendezvényt minden évben nagy izgalommal várja az egész építész szakma, ugyanis a díjazottak személye ezen az eredményhirdetésen kerül először nyilvánosságra. A MÉSZ természetesen ezeken az alkalmakon is megemlékezik majd a százhúsz éves születésnapról. Ugyancsak őszi esemény lesz az a nyilvános elnökségi ülés, amelyen a MÉSZ elnöksége tervezi bemutatni a könyvet, amelyet az évforduló alkalmából állítanak össze és adnak ki. A könyv visszatekint az elmúlt 120 évre, de az alapítók és az elődök munkássága iránti tiszteletet nem csak emlékezéssel kívánja kifejezni. A kiadvány ismerteti és részletezi a jelen építészetnek kérdéseit és lehetőségeit, valamint előre tekint a magyar kultúra és így a minőségi magyar építészet jövőjének irányába.

További információ: MESZorg.hu

Szerző: Tóth Balázs

Címkék: