Előrebocsátom, hogy BME-n végzett építészmérnökként saját élményeim, emlékeim, tapasztalataim csak az ott folyó építészképzésről vannak, és azok is kissé régiek, 2003 és 2009 között jártam az Építészkarra. Diákként minden nyáron részt vettem az Építészettörténeti és Műemléki Tanszék szervezte felmérőtáborokon, így mértem fel több népi lakóházat és jó pár evangélikus templomot, de mértem református templomot Erdélyben, és magam is szerveztem felmérőtábort, valamint elvégeztem a műemlékvédelmi szakmérnök képzést. Ezektől nem tudok, nem is szeretnék elvonatkoztatni, így a következő sorok biztos valamennyire elfogultak lesznek, de igyekszem tárgyilagos maradni. Örömteli lenne, ha mások is megosztanák egyetemi élményeiket, tapasztalataikat, hogy más építészkarokon mindez hogyan működik.

Amikor egyetemre jártam, a tervezési tárgyak a következőképpen épültek fel: építészet alapjai, lakóépület-tervezés (családi ház, majd többlakásos társasház), középület-tervezés, ipari épülettervezés, mezőgazdasági épülettervezés, komplex tervezés (2 félév), diplomatervezés. Mindegyik funkciót egy-egy elméleti félév előzte meg, így pl. miközben középületet terveztünk, már az ipari épületekről hallgattunk előadásokat. A tervezési konzultációk nagyon különbözőek voltak, harc folyt a bekerülésért a népszerű tankörökbe. A komplex tervezéskor a diák egyben el is köteleződött valamelyik tanszék mellett, bár ritkán előfordult, hogy a diplomaterv egy másik tanszéken készült. Komplex és diplomatervezés a tervezési tanszékeken kívül az Éptört, az Építéskivitelezési és a Rajzi Tanszéken is folyt. A diplomavédés az adott tanszéken történt, de a diplomabizottságban ült mindenféle háttérrel rendelkező építész.

Az építészettörténet oktatása a következőképpen épült fel: őskor és népi építészet, ókor, középkor, újkor (reneszánsz és barokk), 19. század, 20. század/kortárs, majd tanultunk műemlékvédelmet és némi művészettörténetet is. Az első öt félévet gyakorlati kurzus egészítette ki, amelyekre népi épületet, oszloprendeket, gótikus templomot robbantott axonometriában, palotahomlokzatot kellett féléves feladatként rajzolni. A 19. századi félévben tipikus pesti bérházat kellett terveznünk alaprajzzal és főhomlokzattal.

Talán ezek a rajzos feladatok állnak legközelebb ahhoz, amit a Notre Dame Egyetemen várnak a diákoktól, de ezek nem tekinthetőek tervezési feladatnak (még a bérházas feladat sem, mert inkább sémákat követett). De leginkább azért nem, mert az építészettörténet mélyebb megismerését célozták, nem pedig arra irányultak, hogy egy tervezési helyzetben alkalmazzuk a történeti forma- és konstrukciós ismereteinket.

Ha a fenti, illetve azóta kissé módosult tematikában szeretnénk elhelyezni „stílusban tervező” kurzusokat, számos kérdés merül fel.

1. Hol történnének ezek a tervezések? Az Éptört tanszéken vagy valamelyik funkcióhoz kötött tervezési tanszéken?
2. Mely szinten vezetnék be ezeket a kurzusokat? Milyen előtanulmányok szükségesek a bevezetésükhöz?
3. Hogyan viszonyulnának ezek a tervezési kurzusok a „sima” tervezési tárgyakhoz?
4. Mindenki részt venne ezeken a kurzusokon, vagy ez egy extra lenne az éptört iránt érdeklődő tervezőknek / tervezés iránt érdeklődő éptörtösöknek?

Ha pedig nagyot álmodunk: milyen lenne ez Magyarországon önálló képzésként?

Szubjektív válaszaim a következőek.

