Modern tehénistállók – Lindab csarnokokban
pestimonika 2014.08.06.
A magyar mezőgazdasági vállalkozók körében egyre népszerűbbek az acél könnyűszerkezetes technológiával épülő csarnokok, amit jól példáz a nemrég Fábiánsebestyénben átadott két épület, amelyek összesen 664 tehén istállójául szolgálnak.

Egy csarnokot mindenekelőtt a méreteivel szoktak jellemezni. Ebből a szempontból két impozáns épületről beszélhetünk, hiszen 40 méter szélesek, 115 méter hosszúak. A gerincmagasságuk 13,6 méter, a vállmagasságuk pedig hat méter. Egyenként 4600 m2 az alapterületük. A nagyfesztávolságú mégis könnyed acél vázszerkezet alapjai és lábazati falai vasbetonból készültek. A könnyűszerkezetes tartószerkezetre kerültek a Lindab trapézlemezes burkolati rendszerei, mind a tetőfedés, mind a falburkolat céljára LTP/LVP típusú optimált Lindab gyártmányokat használtak. Itt máris adódott egy különlegesség, hiszen míg az ilyen csarnokoknál általában a 0,5 mm vastag lemezeket szokták használni, ebben az esetben a szokásosnál nagyobb szelemenkiosztás 0,6-os lemezvastagságot követelt meg a Lindab rendszerelőírásai szerint.

Az állattartás céljait szolgáló csarnokok esetében különös figyelmet kell fordítani a tér kiszellőztetését biztosító építészeti megoldásokra. Igaz, hogy a Lindab anyagainak a rozsdásodással szembeni kiváló ellenállását egy tüzihorganyzott svédacélból készült mag, illetve – a színes, bevonatos termékeiknél - még egy további speciális műanyag bevonat is biztosítja, az istállóknál azonban gondoskodni kell az ammóniával telített és a horganyzott acélra is veszélyes levegő folyamatos cseréjéről, frissítéséről. Ezt Fábiánsebestyénben egy speciális kiszellőző beépítésével oldották meg. A Lindab ezekre az esetekre a csarnok paramétereihez viszonyított arányokban adja meg, hogy mekkora legyen ennek a kiszellőztető csatornának a keresztmetszeti mérete. Ennek egyébként nem csupán a szerkezet, hanem az istálló optimális hőmérsékletének fenntartása szempontjából is van jelentősége, hiszen a több mint háromszáz jószág maga is nagy mennyiségű hőt termel.

A két csarnok másik érdekessége, hogy a szintén a Lindab által fejlesztett bevilágító elemeket, amelyek utat engednek a természetes fény beáramlásának, nem csupán a tetőfedésen, hanem a végfalakon is alkalmazták, ez komoly energiatakarékosságot is jelent hosszú távon az egészséges természetes fény biztosításán túl.

A könnyűszerkezetes technológia nagy előnye, hogy az ún. szárazszereléses technológia, az előregyártottság magas foka, azaz az egyedi méretek alapján történő gyártásnak köszönhetően az építés jóval gyorsabb, mint a hagyományos építési módszerek és anyagok alkalmazásával. 2013 augusztusában kezdték a kivitelezést, és már jó pár hete zajlik a próbaüzem. A Lindabbal történő együttműködés azonban a beruházó számára nem csupán a kivitelezésben jelent időnyereséget, hanem a tervezés folyamatában is, hiszen a mérnökök a Lindab által rendelkezésre bocsátott tervezési segédlet alapján műszakilag már tökéletesen kidolgozott csomóponti struktúrákkal és optimált szelvényméretekkel operálhattak.

További információk a www.lindab.hu/csarnok oldalon

(x)

Címkék: könnyűszerkezetes csarnokok, Lindab, tehénistálló