1. Ha az egyetem megnyerné magának azokat az építészeket, akik egyrészt tervezőként dolgoznak, másrészt viszont otthonosan mozognak műemléki környezetben és terveznek rekonstrukciókat, illetve a régi épületet tiszteletben tartó felújításokat/bővítéseket, akkor a tervezési tárgynak otthont adhat egy tervezési tanszék és az építészettörténeti tanszék is. Előbbi esetben köztudott lenne, hogy melyik tanárnál lehet kortárs épületet tervezni az adott funkcióval, és melyik tanárnál lehet stílusban tervezni, és a diákok ennek tudatában jelentkeznének egyik vagy másik tankörbe. Utóbbi esetben vagy teljesen párhuzamosan folyna a stílusban tervezés a reguláris tervezési tárgyakkal (bár ez extra terhelést róna a diákokra), vagy pedig a komplex és diplomaterveknél jönnének be a képbe – ennek pedig hátránya, hogy a tanulmányi rendben igencsak az idő vége felé kerülne sor rá – bár a féléveken átívelő építészettörténeti oktatás legalább stabil alapot nyújtana ehhez.
2. Az előző pontban ezt már érintettem, de mi lenne, ha a képzés legelejétől jelen lenne a stílusban tervezés? Talán ha az első évet alapozásnak tekintjük – mert az építészeti ábrázolás elsajátítása, illetve alapvető épületszerkezeti ismeretek nélkül nem lehet belekezdeni –, akkor másodévtől, a lakóépület-tervezéssel egyidőben megkezdődhetnének a stílusban tervezés kurzusok, legalábbis kisebb részlettervezések tekintetében. Tervezzenek kaput, ablakkeretezést, ablakrácsot, rajzoljanak sok építészeti részletet, oszlopfejezeteket, kandelábereket, padot, erkélymellvédet. Apropó – ilyen is volt annak idején a Rajzi Tanszék választható kurzusai között, Ékítménytan címmel, ifj. Madarassy Walter tartotta. Különböző történeti épületek részleteiről kellett „20 perces vázlatokat” készítenünk, félév végére egy nagy paksaméta A5-ös skiccünk lett – remek tantárgy volt!
   Ha később, diplomatervezéskor, vagy az azt megelőző egy-két félévben szeretnénk bevezetni a „történeti tervezést”, annak előnye, hogy azok a diákok foglalkoznának vele, akiket ez kifejezetten érdekel, ennek köszönhetően a tervezési konzultáció elmélyült és szakmai lenne, a diákok pedig lelkesek. Kérdés, hogy mennyi férne bele abba a két vagy három félévbe a diplomaszerzés előtt – de ezt az előző pontban már leírtam.
   Első gondolatom mégis az volt, hogy a műemlékvédelmi szakmérnöki képzésen lenne igazán jó helyen. Nem azért, hogy csak egy szűk kör jusson hozzá ehhez a tudáshoz, hanem két okból. Egyrészt azért, mert a szakmérnöki tantárgyai elég elméletiek, frissítő lenne – különösen gyakorló építészek számára – egy-két gyakorlati feladattal kiegészíteni. (Bár a szakmérnöki képzés is átdolgozásra került, és 2022-től új tematika szerint működik.) Másrészt azért, mert így biztos történeti szerkezet- és anyagtani, illetve épületszerkezeti, tartószerkezeti tudásra lehetne felépíteni a „történeti tervezést”. Hátránya természetesen az, hogy kevesekhez jutna így el – akikhez viszont igen, azok jó eséllyel nagy hasznát vennék szakmagyakorlásukban.
3. A „sima” tervezési tárgyakhoz való viszonyt is kénytelen voltam már érinteni, de foglaljuk össze: vagy párhuzamosan folynának a tervezés és a stílusban tervezés tárgyak, vagy időben elkülönülve, vagy pedig szakosodás alapján elkülönülve. Mindegyiknek megvan az előnye, hátránya is, de talán még mindig a szakosodás alapján elkülönülés tűnik a logikus megoldásnak.
4. Ha mindenki részt venne ezeken a kurzusokon, akkor logikusan az Éptörthöz kötődnének, és végre valóban nem kerülne úgy ki építész a karról, hogy minimális affinitása ne lenne a történeti építészethez. Ez már csak azért is jó lenne, mert történeti épülethez bárkinek lehet köze a szakmai pályája során, tervezheti a felújítását, átalakítását, bővítését, sőt, ha az épület nem élvez valamilyen védelmet, akkor a bontását is eldöntheti – és talán, ha az egyetem alatt megérintették a történeti épületek, inkább dönt a megtartása mellett. Szép, hogy van egy szűk kör az építészek között, akiknek a régi épületek fontosak, de sajnos ennél a szűk körnél sokkal több építész fog régi épülethez nyúlni – és nem mindegy, hogyan.
   Ha csak az építészhallgatók egy része venne részt a stílusban tervezés kurzusokon, akkor a fenti probléma nem oldódna meg, viszont ez az eset a 2. pontban leírt előnyökkel járna (egy lelkes, szűk kör a diákok közösségén belül).

Ha mindezt elvetjük és elképzelünk egy teljesen önálló képzést, az még több kérdést vet fel, amelyekre nem szeretnék válaszolni, de örülnék, ha valaki megválaszolná őket.

Melyik egyetem fogadná be ezt a képzést? Mi lenne a neve? Milyen előképzettséget igényelne? Hol helyezkedne el a mérnök–tervezőművész skálán? Kik oktatnának? Minden korszakot tanítanának, vagy a népszerűbbeken lenne a fókusz? Milyen sorrendet követnének – történeti lineáris, funkciók szerinti, építész mesterekhez kapcsolódó? Milyen mélységben tanítanának történeti anyagtant? Történeti szerkezettant? Építészettörténetet (nevekkel, épületekkel, évszámokkal), művelődéstörténetet, művészettörténetet? Az egyes épülettípusok, funkciók történetét? Mennyire lennének a tervezett épületek telepítés és alaprajz tekintetében is történeti jellegűek, illetve a belső terek mennyire követnék a történeti formakincset, megoldásokat? Hogyan viszonyulnának a modern épületgépészethez (szellőzés, liftek…), épületvillamossághoz, környezettudatossághoz, akadálymentesítéshez?

Mi a helyzet azzal a régi elvvel, hogy az építészetnek a saját történelmi korát kell tükröznie?

És végül: képez-e az ország évről évre annyi építész(mérnökö)t, hogy megengedtessen az a luxus, hogy bizonyos építészek a történeti épületek tervezéséhez értenek kizárólag, míg mások a kortárs épületek tervezésének dilemmáival foglalkoznak?

Jó lenne erről még beszélgetni, vitatkozni. Remélem, ez az eszmefuttatás további gondolatokat ébreszt a téma iránt érdeklődőkben.

Kapcsolódó cikk: Milyen építészképzés folyik a Notre Dame Egyetemen, és adaptálható-e nálunk?